visszajövök (kuroo ff.)

első

○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•○•

1. ~ shakespeare: rómeó és júlia

Mereven bámultam az előttem lévő sötét asztalt a diáktanács termében és unottan hallgattam a tanulók által megválasztott elnököt, akit éppen egy életveszélyes döntés elé sodort az élet: hogyan is szervezze meg a nyári fesztivált úgy, hogy mindenki elégedett legyen és ne ugorjanak a torkának.

- Ennyit a karrieremről. - vágódott le a saját foteljába, majd bebizonyítva színjátszói képességeinek tökéletességét, nyilvánosan szenvedni kezdett. Az elnök nem a problémák megoldásáról volt híres és az egyetlen kiemelhető rész a jelenlegi pozíciójában csak a fejlett szókincse volt. Erős elhatározása ugyan, hogy egyszer a messzi - elnézést, a szavaival élve közeli - jövőben egy magasrangú ember lesz, ha minden jól megy akkor minimum Japán vezetője. Általában hétfőnként szokta részletesebben vázolni ezeket a terveit egy kis táblán illusztrálva, kikészítve ezzel engem és az alelnöktársamat. Ilyenkor értem is meg igazán bővebben a diszkréció fogalmát.

- Szerintem menjünk le a tengerpartra. - szólalt meg az elsősök diákprefektusa, kezei között egy teleírt papírt forgatva. A diákok kérdőn felénk fordultak az ötlet hallatán. Halkan sóhajtottam egyet és kicsit megátkoztam a múltbeli lelkes énemet, aki vidáman fogadta el a lehetőséget az alelnöki posztra. A legnagyobb hátrány talán az volt, hogy egyedül voltam lány, így a szoknyát viselő diáktársaim engem uszítottak mindig, hogy képviseljem a női jogokat. Csak nem pontosan értem miért is kellett volna ilyet tennem, ugyanis egyáltalán nem volt rossz sorsunk.

- Kétlem, hogy megoldható lenne. Vannak diákok akik maguktól belefulladnának a vízbe és vannak akik talán egy kis rásegítéssel. - válaszolta az elnök másik oldalán álló, dániai fiú, akit csak egyszerűen Victornak hívtak, mivel az eredeti nevét sokan nem tudták még tizenharmadszorra sem kimondani. Hosszú barna haját elegáns, alulra kötött kontyban hordta és zöldes szemeivel simán elment volna egy Eren Jaeger hasonmásnak. Ő is pont olyan pozitív véleménnyel volt az elnökünkről, mint nekem, így elég jól kijöttünk egymással és támogattuk a másikat amikor egy-egy vitába keveredtünk a most a foteljában ülővel.

- Az ebédlőben mikor lesznek kicserélve a székek? A lányok panaszkodnak, hogy már a fél hajuk kitépődött. - jött a következő kérdés az egyik harmadikos osztályt képviselő fiútól.

- A fesztiválról volt szó éppen! - háborodott fel az elnök.

- A röpiseknek is új labdák kellenének!

- Lesz tánc a fesztiválon?

- Mikor kapjuk meg a folyosóra a foteleket?

A kérdések csak úgy záporoztak a különböző, egyáltalán nem odaillő témákkal kapcsolatban. Végül a szőke, a tanácsot vezető fiú idegesen felállt és elküldött mindenkit a teremből.

- Hát ezt nem hiszem el! - hitetlenkedett, miután a legtöbben bosszúsan, siratva a félbehagyott (vagy el sem mondott) gondolatukat, elhagyták a gyűlés helyszínét. Victorral sokat sejtően összenéztünk. - Hetek óta ezért a fesztiválért rohangálok fel-alá, mert semmi sem jó ennek a csőcseléknek! Még, hogy nem elégedettek a munkámmal! Tanulmányi versenyeket, programokat szervezek nekik, jó kapcsolatot ápolok a többi tokyoi gimnázium diákelnökeivel, akiket mellékesen megjegyzem utálok, eszméletlenül jó táborhelyeket rendezek le, karbantartom a közösséget, a tanárokkal is mindig megfelelően társalgok, erre! Elegem van. Még nálatok is több munkát csinálok! - kapta ránk a tekintetét dühösen, mire mi csak félrenéztünk és magunkban ráhagytuk a dolgot, mivel ezt mindig elmondja nekünk és sosincs igaza. Hisz ő a diákelnök.