BSD Oneshots

Egy liftbe ragadva ragadtál el újra

❤️ Sziasztok! ❤️
Ez a történet az
"Egy könyvbe zárva zártalak
a szívembe"
című oneshot-nak a folytatása!
Jó szórakozást!

Az iroda új megbízatást kapott, melynek több fázisa is volt. A tigris azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy egy szervezet dolgozóit hallgassa ki. Az irodaház tizenöt emeletes volt, így a liftet választotta. Szépen haladt szintről szintre, mígnem egy váratlan társasága akadt. Ahogy belépett a liftbe a vörös haja meglebent, kabátja csak a vállára volt terítve pont úgy, mint mindig. Tenyereit a fekete kesztyűje fedte be. Nyakán a nyakörv virított, melynek látványát még mindig érdekesnek találta. Nakahara Chuuya csak később nézett végig a fiún, elfintorodott amint beazonosította Atsushit.

- Nakahara-san!- mondta ki a nevét, mikor végre rászegezte tekintetét. Az alacsonyabb megnyomta az alaksorhoz tartozó gombot, majd az ajtó zárót. A nyomozónak hátat fordítva várta, hogy megérkezzen a kiválasztott szintre, azonban ez nem következett be. A felvonó hirtelen hatalmasat zuhant, majd egy nagy csalódás után állt meg. Az érkezés pillanatában a fehér hajú dominószerűen dölt el, egyenesen a maffiózóra.- Mi volt ez?- tűnődött el rajta, majd tudatosult benne, hogy a vörösön fekszik.

- Leszállnál rólam!?- emelte meg hangját, mire amaz egyből felállt és segédkezet nyújtott, de nem fogadta el. Egy mozdulattal feltápászkodott, majd a segélyhívót nyomta meg, de az nem működött. Nakajima megpróbálta felhívni Kunikidát, de sikertelenül.

- Nincs térerő.- közölte a tényt. Az ügyvezető is próbálkozott, de ő sem ért el semmit sem.

- Nekem sincs.- felelte.- Kockázatos lenne a belváros közepén pusztítani.- folytatta komolyan.

- Mit tegyünk?- kérdezte kétségbeesetten.

- Várunk.- reagálta le az idősebb.- Nem csak a lift csesződött el. Mit keresel itt?- érdeklődte meg.

- Szemtanúkat kérdeztem ki.- fogta rövidre a szót.- Nakahara-san?

- Nem kötöm az orrodra Jinko!- foglalt helyet a hideg talajon, az árva követte példáját és szorosan mellé ült.

- Levágta a haját?- kíváncsiskodott a magasabb. A könyvből kikerülve a vörös lobonc a szárnycsontjáig ért, azonban akkor csak a vállát súrolta.- Sikerült visszatérnie az eddigi életéhez?- kérdezte, mikor az előző kérdésére nem kapott választ.- Milyen feladatokat kap?

- Idegesítő!- szólalt meg.

- Miért ilyen rideg?- faggatta tovább.- Kérem válaszoljon!

- Csak fogd be!- fejét felé fordítva mondta. Ridegen hangzottak el szavai.

- Nakahara-san...- kúszott közelebb hozzá. Kezét a fekete anyaggal fedettre tette.

- Atsushi...- hangja érzelemmentes volt.- Ezek az érzelmek nem vezetnek semmihez sem.- fogalmazta meg gondolatait.- Kyouka kedves lány, mintha a húgom lenne.

- Szeretem Kyouka-chant, de nem tudok úgy gondolni rá.- magyarázkodott.

- Miért?- kérdezte keservesen, de ezt nem lehetett észlelni. Viszont legbelül boldogsággal töltötte el a tudat, hogy a lány nem tudja felülmúlni az iránta táplált érzelmeit.

- Sajnálom.- mondta elhalló hangon.- Nem tudom elfelejteni.

- Még gyerek vagy.- nevette el magát, de ez nem az a fajta volt, mint mikor egy viccen nevet az ember, ez fájdalmasabb volt annál.

- Mégis hogy érti!?- nem tudta értelmezni azt amit hallott. „Még mindig mihaszna vagyok!" gondolta.

- Ez a kapcsolat kibaszottul halálra van ítélve.- egy kis ideig csendben gondolkozott.- Homoszexualitás, két külön szervezet.- hozta fel a két fő okot.- Miért vágysz egy ilyen veszteséges románcra?