Elkéstem (Louis Tomlinson Oneshot)-/Befejezett/

Emily szemszöge part 1

Emily Baker:

04. 13, péntek, Életem legrosszabb napja, ha lehet ilyet mondani.

Azon a napon mentem el példaképem koncertjére. Mióta csak megismertem, erre a napra vártam. Nagyon izgatott voltam.

Visszaemlékezés

Már indulásra készen állok, de a taxi csak 30 perc múlva érzik a lakásom elé.

Már mindent elintéztem, ami a koncerthez kell: a jegyet már hónapokkal ezelőtt lefoglaltam, új ruhákat is vettem. Viszont úgy éreztem, mintha még kéne valami. Valami, amit, ha valami csoda folytán, ha találkozok Louis-val, oda tudok neki ilyen kis személyes ajándék gyanánt adni.

És ilyenkor ugrott be valami: egy levél. Igen, ez jó lesz! Írok neki egy levelet, amiben elmondom, milyen sokat köszönhetek neki, hogy mennyire szeretem a zenéit, és természetesen őt is.

Miután ezt kigondoltam, gyorsan vettem elő papírt, tollat, majd villámsebességgel kezdtem el leírni gondolataimat, érzéseimet.

Pont befejezem az írást, mikor dudaszót hallok az ablakomból. Nem tulajdonítok a ricsajnak nagyobb szerepet, mert Mr. Smith, a szomszéd ember, fia is mindig azzal szórakozik.

Mikor az írományomat tökéletesnek minősítettem, kerestem gyorsan egy borítékot, amibe gondosan beraktam. Megkeresem a hátitáskámat, amiben a koncerthez szükséges dolgokat viszem, és belehelyezem a levelet is, az első sorba.

A táska egyébként sok érdekes dolgot rejt: az ételen, italon kívül tettem bele elsősegély dobozt is, ha bármi történjen velem, vagy akárki mással, tudjak rajta segíteni, meg raktam el egy pulcsit is, ha estére hidegre fordulna az idő, vagy eleredne az eső.

Még mielőtt megjönne a taxi, gyorsan végignézek magamon: egy fekete ujjatlan haspólót, hosszú, kék farmernadrágot, egy pár fekete zárt cipőt vettem fel. Smink gyanánt csak szempillaspirált és szájfényt vittem fel. Kiegészítőnek egy visszafogott bedugós arany füllbevalót és egy bizsu nyakcláncot tettem fel. A telefonomat, pénztárcámat, és a jegyeket pedig egy külön vállon átvethetős kék-fehér csíkos kistáskába raktam.

Eközben végig szól a dudaszó, számszerint kb 10 perce, nekem meg már kezd elegem lenni a hangzavarból. Kinyitom az ablakot,azzal az indíttatással, hogy kiordítsak, hogy hagyják már abba. De amikor kinézek, csak egy sárga autót pillantok meg a parkolóban, taxi felirattal a tetején. Akkor kezdek gyanút fogni, hogy ez lehet, hozzám jött. A szobában lévő órára pillantok, ami 6:10-et mutat. 6-ra hívtam a taxit. Szóval.... jaj. Ez a kocsi már 10 perce rám vár. Én pedig észre sem vettem. Ez az este is szépen indul, mit ne mondjak!

Miután magamhoz veszem mindkét táskámat, és leellenőrzök mindent, (hogy a gáz el van-e zárva, vagy hogy az ablakok be vannak-e csukva), bezárom a bajárati ajtót, majd rohamtempóban szaladok le a társasház halljába, majd ki a parkolóba. Kifulladva, félig izzadtan érkeztem meg a taxihoz.

- Jó estét! Elh-elnézést, hogy megh-várakoztattam Önt, azt hittem, másnak szólt a dudaszó!- magyarázom lihegve a taxisofőrnek.
- Semmi baj, asszonyom, csak felárat kell majd fizetnie- feleli nemtörődöm stílusban a pasas. Máskor ezt a hangnemet kikértem volna magamnak, de most nem volt kedvem leállni veszekedni úgy, hogy mindjárt kiköpöm a tüdőmet.

Kifáradva ülök be a taxi hátsó ülésére, majd előveszem a telómat, és írok egy üzenetet a barátnőmnek, Ester-nek, hogy most indultam el, kb 20-25 perc, és ott vagyok az aréna előtt.

Tudom, megvan rólam a véleményetek, hogy mi az, hogy 25 évesen tinik közé koncertre megyek a legjobb barátnőmmel, ahelyett, hogy már az esküvőmet szervezném, de mivel nincs szerencsém a szerelemben, és nincs senkim, ezért esküvőm sem lesz értelemszerűen.