Elkéstem (Louis Tomlinson Oneshot)-/Befejezett/

Louis szemszöge

04. 13. Az ominózus nap. Amikor olyat tettem, ami már visszafordíthatatlan.
De el is mesélem az utolsó koncertem történéseit.

Visszaemlékezés

London. A turném utolsó helyszíne, ahol még le kell nyomnom egy koncertet, és utána végre megszabadulok ettől nyomástól.

Elegem van ebből az életből. A folyamatos koncertek, a repülések, meg a megfelelési kényszerem, a bizonyítási vágyam.

Az önelfogadásommal, önértékelésemmel is vannak problémáim; a bandában nekem volt a legrosszabb hangom, ami azóta sem változott, én írtam a legrosszabb dalokat. Ezt onnan tudom, hogy most is ugyanolyan stílusú zenéket szerzek, mint amilyeneket 1d idején is, de nem hallgatja azokat senki, a directionereken kívül. Ők is csak azért, mert megszánnak, nem azért, mert tetszik is nekik.
Ráadásul nem is nézek ki jól, nem értem, mit látnak bennem a rajongók vonzónak; ritka csúnya az arcom, csont és bőr vagyok, és soha nem mosolygok.
 
És ezek még csak a karrieren belüli bajaim.

A magán életem ettől sokkal elcseszettebb; elvesztettem édesanyámat és az egyik húgomat. A menedzsment nem engedett nyílvánosan együtt lenni azzal, akit szeretek, csak azért mert mindketten férfiak vagyunk és híresek. Erre egy idő után rá is ment a kapcsolatunk, mert nem bírta tovább a szerelmünk a titkolózást.

Nincs már olyan ember, aki miatt érdemes élnem. Úgy érzem, nincs tovább értelme az életemnek.

Miközben ilyen gondolatok fordultak meg a fejemben, a háttérben már sürögtek-forogtak az emberek; beállították a világítást, hangosításon javítottak, hogy minden tökéletes legyen erre a koncertre, amiről még nem is sejtette senki, hogy ez lesz nekem az utolsó.

- Louis, 15 perc és kezdünk!- szólt az egyik szervező. Viszont ahogy ránéztem, gondolom kiült az arcomra a hirtelen jött fájdalom hullám, elkomorult az arca. De mivel ez az ember nem az együttérzésről híres, most is ideszúrt egyet.
- Látom még mindig sajnálod magad. Nőjjél már fel Louis, az Isten szerelmére! Kibírod anyucid és tesód bíztatása, és Harry csókja nélkül is! Nem 10 éves vagy, hanem 30!

A monológja közepétől, ahol anyát és Fizzy-t említette, elkezdtek könnyek gyűlni a szemembe, amit megintcsak nem hagyott szó nélkül.

- Látszik, hogy buzi vagy. A zenéidből is könnyen rájön az ember, de ez még csak megbizonyítja az embert a tényről. Az igazi férfi ennyitől nem bőgi el magát, mint egy kislány- csak úgy csöpögött a hangjából a gúny és a lenézés. Talán ez a adta meg a kegyelemdöfést ahhoz, hogy megtegyem.

Ezután a koncert előtt már csak az utolsó simítások voltak hátra. A technikusok utolsóként állították be a hangosítást, a sminkesek utolsóként  eltűntették el sikeresen a fekete karikákat a szemem alól a fellépés kezdete előtt.

- Louis, állj a függöny mögé, most!- parancsolta a bunkó szervező, én pedig tettem ahogy kért- Kezdés 5; 4; 3; 2; 1....

És a függöny elkezdett felhúzódni, ezzel már egyre kevesebbet takarva belőlem. Az utolsó pillanatban felvettem az ,,álarcomat", és mű mosollyal az arcomon sétáltam a hosszú színpadon, egyre közelebb kerülve a közönséghez. Mikor az emelvény végéhez értem, belekiabáltam a mikrofonba.

- HELLOOOO LONDOOON- a közönség tombolni kezdett, már most, pedig még el sem kezdtem az éneklést- Hogy vagytoook?- kérdeztem tőlük, és erre a rajongók csak még hangosabban kezdtek visítozni- EZT EGY JÓL VAGYUNKNAK VESZEEEM.

Több kérdést már nem volt időm feltenni, mert megszólaltak az nyitó dal első akkordjai. A dal egyébként a Just hold on volt.

A rajongók velem együtt énekelték a dalokat. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy ezek a lányok velem együtt éneklik a számaimat.