Óriás

1. fejezet - Pillangó

Kicsit csalódottan sétáltam az utcán. Lassan esteledik és nekem nincs hova mennem. Mióta elmenekültem otthonról, a barátaimnál húztam meg magam. Persze nem maradhattam barátnőm, Lilla nyakán, így is sok volt már az az egy hét, amit náluk töltöttem. A barátjával él, Dénessel, és nem akartam zavarni őket. A szőke lány erősködött, hogy maradjak nyugodtan, őket aztán nem zavarom, hajthatatlan voltam. Én akkor is úgy éreztem, nincs már itt keresnivalóm, hiszen fiatalok és szerelmesek, nem kellek én oda. Az ismerőseim közül kétségtelenül ők a legaranyosabb pár. Bonyolult az ő történetük, de egyszerűen az ég is egymásnak teremtette őket. Remélni mertem, ezt ők is tudják.

Megmosolyogtattak a gondolataim, és így mentem tovább. Tudtam hova megyek. Már akkor tudtam, amikor kiléptem Dénesék lakásából. A bátyámhoz. Ő volt az egyetlen ember, akiben még bíztam egy kicsit is a családomból. Egy hónap óta - mióta barátaim segítőkészen befogadtak - nem beszéltünk. Nem akartam találkozni vele, úgy éreztem, ő is tudott mindenről, de nem mondta el. Most viszont muszáj elmennem hozzá. Egyrészt, azért már nagyon hiányzik és most nyugodtabb fejjel szívesen beszélek vele. Másrészt, ő az utolsó akihez mehetek. Bár picit félek, hogy hogy reagál, hiszen biztos aggódott értem, de egyben mérges is.

Befordultam az utolsó sarkon és már meg is pillantottam a célom. Egy négyemeletes társasházban él, már vagy két éve. Eredetileg, a barátnőjével költözött ide, de az szakított vele, úgy fél éve, ő összetört és azóta magányosan él a lakásban.
Felbaktattam a cuccaimmal a harmadik emeletre. Térdemre támaszkodva kifújtam magam, majd félresöpörtem a szemembe lógó barna tincseim, és becsöngettem. Kicsit idegesen toporogtam, miután kikiáltott egy "Azonnal jövök! -et.,, Féltem a reakciójától.

Talán egy perccel később - ami most egy órának tűnt - nyílt az ajtó. Egy kócos hajat, az én szememhez hasonló barna, fáradtan csillogó tekintetet, és egy nyúzott arcot pillantottam meg. Látszik rajta, hogy nem sokat aludt. Mogyoró barna haja az égnek meredt, vagy attól, hogy most ébredt fel - amit kétlek - vagy csak egyszerűen nem izgatta, hogy áll. Ami, azért már inkább illett Ábelhez. Meglepetten nézett rám, mint aki el sem hiszi, hogy lát, majd egy szempillantás alatt a karjaiba zárt és jó szorosan megölelt.

- Pillangó! - kiáltott meglepetten. Én is meglepődtem. Még annak ellenére is a becenevemen szólít, hogy éreztem, biztosan haragudni fog rám. Igen, a Pillangó, az csak az általa rám ragasztott becenév, pedig köze nincs az igazi nevemhez. Kilenc évesen ragadt rám, amikor ő tizenegy volt. A nagyszüleink hatalmas birtokán töltöttük a nyári szünetet, és épp a mezőn néztük a szebbnél szebb virágokat, amikor felkiáltott: " Pillangó! ,, - Aztán ezzel indokolta felkiáltását: " Így foglak hívni ezután! Mert azok az állatok is pont olyan szépek mint te, húgi. ,, - mosolygott rám. Ha addig nem imádtam volna a bátyám, aranyos mondata után végképp elválaszthatatlan testvérek lettünk volna. Nagyon szeretem. Bánom is ezt az elvesztegetett egy hónapot.

Azóta szinte csak így hív annak ellenére, hogy én szeretem az igazi nevem is. Aztán hirtelen eltolt magától és aggodalmasan pásztázott végig rajtam. Mintha csak attól félt volna, hogy bajom esett.

- De jó hogy épségben vagy! - mondta kifújva a levegőt, és fél karomnál fogva megint magához húzott, hogy tovább ölelgessen. Néha már túlontúl teljesítette az aggódó bátyus szerepét.
Egy perccel később, pedig mintha csak az eszébe jutott volna valami, sietősen taszított el magától. Hirtelen még meg is ijedek, hogy nem féltő, hanem borzasztóan haragos tesó és lelök a lépcsőn, vagy leordítja a fejem. Majdnem elröhögöm magam az abszurd gondolataimon.

- Kővári Bettina Viktória! - szólított a teljes nevemen. Ezt csak akkor teszi, ha mérges rám. Vagyis, ha annak akarja mutatni magát. Unottan vezettem a tekintetem a plafonra, és sóhajtottam.

- Közeli ismerősöknek, családtagoknak, barátoknak csak Betti - somolyogtam. Direkt kötekedem vele, hogy ne játssza itt a mérges testvért, mikor jól tudom, hogy inkább féltett, harag helyett. Egyébként is, hagyja meg ezt a megszólítást majd anyáéknak, ha egyszer még szóba állok velük. Bosszúsan fújtat egyet, és még mindig csúnyán néz rám. Sőt, még a karját is összefonta a mellkasa előtt. Lehidalok, annyira megijedtem...

- Na, ne rontsd el a szent beszédem. Igenis mérges vagyok rád, amiért szó nélkül eltűntél és nem találtalak sehol. Mindegyik barátodnál kerestelek, de persze mikor odamentem, bőszen tagadták, hogy te ott lennél - bosszankodott. - De mondok jobbat. Még annál az idegesítő hülye gyereknél is voltam. Én nem tudom te hogy bírod, de én már öt perc után ki voltam. Öcsém, hogy tud valaki ennyit beszélni? - ráncolta a szemöldökét. Derűsen felnevetek. Hihetetlen! Az én drága bátyám elment a számára bosszantó legjobb barátomhoz, csak miattam. Mindig biztosít a testvéri szeretetről.

- Nem idegesítő hülye gyerek, csak tud, szokott és szeret is beszélni - nevetek fel újra. - De mi lenne, ha nem a folyosón vitatnánk ezt meg? - kérdeztem mosolyogva, mivel még mindig kint szobroztunk. Zavartan bólint és félreáll a nyitott ajtóból, így felkaptam az időközben földre dobott cuccaimat és beléptem. Belépve ugyanaz a letisztult nappali fogad, mint bő egy hónappal ezelőtt. Ábel házában a világosabb, szelídebb színek domináltak. A családi házunkban uralkodó sötét színekhez képest, ez a sok világos, mindig kész felüdülés volt! Barackvirág színű fal, balra fehér kanapé, kicsit sötétebb barna bútorok és könyvespolc a bejárati ajtóval szemben. A kanapé és a bútorok között, pedig egy kicsit eldugottabban a konyha. Na és az elmaradhatatlan nagy képernyős tv, a jobb oldali falra szerelve, két ajtó közé. A kijárathoz közelebbi ajtó a hálószobájába vezet, a másik pedig a fürdőszoba.

Éppen, hogy csak körbenézek, mikor is megszólal a telefonom. Az ismerős dallamot meghallva rögtön a zsebembe nyúlok és előszedem. Lillára számítottam, azzal a gondolattal, hogy biztos ott felejtettem valamit náluk. De nem ő hív. Hanem egy nemrég emlegetett személy, aki mintha csak megérezte volna ezt.
Szórakozottan nézek a képernyőn lévő névre, majd a zöld ikonra bökve, fogadom a hívást, majd a fülemhez emelem a készüléket. Készültem beleszólni, amikor is mint egy tornádó, olyan pusztító gyorsasággal kezdett el beszélni. Vagy inkább hadarni. Szemem nagyra nyílt, ajkam a szólásra nyitástól tátva maradt. Így hallgattam a sületlenségeket, amiket összehordott.

- Szabi! Az ég áldjon meg. Hallgass! - rivalltam rá bosszúsan. Ha nem szólok rá most, sokáig fogok még a küszöbön ácsorogni. - Először is, szia. Másodszor, pedig, mondtam már, hogy miért nem mentem hozzád lakni - forgattam a szemem. Hogyne mondtam volna, hiszen amikor elmeséltem neki mi történt, azonnal felajánlotta. - Mert fiú vagy! Annak ellenére, hogy a legjobb barátom, nem fogok oda költözni hozzád - nevettem fel. Hogyisne, az kéne még nekem. - Viszont, most magamat hazudtolom meg. Mert itt vagyok a bátyámnál, aki történetesen fiú - motyogtam és elhúztam a számat. Erre ő felnevet a vonal másik oldalán, és válaszol.

- Nem is te lennél - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - De akkor is állni fog az ajánlatom. Soha nem tudhatod mire kényszerülsz. - fontoskodott. Nagyon kétségbeesett helyzetben kell hogy legyek majd ahhoz. Egyszer aludtam nála, mert Bosszúállók maratont tartottunk. Viszont bealudtam a Végtelen háború közepén. Aztán olyan horkolásra ébredtem, hogy zengett az egész nappali. Szóval egész nagy túlzás azt mondani, hogy aludtam. Inkább virrasztottam, a fejemre szorítva egy párnát, amit néha hozzávágtam, de hiába, meg se rezzent.

Visszatérve a gondolataimból, bólintok. Aztán rájövök, hogy ő ezt nem is  láthatta.
- Oké, jó. Észben tartom. - mosolyogtam szórakozottan. Pár perc múlva letettük, és a bátyámhoz fordultam.

- Szóval igen, azért jöttem, hogy ha nem zavarok itt mara... - félbeszakadt a mondatom a lényegnél és felkiáltottam, mivel meghallottam egy halk nyávogást. - Neked van egy cicád!?

\1184 szó\

FUNFACT:
Amikor megírtam ezt a részt, kimaradt Ábel konyhája. :D És aztán amikor azon gondolkodtam, hogy Betti fog majd Ábelre főzőcskézni, rájöttem... na de nincs konyhája!!! Így történt az, hogy végül a kis lakásba még belesűrítettem egy konyhát is. Minden esetre legalább jót röhögtem mikor észrevettem, hogy kimaradt. :D
Gondoltam megosztom ezt a kis "érdekességet,, azzal aki esetleg elolvassa.

Szasza

2022. 07. 11.