/Csak érted élek/ |Bucky Barnes ff|

2.rész «Tétlenség»

Ahogyan a Quinjet le ereszkedett mindannyian sietős léptekkel haldtunk a város felé. Két nagyobb épületnek kb a fele hiányzott,mintha valaki egyszeűen kitépett volna onnan egy darbot. Eléggé szürreális volt az egész. Az utcán kisebb boltok,kávézók, és éttermek voltak ezeknek a 90%-a menthetetlen volt. A legtöbbjük lángokban állt. Az emberek pedig fejvesztve menkültek a városból. Voltak idősebb gyerekek,nők, férfiak, anyukák aki a gyerekeiket próbálták menteni. A szívem szinte megszakadt ettől a látványtól.

- Jól van, mindenki tudja mi a dolga! Legyetek óvatosak! --- szólt apa majd mindenki elindult hogy teljesítse a rá kiszabott feladatot.

Az én dolgom a két épület volt. Ahogy elő hívtam az erőmet, az eddig levegőben lógó beton vagy vas darabok engedelmesen indultak meg a helyükre,amint ezekkel kész voltam a bank felé vettem az irányt. Hozzá teszem annyi törmeléken keresztül nem volt könnyű át jutni. Mikor meg érkeztem Bucky éppen két fegyveres férfi szedett le,egy azonban a háta mögé került és megpróbálta volna lelőni. Ebben annyi volta a hiba hogy a támadó engem nem vett észre, így egy könnyű mozdulattal arréb hajítottam és egy autónak csapódott. Eszméletlenül zuhant a földre.

- Köszönöm. --- szólt rám nézve Bucky majd tovább indult a bank épülete felé. Szerintem nem fájt volna ha engem is megvár de komolyan...

- Nincsmit. --- motyogtam magam elé. Majd a katona után indultam.

- Hol vannak? --- törtem meg a csendet egy kis idő után.

- A második emeleten van egy széf attól balra lesz egy iroda, ott lesznek. --- foglalta össze rezzenéstelen arccal.

Egyre beljebb haladtunk, majd találtunk egy lépcsőn lassú léptekkel haldtunk mikor megláttuk a széftől balra lévő irodát. Bucky egy kézmozdulattal jelezte, hogy menjek az ajtó egyik felére ő pedig velem szemben helyezkedett el. Hatalmas fehér ajtó volt,semmi zajt, sem lépteket nem hallottunk.

- Háromra, rendben? --- nézett rám kék szemeivel. Egy kicsit elidőzött rajta a tekintetem majd gyorsan csak bólintottam egyet. Bucky berúgta az ajtót és kb 20 fegyveres rontott ránk egyszerre.

* 30 perccel később *

- Nem adták könnyen magukat. --- mondtam miközben a falból rántottam ki az egyik késemet.

- Hát igen.--- mondta röviden.

A visszafelé vezető út csendesen telt, legalábbis számomra. A többiek jó kedvűen beszélgettek vagy éppen néha hangos nevetésben törtek ki Sam egy-egy viccén,én az egyik sarokban térdeimet felhúzva ültem. Úgy éreztem ha közelebb megyek és valaki elkezd mellettem hangosabban beszélni menten szétszakad majd a fejem. Kb egy óra elteltével megérkeztünk a toronyba,gyorsan ki is szálltam majd a szobám felé vettem az irányt. Miután vettem egy meleg zuhanyt, és felöltöztem egy cseppnyivel jobban éreztem magam. Lementem a nappaliba és egy könyvvel a kezemben leültem az egyik fotelba,majd olvasni kezdtem.

- Szia! --- szólt egy ismerős hang.

- Szia... --- felnéztem a könyvből és a tekintetem egy fiatalabb fiún akadt meg. Alig lehet 17 éves. --- csak nem a híres Peter Parker-hez van szerencsém?

- D-de igen. Maga,maga tényleg a Smaragd Boszorkány? Elizabeth Rogers? --- nyögte ki nagy nehezen.

- Nyugi nem harapok, és hívj csak Bethnek! --- ráztam vele kezet. --- Gyere,gondolom Tonyhoz jöttél?!

- I-igen. --- szegény nagyon zavarban volt. Ezen muszáj volt mosolyognom.

A fehér folyosón lépkedtem Peterel mögöttem,azért Tony szólhatott volna hogy ma jön a fiú. Viszont folyamatosan azon gondolkodtam hogy ha Peter egyből tudta a "szuperhős" nevemet,amit a HYDRA-nál kaptam akkor a többi ember vajon mennyit tudhat rólam? Lehet hogy egy szörnyetegnek tartanak? Vagy rám is felnéznek mint a többi bosszúállóra? És Peter Parker mit tudhat rólam,Tony mit mesélt neki?
Fogalmam sincs,de ezek a dolgok minden nap eszembe jutnak.

- Szép jó napot mindenkinek! --- szóltam ironikusan miközben beléptünk Tony és Bruce laborába.

- Peter jó hogy végre megérkeztél! Gyere,sok megbeszélni valónk van. --- lépett ki az ajtón Tony.

- Persze,nincsmit Beth. Köszönöm hogy ide hoztad Petert és nem hagytad,hogy egy rohadt nagy toronyban tébláboljon. --- ültem le az egyik székre.

- Később biztos megfogja köszönni. --- nézett rám Bruce.

Igen,erre olyan halvány az esély, mint arra hogy Buckyval két szónál többet beszéljünk. Az az semmi.

Halihó!
Remélem tetszett ez a rész.💞
Legyen szép napotok ❤️
Puszi Emma<33