𝙻𝚎𝚝𝚝𝚎𝚛𝚜.

H A R M I N C N É G Y

Felix követte az udvarra HyunJint, kinek gondolatai most olyanok voltak akár csak egy apróra jól összekötözött cipőfűző.

Nem tudta, hogy biztosan ez az idő-e a legjobb a vallomásra, bár már mindegy volt neki, hisz enyhén szólva elárulta magát legutóbbi mondatával 'mi kijött a száján.

–T-te vagy a levelező?-kérdezte félénken a szeplős, rettegve a nemleges választól.

–Miből gondolod?

–Én.. csak.. Sajnálom, hogy ilyet feltételeztem rólad! Megyek is..-fordult meg gyorsabban mint bármikor máskor.

Vállai ütemtelenül fel-, majd le mozogtak ahogy pánikolva szívta be az éltető oxigént, 'mi most mégis olyan mérgezően hatott számára.

–Ugyan messze vagyok tőled, ugyanúgy vigyázok rád és figyellek, mint ahogy a Hold védi a Napot. Ugyan jelenleg közelebb vagy mint bármelyik csillag, mégis oly távolinak érezlek.-lágy hangja 'mi dús ajkain szöktek ki, Felix egész hallójáratát átjárta csilingelően célba érve, mi a fiú arcán egy hatalmas mosolyt kreált.

Eközben HyunJin a csuklójára fogott, hogy esélye se legyen elsétálni.

–Most, hogy megérintettelek, olyan
furcsa ez az érzés. Otthon lennék?-mosolyodott el édesen, szemeiben elrejtve a világegyetem legfényesebb csillagait.