Mindig is te voltál az...

Az új kezdet

A nap lassan felkel. A két fiú szobájába besütöttek a reggel első sugarai. Midorya szemét világította az egyik fénysugár ami miatt a elkezdett lassan megébredni. Kinyitozza zöld szemeit és maga mellé pillantott, de nem volt ott senki.

Biztos álmodtam az egészet.-gondolta.

Lefutott a lépcsőn figyelmen kívül hagyva hogy nem a saját otthonában van. Olyan sokszor aludt már ebben a házban hogy teljesen otthon érzi magát már.

Jó reggelt anya!!!-ordítja.

Befordul az étkezőbe vezető ajtón azonban édesanyja helyett a szőke hölgyet és férjét találja ott. Kérdőn nézett a fiúcska az elötte reggeliző párra. Pár másodpercig nem értette miért vannak ők itt míg nem fejébe hasítottak emlékei. Ekkor Midorya összeesett és keservesen sírni kezdett. A pár sietve odarohant hozzá és átkatolták.

Semmi baj Izuku sírj nyugodtan. Engedd ki a fájdalmat.- mondta sírva a szőke hölgy.

Egy fél óra elteltével Midorya lenyugodott. Szemei pufira duzzadtak a sok sírástól. Leültek a nappali kanapéjára így hármasban.

Tudom hogy most nehéz neked ez Izuku- kezdte a szőke hölgy- nekem is nagyon hiányzik de tudom hogy neked jobban fáj. Anyukád egyszer megkérdezte tőlem hogy ha vele történne bármi is akkor felnevelnélek-e téged. Akkor még nem értettem hogy miért kérdezte ezt és nem is gondoltam soha hogy valaha bekövetkezne egy ilyen tragédia. Tudd hogy mi ugyan úgy fogunk szeretni mint anyukád és bármit elmondhatsz nekünk.

Midorya csak ült kettőjük között és hallgatta szavait a hölgynek. Még mindig nem tudta feldolgozni a tegnap történteket. Fejét szorosan belefúrta a szőke hölgy mellkasába aki még szorosabban megölelte. Eközben Bakugou megbújva figyelte az eseményeket az ajtó mögül. Szívében valami fúrcsa keserűséget érzett amit ő maga még sosem tapasztalt. Mérges volt Midoryára és azt kívánta bár hazamenne már.

Irigy vagyok-gondolta.

Ekkor felrohant a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. Ezt a lent tartózkodók is hallották. A szőke hölgy felküldte Midoryát hogy készüljön össze az iskolához. A szobába lépve Bakugou szúrós tekintete fogadta a fiút. Nem szólt hozzá egy szót sem csak felkapta a táskáját és kilépett a szobából.

Vigyázz magadra.- mondta suttogva Bakugou.

Midorya nem igazán halotta amit mondott neki a fiú de sejtette hogy mi lehetett az. Felöltözött az egyen ruhájába majd felkapta hátizsákját és ő is  kilépett a szobából. Az iskolában szokás szerint nem szóltak egymáshoz a fiúk. Mindkettőjüknek megvolt a  baráti körük így nem is igényelték egymás társaságát. Bakugou eleinte Midoryával ment haza amíg meg nem tanulta az útvonalat aztán már egyedül kellett sétálnia. A gyász átváltott emlékké szép lassan Midorya szívében és elkezdte megszokni az új családját is. Szerette a szőke hölgyet és a barna hajú urat is ami Bakugounak nem nagyon tetszett. A pár mindkét fiút ugyan olyan szeretettel és figyelemmel nevelte, ám ennek ellenére az ifjú Bakugou gyakran érezte azt hogy Midoryával többet foglalkoznak. Részben igaza volt, amíg Midorya nem dolgozta fel édesanyja halálát gyakran aludt a párral, de ez az idő múlásával megszűnt.

Teltek múltak az évek. A két fiú már külön szobában élt. Az általános iskolában végzősökké válltak. Mindketten ugyan abba a hősiskolába akartak menni amiért keményen tanultak. Nézeteltéréseik azonban egyre erősödtek főleg Bakugou oldalán. Rendszeresen bántalmazta Midoryát az iskolában. Ő azonban ezt csendben tűrte és nem mondta el senkinek. Nem csak azért mert félt Bakugoutól , hanem azért is mert megértette a fiút hiszen a semmiből kellett befogadni őt és testvéreként szeretnie.

Egy nap a tanítás után Midoryának a suliban kellett maradnia, hogy kitakarítsa az osztálytermet mert ő volt a heti felelős. Bakugou ezt nagyon jól tudta ezért ő is maradt, de nem azért hogy segítsen. Egész nap arra várt, hogy a tanárok elmenjenek mert így büntetés nélkül megverheti Midoryát.

HÉJJ DEKU!!- szólította gúnynevén Midoryát- nem félsz attól hogy nincs itt senki? Ha esetleg bajod esne nem hallana senki?

Mi történhetne velem itt??- kérdezte halkan Midorya.

Ekkor az ingerült Bakugou megfogta ingje nyakánál, magához húzta és ordibálni kezdett vele.

Azt hiszed érdekel hogy egy háztartásban élünk? Nagyon jól tudod hogy ez a tény hidegen hagy és nem tart vissza attól hogy most megverjelek.- mondta emelt hangal.

Igen tudom.... már sokszor megtetted ezt.- mondta hebegve Midorya.

VELEM TE ÍGY NEM BESZÉLSZ!!MEGÉRTETTED?- dobja a földre Bakugou a gyenge fiút.

Ekkor észrevette hogy Midorya ingje teljesen elszakadt és tisztán látni pucér felsőtetstét. A fehér bőrén át teljesen kivehetők a testét behálózó kék erek. Kulccsontja hangsúlyos de nem annyira kiemelkedő hogy az ing alatt is észre lehessen venni. Mellbimbói rózsaszínűek és puhának tünnek. Szemeiből folytak a könnyek amit Bakugou abban a pillanatban cukinak talált.

Vajon milyen lehet megérinteni- gondolta Bakugou majd hirtelen Midoryára nézett.

MI A FASZT CSINÁlSZ!? Öltözz fel te szerencsétlen!!- ordította Bakugou és ezzel együtt kiviharzott a teremből.

Midorya a földre borult és a megkönnyebbülés miatt zokogni kezdett. Lelkében már teljesen elfogadta a tényt hogy ma valószínűleg csak sántítva ment volna haza. Alig hitte el hogy megúszta egy földrehajítással a napot. Igaz fájt a könyöke és oldala az esés miatt, de nagyon boldog volt hogy csak ennyi baja esett.

Bakugou egészen az alsó szinten lévő folyosóig futott. Szíve majd kiugrott a helyéről, arca olyan piros és forró volt hogy tojást lehetett volna sütni rajta.A falnak támaszkodott de remegő térdei összerogytak alatta. Lassan lejjebb és lejjebb csúszott mígnem már teljesen ült. Arcát kezeibe temette hogy eltakarja elpirult fejét. Egyik kezével a szívéhez kapott és erősen belemarkolt melkasánál az ingébe.

Mi a baj velem?? Miért ver ennyire a szívem? Sokszor láttam már Dekut póló nélkül de ez most valahogy más volt. AAAHHHJJjj az a kibaszott kocka!!!!!- gondolta magában Bakugou.

Visszament az emeletre ahol a cuccait hagyta. Miorya akkorra már elment. Felvette táskáját és kabátját majd elindult haza felé. A házhoz közeledve megpillantott egy idegen autót a kapu előtt parkolni. Az ajtón belépve egy ismerős hangra lett figyelmes. Levette cipőjét és halk léptekkel elindult az emeletre, de anyja észrevette.

Hová mész Katsuki? Nem is köszönsz Róza kuzinodnak?- szólt hozzá a szőke hölgy.

Szia Róza- köszönt oda közönyös hangon- mennem kell tanulni most nem tudok beszélni- mondta Bakugou hogy mentse magát.

Rendben menj de most egy darabig Midoryával alszol mint régen mert itt marad egy hónapig Róza az egyetem miatt- felelte a szőke hölgy.

HOGY MIII?!!- ordítja Bakugou- Ezt nem teheted....

Ne feleselj és pakolj ki mindent a szobából ami kell.- vágott közbe az anyja- Nem akarom hogy zargasd Rózát amíg itt van.

Bakugou- felviharzott a szobájába és dühösen egy kupacba dobálta ami kellett neki majd becsapta maga mögött ajtaját és berúgta Midoryáét hogy bemenjen. A másik fiú ilyedten nézett vissza rá majd tekintetét lesütötte a földre és visszafordult asztalához.