𝗤𝗨𝗜𝗘𝗧 𝗗𝗢𝗪𝗡 || 𝐌𝐀𝐑𝐊𝐇𝐘𝐔𝐂𝐊

22. fejezet

Egy újabb éjszaka telt el úgy, hogy Donghyuck kezdetben csak forgolódott, végig azt a választ olvasva, ami az ő üzenetére érkezett. Hibának érezte, hogy elküldte, mert ezáltal a saját butasága miatt néhány könnyet ejtve juttatta el magát az álomvilágba. Mégis zaklatottan ébredt fel, mert olyan volt, mintha még álmaiban is Mark sértődött arcát látta volna. Ez pedig nagyon is rányomta a bélyeget a napjára. Egy újabb olyan napnak nézett elébe, amit a szobájában töltött, ki sem mászva az ágyból. Legalábbis a terve ez volt egészen addig, ameddig legjobb barátja, Jeno nem írt neki egy üzenetet, hogy úton van érte.

Lehet nem ártott volna elkezdenie pakolnia, hogy ne akkor kelljen, mikor már Jeno itt volt érte, de egyáltalán nem tudta rávenni magát. Gondolatai megállás nélkül Mark körül jártak, és azon, hogy mégis mit csinálhatott Minával. Ezzel pedig egy olyan ördögi kör vette kezdetét, hol saját magát próbálta összehasonlítani Mark legújabb lakótársával. Mindegyik gondolatnak egy lett a vége, belőle hiányoztak dolgok, míg Mina teljesen tökéletes volt. Ezt pedig azzal tudta alátámasztani, hogy vele közel sem volt annyi probléma, mint saját magával; egyetemre járt, voltak céljai, mert emberek közé menni. Ő pedig még a kávézón kívülre is még mindig egy nagyobb félelemmel merészkedett ki, akár mellette volt Mark, akár nem.

– Hyuckie, nem gondolod, hogy ideje lenne enned valamit? A tegnapi vacsorádat sem etted meg – lépett be aggódva nagyapja a sötét szobába.

– Nincs étvágyam, mint látod a hangulatom sem éppen a legjobb – utalt ezzel arra, hogy a szobában a legapróbb fény is a nyitott ajtónak egy kis részén szűrődött be.

– De akkor is muszáj valamit enned, mert nem szeretném, hogy megint fogyásnak indulj – hívta fel egy korábbi problémájára a figyelmét unokájának az idős férfi.

– Ha Jeno jön, akkor majd eszek valamit – adta be nehezen a derekát Donghyuck.

– Mégiscsak elmész vele Andongba? – derült fel egy kicsit Jongho arca a hallottak miatt.

– Azt írta nincs más választásom, úgyhogy igen.

– Ennek örülök! Hidd el, jót fog tenni.

Egy apró bólintással fejezte ki egyetértését Donghyuck, holott magában kételkedett az egészben. Legbelül rettegett, mert sosem mozdult még ki egyetlenegy másik városba sem, ami nem Szöul volt, sőt, még csak a városban másik szegletébe sem ment el. Sajnos nem volt olyan választási lehetősége, hogy megbeszélje Markkal a történteket, helyette azt kellett valahogy elfogadnia, hogy Jenóval kellett tartania. Örült, mert így akkor tényleg minden kiesett időt be tudott pótolni a legjobb barátjával, de akkor is, csak a négy fal között. És biztos volt abban, ha már ott voltak, akkor Jeno megpróbálja kimozdítani valahogyan.

Végül az éjjeli négy órás alvása után, sikerült újból elszundítania, de akkor máris sokkal békésebb álmai voltak, mint az éjjel. Nem álmodott Markkal, hanem egy nagyon régi emléket, amiben Jeno volt jelen. Talán azért ragaszkodott ennyire az idősebb koreai sráchoz, mert ő a legtöbb dologban ott volt mellette és nem rendezett le olyan dolgokat, mint Mark, pedig már akkor is voltak hasonló megnyilvánulásai. Lehet tényleg csak a türelmi szint különbözött a két fiú között. Szerette Jenót, az életét is képes lett volna rábízni, ha arról volt szó, mégis valamiért Markhoz közelebb érezte magát, és nem tudta megmondani miért.

Legközelebb, mikor Donghyuck már ébredezett, az is csak annak volt köszönhető, hogy mást nem érzett, mint azt, hogy hirtelen besüppedt alatta az ágy. Kicsit zavarta, hogy máris fel lett keltve, mikor még tudott volna aludni, de ahogy tisztult a látása és szembe találta magát a legjobb barátjával, egyből felült. Úgy érezte, mint aki hirtelen elvesztette volna az időben való tájékozódását, nem tudta megmondani, hány órát aludt. A digitális órára tévedt tekintete, ami kereken délután négy órát mutatott, így talán négy órát, ha megint aludt. Mégis, most az idősebb jelenléte jobban lekötötte, mint az, hogy az alvással kapcsolatos óráit számolgassa. Közelebb húzódott Jenóhoz, akit azonnal egy szoros ölelésbe vont, szüksége volt arra a helyre, ahol úgy igazán biztonságban érezhette magát.