Reménytelen szerelem||Reggie Peters ff.||

1.rész.

1995. Orpheum.

Don't look down
'Cause we're still rising up right now
And even if we hit the ground
We'll still fly
Keep dreaming like we'll live forever
But live it like it's now or never
It's now or never.

Így szólt a Sunset Curve egyik dalának utolsó sorai.
-Kár, hogy elpazaroltuk. Ez volt az eddigi legjobb. - mondta Bobby.
-Csak várd meg az estét,mikor a hely tele lesz producerekkel. - álmodozott Luke.
-Füstölt a kezed Alex!
-Dehogy is. Én csak bemelegítettem. Ti égetetek max lángon. - szerénykedett a szőke hajú.
-Mond már ki egyszer, hogy jó voltál. - győzködték a többiek.
-Rendben király voltam. - mondta szerényen.
-Kajáljunk be az estére. Jöhet egy jó hotdog?
-Te nem jössz Bobby?
-Maradok. - mondta.
-Én vega vagyok szóval nem eszem állatot. - próbált imponálni egy éppen asztalt törölgető lánynak.

*A hotdogosnál*

-Ez elképesztő srácok. Nem sokára fellépünk az Orpheum-ban. Nem is tudom, hogy hány banda lépett fel itt akik nem robbantak be. - mondta Luke.
-Együnk srácok. - mondta lelkesen.
-Ez valami új szósz lehet. - mondta furcsálkodva a Alex miután beleharapott a hotdog-ba.
-Nyugi haver, a hotdog-ba nem lehet belehalni. - mondta Reggie.

De a romlott virslibe annál inkább...

2020.

Julie-val éppen a szekrényünkhöz mentünk amikor Flynn ment oda jött hozzánk.
-Sziasztok rossztanulok. - köszönt mosolygósan.
-Szia osztály szégyene. - köszönt vissza Julie.
-Tudom, hogy nem akarjátok, hogy megkérdezzem, de muszáj. Tudjátok már, hogy mi lesz?
-Majd rögtönzünk. - vontam vállat.
-Ne már csajok! Ez az utolsó esélyetek.Csak ennyit érdemlek?!
-Ne aggódj.
-Inkább menjünk még mielőtt meglát a szőke démon. - javasoltam.
-Rendben menjünk. - nevettek.

A végén kerültünk sorra.

-Zárd be a szád. - szóltam rá Julie-ra, mivel nagy szerelme Nick zenélt.
-Még egy, vagy is pontosabban 2 diákra maradt időnk. Julie, Maya kérlek gyertek ki. - hívott ki minket a tanárnő.
Kimentünk az előre előkészített hangszerünkhöz. Julie zongorázik, én pedig gitározok és közösen éneklünk. Majdnem elkezdtünk zenélni amikor Julie kirohant a teremből.
-Most kéne tapsolni? - gúnyolódott Carrie.
-Dugulj el Carrie! - vettem ki a gitárt a nyakamból és Flynn-el együtt Julie után futottunk.
-Hé, Jules. - ölelte meg Flynn.
-Elszúrtam. Nem csak ez én esélyemet, még a tiéd is Maya... - mondta szomorúan.
-Nélküled úgysem maradtam volna. - nyugtattam meg.
Nehezen megnyugtattuk, de egésznap látszott rajta, hogy lelkifurdalása van. Amikor hazaértünk, felmentem a szobámba tanulni. Délután elaludtam, de este felkeltett Julie, mert anyu stúdióját kellett kitakarítanunk. Anya cuccai közt találtunk egy cd-t. Lejátszottuk, mert nagyon érdekelt miaz. Egész jó zene volt. Aztán egyszer hangos sikítást hallottunk és hirtelen 3 fiú esett le a semmiből.

-Hogy jutottunk ide vissza?! - nézett körbe az egyik fiú.
Mi pedig sikítva szaladtunk ki onnan.
-APAAA! - sikoltoztunk.
-Mi baj lányok úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak. - nevetett.
-Mert, hogy ez történt.
-Király. - örült meg az öcsénk Carlos.
-Nem az! - futottunk be a házba.
-Futás! - kiáltott Jules,hogy még gyorsabban rohanjunk a szobába.
-Hol a kereszt?! - kerestem ilyedten, amég Jules írt Flynn-nek.
Eközben apu bejött hozzánk, de nem hallottuk,ezért nagyon megijedtünk.
-Apu! - szólaltunk meg egyszerre.
-Bocsi, csak tudni akartam jól vagytok-e..
-Nem hiszel nekünk ugye?
-Nézzétek ez mindenkinél más. Én is látom anyát.
-Nem figyelsz ránk apa! - fontam keresztbe a karom.
-Jólvan, halljam. Mit láttatok? Csak így egymás között.
-Most olyan vagy, mint Dr. Turner. - terültem el az ágyamon.
-Tényleg nem ejthetnénk a témát? - kérlelte apát kínosan Julie.
-Jólvan.. Ejtve.. - mondta majd kimenet.
-Vissza kell mennünk. - mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.
-Te megörültél?!
-Nem tudjuk meg, hogy mit láttunk, ha nem nézzük meg.
-Ahh, rendben. - vette el tőlem a keresztet.
Óvatosan bementünk a stúdióba.
-Van itt valaki?!
-Most komolyan.. Azt várod, hogy erre válaszoljon bárki is?! - gúnyolódtam.
-Nem vagyok bolond, tudom hogy láttam valamit!
-Egy kicsit mind bolondok vagyunk. - jelentek meg akiket láttunk. Mi pedig ismét sikítani kezdtünk.
-Abbahagynátok? - kért meg a szőke hajú fiú.
-Kik vagytok, és mit kerestek anyu stúdiójában?! - kérdezősködtem.
-Az anyukádé?! Nem ez a mi stúdiónk. Jó mondjuk ez a zongora új,de ez.. a kanapém. - örült meg az egyik barna hajú fiú.
-Viszont ez nem az én gitárom az tuti. - mutatott a kanapé mögött lévő gittárra.
-Az az enyém. - mondtam.
-Adnátok egy másodpercet? Csak egyet. - rohant oda a másik két srához.
Gondolom kupaktanácsot tartottak.
-Na jólvan figyeljetek csajok. - jött oda hozzánk a szőke.
-Mit kerestek a stúdiókban?! - kérdezte.
Julie megakarta lökni a srácot, de inkább át nyúlt rajta.
-Ezt hogy csináltad?! - akadt ki.
-Úgy látom nem értitek. Figyeljetek 3 normális szellemek vagyunk, akik örülnek, hogy haza jöttek. Köszi a virágokat igazán feldobják a helyet.
-Mi vagyunk a Sunset Curve. - szólalt meg az inkább fekete hajú fiú.
-Tegnap lett volna a mi nagy esténk az életünk múlt rajta. - mondta a barna hajú.
-Túlajdonképpen tényleg azon múlt. - súgta neki oda a szöszi.
-Oké.. Totál kiborultam. - vette elő a telefonját a nővérem.
-Az meg mi? Mitcsinálsz? -
-A telefonom. - mondta.
-Nem beszélünk hozzátok, nem vagytok igaziak. Nincsenek helyes szellemek. - emlékeztettem magamat és Julie-t.
-Oohh, helyesek vagyunk? - szólalt meg a bőrdzsekis.
Figyelmen kívül hagytuk a kérdést és Julie tovább böngészet, én meg azt figyeltem.
-És kit hívtok?
-Utána nézünk a Sunset Swerve-nek. - válaszoltam.
-SUNSET CURVE! - javítottak ki egyszerre.
-Öhm.. Tényleg volt egy ilyen banda.... És tényleg meghaltatok... De nem tegnap...-mondta Julie.
Belenéztem a telefonjába, mert nem akartam elhinni.
-Hanem 25 éve... - sokkoltam le.
-Mi nem az nem lehet... Miután kiraktak a mentőautóból egy sötét szobába vittek, ahol Alex sírt... - magyarázta egyikük.
-Hááát.. Akkor szerintem mind felvoltunk dúlva... - mentegetőzött a szőke.
-De az csak egy órának tünt, és utána ide kerültünk. - magyarázta egyikük.
-Nézd, a telefonom mást ír. - mutatta nekik.
-1995-ben haltatok meg 17 évesen. Most 2020 van. - mondtuk egyszerre Julie-val.
-Akkor ez itt a jövő?
-VÁRJATOK! Ez azt jelenti, hogy végig sírtam 25 évet?! - akadt ki a szöszi.
-Érzékeny típus vagy. - mondta a bőrdzekis.
-Azt hittem nem mertek kijönni. A szellemetekkel dumáltok? Hogy nézki? Ocsmány? - jött Carlos millió kérdéssel ki.
-Hé, lát téged. - gúnyólodtak egymáson.
-Nem, nem lát. - mondta Julie.
-Tessék?
-Semmi.. Mondd mit akarsz? - tereltem a témát.
-Kezdésnek normális nővéreket. Ne legyetek furák és gyertek enni. - ment ki.
-Nem lát titeket. - mondta furcsálva Julie.
-Hát igen a szellemek így működnek.
-Nézzétek... Nagyon sajnáljuk ami veletek történt, de ez már nem a ti stúdiótok. Mennetek kell! - mondtuk felváltva, majd indultunk volna ki.
-De hát még a neveteket sem tudjuk. - szóltak utánunk.
-Julie vagyok. - mutatkozott be.
-Maya.
-Az jó én Luke vagyok. - tárta volna szét a karját, de Julie felemelte a keresztet... Nem mintha használna ellenük bármit is...
-Ők pedig itt...
-Reggie...Reggie vagyok.
-Alex. -mosolyogtak.