𝐌𝐞𝐧𝐞𝐝𝐞́𝐤 || 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 ||

három

2021. 05. 20. Csütörtök

-Késtél. -nézett rám Szúrósan Derek. A tekintetével szinte ölni lehetett volna.

Nem értem, hogy 5 perc késést miért kell ennyire komolyan venni. Ráfogom arra, hogy már tűkön ül a mai nap miatt és emiatt sokkal ingerlékenyebb és érzékenyebb. Főleg az ilyen helyzetekre ezek szerint. Fordított helyzetben valószínűleg én is sürgettem volna és mihamarabb ott akartam volna lenni. De nem voltunk fordított helyzetben.

A reggelem nem indult teljesen úgy, ahogyan azt szerettem volna. Az ébresztőmet előző este (vagy inkább hajnalban) reggel 8-ra állítottam be. Nem akartam már korán reggel kapkodni, ezért a biztosra mentem. Mondanom se kell, hogy a 8 órából fél 10 lett mire felébredtem. A reggelit ezzel majdnem lekéstem, de a nagy kapkodásomnak hála még éppen elcsíptem a végét. A pincérek valószínűleg a hátuk közepére sem kívántak.

A készülődés sem ment zökkenő mentesen. Igaz, hogy nem akartam kicsípni magamat a szabadedzés miatt, de azért egy minimális smink ráfért a sápadt és álmos arcomra. A hajammal is elbabráltam és mire észrevettem az időt már csak 15 percem maradt felöltözni és összepakolni.

Ezt a 15 percet majdnem sikerült is teljesíteni.

-Nem halsz bele ebbe az 5 percbe. -válaszoltam neki reflex szerűen. Az évek alatt szinte már immunis lettem Derek beszólásaira.

-De igenis belehalok. Főleg akkor, ha elkésünk miattad. -egyre indulatosabb lett. Bennem is kezdett felmenni a pumpa.

-Fiam nyugodj le. Nem fogunk lemaradni semmiről sem. -szállt be apa is a kisebb vitánkba. Hármunk közül egyedül ő nem volt heves természetű.

-Amúgy is csak egy filmet vetítenek le. Mit érdekel az téged annyira? -hadonásztam a karommal.

-Lia kérlek ne kezdd. -intett csendre apa engem is.

-Annyira utálom a nőket. -puffogott a testvérem. Jobbnak láttam lezárni a heves szóváltást ezért inkább indulásra biztattam a családomat.

Az úton nagy részében hátul duzzogtam. Én voltam beállítva a legnagyobb hibásnak 5 röpke perc miatt. Azok a percek jelenleg semmit nem jelentettek, pont ezért elképzelni sem tudtam, hogy miért kellett olyan csúnyán lehordania a bátyámnak. Tudja nagyon jól, hogy semmi kedvem nem volt ezen a hétvégén velük tartani és az emiatt kialakult borús hangulatomra még rá is tett egy lapáttal.

Ilyen az élet, ha egy fiú testvéred van. Csodálatos mondhatom.

Miután nagy nehezen találtunk egy szabad parkolót a bérelt kocsinknak ismét elindult a hajsza. Apáék teljes erőbedobással siettek a kapuhoz, hogy a jegyünket beváltsuk egy nyakba akasztós kártyára. Ismét nem értettem a sietséget mivel még mindig volt 20 perc. Nehezen tudtam a nyomukban maradni ugyanis az én kicsinyke lábaim nem tudnak akkorát lépni.

-El ne hagyd. -nyújtotta át a fényképes VIP belépőt, amit egyből a nyakamba akasztottam. Májushoz képest az idő már most 30 fok körül járhatott. Nem vágytam semmi másra jelen pillanatban csak, hogy bemenjünk a légkondicionált helységbe. Az aszfalt hihetetlenül felmelegedett, ami miatt még nagyobb hőség volt.

-Nem vagyok kislány, tudok rá vigyázni. -feleltem egy csöppnyi gúnnyal a hangomban.

-Majd meglátjuk. -válaszolta majd tovább folytatta az utunkat a fő épület felé.

Belépve egy kedves hölgy fogadott minket, aki egyből a vetítő terembe terelt bennünket. Viszonylag sokan voltak a teremben, de közel sem volt tele a közepes méretű helység. A beérkező fanok szétszóródva foglalták el a szabad helyeket a teremben és elfojtott izgalommal várták a vetítés kezdetét.