Everything I Didn't Say × Luke Hemmings

the suicide

Zoe hajnali ötkor kelt fel. Sokáig próbált visszaaludni, de előző este túl hamar aludt el és már kipihente magát.

Csendben csinált magának egy csupor teát és azt szürcsölgette, amikor a bejárati ajtó felől zajt hallott. Gondolta, hogy a postás hamar érkezett. Várt pár pillanatot, amíg elment, majd kinyitotta az ajtót.

A szomszéd fiú, Luke éppen akkor sietett befelé a házukba. Talán ő is hamar kelt és kiment a postáért - gondolta Zoe.

A nyurga fiú a szomszéd lányra pillantott. Szemei vörösek voltak, arca még a hajnali félhomályban is feltűnően sápadt volt. A lány kissé bizonytalanul intett a fiúnak egy kis mosollyal az arcán. A szöszi pár pillanatig csak meredt a lányra vörös szemeivel, tanulmányozta a lányt, majd biccentett egyet és besietett a házba.

Zoe vállat vont - nem tudta, hogy mit reagáljon a fiú viselkedésére. Igazából nem volt meglepett, hiszen Luke mindig furcsán viselkedett, de a lány sosem gondolkozott rajta sokat, ahogy most sem. Lepillantott lába elé, de nem a leveleket találta ott, hanem egy kicsi könyvet, ami inkább hasonlított egy naplóra. Barna bőr borítója volt, amire nem volt semmi írva. A lány felvette a kis könyvet és visszament vele a házba. Letette a poharát a konyhapultra, mellé helyezte a könyvet, majd kinyitotta azt az első oldalon.

„Ez minden, amit nem mondtam el." - olvasta el a kusza kézírást. Csak ennyi állt az első oldalon, semmi több. A lány összeráncolta a szemöldökét és kíváncsivá vált. Legjobb tudomása szerint nem volt lezáratlan kapcsolata senkivel, így fogalma sem volt arról, hogy ki küldhette a levelet. Tovább akarta olvasni azt, de ahogy lapozott volna tovább egy dörrenés vágta ketté a reggeli némaságot.

A lány összerezzent a hirtelen zajtól, majd körülnézett a házban és miután realizálta, hogy a környékről jött a hangos csattanás kirohant a házból. Rajta kívül még két idős hölgy jött ki a házából a zajra. Az egyik Mrs. Henderson volt, a szembe szomszédjuk, a másik pedig az özvegy Williams asszony, a Hemmings család másik szomszédja.

„Nem tudod mi volt ez a zaj, drágám?" - kérdezte Mrs. Henderson a lánytól, aki megvonta a vállát. Mindketten az özvegy felé pillantottak, aki megrázta a fejét. Már mindhárman visszavonultak volna házukba, amikor a mentő szirénája ütötte meg fülüket. Bár hangja még távoli volt, de hallották, hogy egyre közeledik és senki nem mondta ki, mégis tudták, hogy az a mentő az utcába jön és köze van az előbb hallott dörrenéshez.

A három nő megtorpant és ismét egymásra pillantottak. Zoe jobbra pillantott és meglátta az utca végén a mentő autót közeledni. Mire eljutott a tudatáig, hogy az a mentő az utcájukban van addigra már megállt a Hemmings család háza előtt. Négy mentős pattant ki a kocsiból és berohantak a házba. Ahogy kinyílt az ajtó meghallották Liz kiabálását. Kiabált. Sírt. Kétségbeesett volt.

A mentő szirénájára az egész szomszédság felébredt és mindenki a ház előtt figyelte az eseményeket. Egymást kérdezgették, hogy tudják-e mi történt, de senki nem tudta. Pár perc feszült várakozás után a mentősök egy ággyal siettek kifelé. Az ágyon a szőke fiú feküdt, halántékán egy nagy lyuk volt, amiből a vörös vér folyt kifelé. Még élt, de már nem sokáig.

Mielőtt a mentőkocsiba helyezték volna az ágyat a fiú oldalra fordította fejét és a közelgő haláltól elfátyolosodott szeme ismét összetalálkozott a lány könnyektől homályos tekintetével. A fiú kinyitotta száját, közben végig a lány szemeibe bámult, mintha neki akarna mondani valamit, de nem tehette meg, mert pár pillanat múlva köhögni kezdett és szájából fekete vér folyt ki. A mentősök megálltak és olyanokat mondtak egymásnak, hogy helyben kell ellátniuk, mert nem szállítható.

A lánynak úgy tűnt, hogy nem is csinálnak semmit, csak mind kétségbeesetten rohangálnak a mentőautó és a fiú között és hagyják, hogy a szöszi, akinek fején egy hatalmas nyílt seb volt a kezük alatt elvérezzen. Nem volt ideje dühösnek lenni a mentősökre, hiszen a következő pillanatban már csak ennyit hallott: „Nem lélegzik."

A fiú arcára pillantott, kinek szemei még mindig felé néztek, de tekintete már üres volt és a lány ijedten sikított fel a tekintetétől és zokogásban tört ki. A nagybátyja - aki már pár perce a lány mögül figyelte az eseményeket - megragadta Zoe vállát és be akarta húzni a házba, hogy ne lássa többé azt a szörnyű látványt és ne érezze a vér gyomorforgató szagát, de a lány lerázta nagybátyja kezeit válláról és zokogva figyelte tovább, ahogy a mentősök próbálják újraéleszteni a szomszéd fiút.

Igazából nem az újraélesztési kísérletet figyelte, csak a fiú élettelen testét és üres tekintetét. Olyan volt, mintha lelke már nem a földi világon lett volna, de még mindig ott lett volna a lány mellett. A lány úgy érezte magát míg a fiú szemeit nézte, mintha fél lábbal a túlvilágon lett volna és ez halálra ijesztette. El akarta szakítani tekintetét a holttestről, de nem ment neki, hosszú perceken át csak a két fagyos szempárt bámulta és már negyed óra eltelt, amikor egy mondat szakította ki néma zokogásából.

„A halál beállta: 2015. 07. 01. Öt óra negyvenkilenc perc."

***

well

első publikált novellám

írjátok le kommentben, hogy mit gondoltok:)

btw

soha nem tudjátok meg mi volt a naplóban

soha