Pár órával később a diákok még mindig az eseten csámcsogtak. Harry tetteiről beszéltek, a kis túlélő minden lépését figyelték és már-már istenítették. Hisz mind tudták, hogy Harry meghalt őértük. A fiú nem szerette a rá irányuló figyelmet, mert nem gondolta úgy, hogy ezért őt annyira éltetni kellene. Oda veszett megannyi barátja és szerette. Saját magát tartotta bűnösnek mindezekért. Ellenben más-más pletykák is szárnyra keltek Draco-val kapcsolatban, amik nem éppen hőstettekről szóltak...
A diákok a klubhelyiségben beszélgetve elhallgattak, amikor a két fiú betévedt a szobájukat keresve.
A Mardekárosok undorral figyelték a szőke fiút, kinek szülei halálfalók voltak. Sokan úgy gondolták, az, hogy ilyen szemmel tekintenek a Mardekár diákjaira csak is az ő hibájából következik. Ami persze közel sem igaz.
Ezzel szemben Harry a felé irányuló rajongás elől menekült és amint tehette bezárkózott a szobájába, amin Ron-nal és Neville-el osztozott.
Egyszerre fújták ki magukat és dőltek le az ágyukra.
Nehéz év várt rájuk.

ВЫ ЧИТАЕТЕ
Scared?
ФанфикA történet a roxforti csata után játszódik, amikor a diákok újra vissza térhettek szeretett iskolájukba. Harry már nem várta annyira az évkezdést, mint az azelőtti évek során, hisz a Roxfort már korán sem volt ugyan az az iskola, ahová kiskölyökként...