Scared?

1.

Indulásra sikerült is felszállniuk, de már minden kabin megtelt, a vonat végében már nem volt annyi ember, így arra vették az irányt. Hamarosan meg is értették, hogy miért. Hiszen az utolsó vagonok kabinjaiban csendesen meghúzódva Mardekárosok ültek, a többi ház tagja ezzel egyértelművé tette, hogy nem szándékoznak barátságot kötni velük, de mindenki felfigyelt arra, hogy az arany trió hátrafelé igyekszik, így ők is érdeklődve figyelték, hogy mit keresnek ott. Persze semmi jóra nem számítottak, egy-két átkon kívül. Az utolsó fülkében egy ember ült csupán, így Ron legnagyobb fintora ellenére Hermione elhúzta az ajtót.
 –Draco, nem bánod, ha ide ülünk? A többi hely már tele van.
A szőke fiú meglepetten nézett rájuk és csak megrázta a fejét válaszként, mert nem számított rá, hogy bárki is a közelébe megy majd, pláne nem ez a három... Az ablakhoz húzódva figyelte, hogy Ron leül vele szemben, mellé Hermione helyezkedik el, Harry Potter pedig az ő oldalára ül, persze a lehető legtávolabbra.
Ron nyelve hegyén ott volt a csípős megjegyzés, hogy kimaradt a mocskos kis sárvérű, hogy mersz hozzám szólni beszólás, de jobbnak látta, ha csendben marad, mert Hermione még a végén őt átkozza el.
Malfoy kibámult az ablakon. Zavarban volt, nem tudta, hogy mit mondhatna. Mióta az apja nem volt otthon és az anyja is kezdett normálissá válni, az ő véleménye is kirajzolódhatott végre bizonyos dolgokról és nem csak az apja által belé sulykolt gondolatok kavarogtak a fejében, mint például: keserítsd meg Potter életét és utáld, amennyire csak lehet. Elsőben még nem akart hallgatni az apjára, úgy gondolta, hogy barátok is lehetnének, de elutasította őt Harry. Az emlékre Draco arca megrándult, igyekezett elhesegetni az emlékképet. Mekkora egy patkány volt, ha nem szólta volna meg Weasley-t, kitudja mennyivel másabb élete lehetett volna.
 – Jól vagy Draco? – kérdezte félénken Hermione.
A szőke fiú újra meglepetten nézett rá, s csak akkor tűnt fel neki, hogy arcán könnyek szántanak végig. Az arany trió őt nézte. A pulcsija ujjával gyorsan megtörölte az arcát és esetlenül bólintott. Talán ha nem szólal meg nem lesz baj.
 – Tudunk valamiben segíteni? – szólt újra a lány kedvesen.
 – Hermione hagyd már! – dörrent rá Ron. – Még csak válaszra sem méltat, minek segítenél, de legfőképp mi – mutatott Harryre és magára –minek segítenénk neki.
 – Csak meglep, hogy ide ültetek – szólalt meg hallkan. – Mármint, azt hinné az ember, hogy inkább álltok a folyosón, minthogy egy Malfoy-al kelljen egy fülkében utaznotok. – nyelt egy nagyot és óvatosan Harryre nézett, aki Hermione szemébe nézett némán kommunikálva.
 – Ha rajtam múlt volna, így is lenne. – morogta neki Ron, mire a fiú elmosolyodott.
 – Sajnálom Weasley – szaladt ki a száján, mire Ron álla leesett és a némán kommunikálók is felé kapták a fejüket. – Mármint ez nem hoz helyre semmit, amiket tettem és mondtam. – köhintett félénken. – De sajnálom. Ez mindhármatoknak szól.
 – Hát ez meglepett – motyogta Ron.
 – Én megbocsájtok neked Draco.
 – Hermione! Pont neked nem kellene! Az a sok megjegyzés a sárvérűekre – háborodott fel barátja.
 – A megbocsájtás nem feledtet semmit – mondta Harry maga elé meredve.
 – Nagyon jól tudom - sütötte le a szemét a szőke.
 – Akkor megbocsájtok.
 – Köszönöm.
 – Mindenki megőrült? – kapkodta a fejét a vörös hajú fiú, akinek az arca színe már megegyezett a hajával.