Sziasztok! Az én nevem Kukuro Tsukiko,és 16 éves vagyok.Átlagos életet éltem addig a bizonyos napig, amíg egyik nap kivettem egy érdekesnek tűnő könyvet. Ami egy középkori Indiai országról szólt. Nagyon megteetszett nekem a történet seperc alatt kiolvastam viszont, a vége nagyon szomorú volt. A király meghalt és a királynő özvegyen maradt a gyerekeivel. Ez a történet ellégé meghatott engem. Másnap az iskolában is csak erre tudtam gondolni mikor.
Oda megy hozzá 2 osztálytársa
Az egyik lány: Itt van a bogaras könyvmoly lány. Mond még mindig a könyvek az egyedüli barátaid?
A másik lány: Ugyan már Kin-chan tudod a választ.
Kin: Mi van nincs kedved mondani valamit hogy, ments magad vagy meg hunyászkodni hogy igen igy van Kin-sama.
A barátnője: Nézd Kin-chan most milyen ósdi könyvet vet megint ki.
Azzal ki kapta a kezéből a könyvet
Tsukiko: Ad vissza!
Kin: Igazad van Történet Indiáról? Milyen név az ilyen? Ki írta egy általános iskolás?
Tsukiko: Azonnal add vissza!
Kin: Meg egy frászt. Először kérd szépen, talán akkor oda adom.
Tsukiko csak néz rá morcosan
Kin: Mi van mégse kell annyira ez a könyv?-kérdezte tőle öntelt mosolyal az arcán
Tsukiko hosszas csöndben létt után meg szólalt.
Tsukiko: Add vissza ké..kérlek.
Kin: Rendben és most kérj bocsánatot azért, mert rám ordítotál!
Tsukiko: De hát azt mondtad hogy...
Kin:Á, á igy nem beszélünk mert különben búcsút mondhatsz a te drága könyvednek.
Tsukikoék éppen a tetőn tartózkodtak ekkor és ezt Kin kihasználva fenyegetés képpen kilógatta a könyvet az erkélyről.
Tsukiko: Ne tedd!
Kin: Még mindig vissza szájalunk Kukuro-san?
Tsukiko: Kérlek ne csináld, sajnálom amiért vissza beszéltem de kérem ne dobd le a könyvet.
Kin: Láttod nem is volt olyan nehéz kimondani Kukuro-san.
Tsukiko: Meg tettem amit kértél most viszont kérlek add vissza a könyvet.
Kin csak mosolyog
Kin: Megondoltam magam.
Azzal ledobta a könyvet.
Tsukiko: Ne a könyvem!
Tsukiko utána ugrik.
Kin barátnője: Ha inenn lezúhant azt bisztosan nem élte túl-mondta pánikolva
Kin: Ostoba lány volt az utolsó pillanatig, ennek tényleg csak a könyvek jártak a fejében. Gyere ha itt találnak akkor azt fogják hinni hogy mi lőktük őt le. Nem mi tehetünk róla hogy öngyilkos lett a szerencsétlenje.
Tsukiko szemszögéből a zúhanás pillanata
Tsukiko: Tehát így ér véget a nyomoruságos életem. Egy idióta mi? Folyton csak gunyolódtak velem de most az egyszer tényleg elhiszem hogy az vagyok mert ki lenne még olyan hülye aki egy könyvet mentve hal meg.
Madár csiripelés közepedte kezd magához térni.
Tsukiko: Már a túl világon lehetek.
Oda jönn valaki hozzá és rázogatja és beszél hozzá.
Tsukiko: Tessék? Nem értem mit mond.
De az ember tovább beszél hozzá azon a nyelven és közbe jönnek még akik szintúgy ugyanazon a nyelven beszélnek hozzá.
Tsukiko: Hol vagyok és kik maguk? Egyáltalán értik amit mondok?
Egymásra néznek és utána megint elkezdenek össze vissza beszélni.
Tsukiko: Akkor ez egy nem.
Ekkor előlépet egy nemesnek ki néző illető
Dühős beképzelt szemmel méregete a lányt.
Tsukiko magában: Mutatkozak be nincs értelme ugyse értik amit mondok de az illedelem azért mégis csak fontos.
Tsukiko: Elnézést a nevem Kukuro Tsukiko.
A nemes: Ku..kuro?
Tsukiko: Igen Kukuro Tsukiko.
Ezután a nemes össze morcolta a szemöldökét és elkezdte simogatni borostás szakálát. Ezután elment majd később egy nővel tért vissza.
A nő: Örvendek a találkozásnak a nevem Meena.
Tsukiko: Önt végre megértem. Ön is japán?
Meena: Nem dehogy is Indiai vagyok.
Tsukiko: De akkor hogy hogy beszéli a japánt?
Meena: Megtanultam.
Tsukiko: De csak ön tud japánul itt jól sejtem?
Meena: Igen.
Tsukiko: Mit ne mondja pompás.Igaz is a nevem Kukuro Tsukiko.
Meena: Értem viszont sajnálatos modon ezt a nevet rajtam kivül nem sokan fogják tudni megjegyezni úgy hogy itt léte alatt egy másik nevet fog kapni amin szólithatjuk.
Tsukiko: Tessék? Miféle nevet?
Meena: A neve mától Baka.
Tsukiko: Hogy micsoda? Ráadásul miért pont ezt a nevet.-hangosan felordítva.
