Harmatfű

1. fejezet

A táncpróba fél hattól kezdődött, így hogy ússzuk meg a fejmosást ajánlatos volt negyedre ott lenni hogy készülhessünk el a felöltözéssel és a bemelegítővel.

Miután lenyugodtunk a lányokkal, és elmagyaráztam Írisznek, hogy bőven elég lesz, ha majd a táncterem melletti fürdőben törlöm le, és ott meg is csinálhatja rendesen a tusvonalam szaporán nekivágtunk a Kosuthnak, ami a városnak az az utcája, ahol a legtöbb, valamire való bolt található, na meg bankok. Persze ez saját vélemény, és lehet, hogy nem teljesen fedi a valóságot.

Lavi fejét elvesztve kérdezgetett minket, kezével hadonászva köztünk, amiben, ha nem magától értetődő, egy láthatatlan mikrofont tartott.
Ez, valljuk be, egyike azon elfoglaltságainknak, ami közben a legjobb lenne, ha láthatatlanok lennénk meg némák. Azóta csinálunk, hogy rájöttünk, ennél hülyebbnek lenni már tanulni kéne, de mégis ez a játék egyszerre lazított el és pumpálta fel a dolgokat bennünk.
Ha mostmár ennyit kerülgetem a forró kását elmondom, hogy mi is ez. Míg Lív egy operatőr, mi ketten Írisszel felváltva vagyunk Robi, és az ő felesége Harmatka, röviden Hárpi, aki alapjáraton nem része a tánccsoport vezetőségének, viszont kötelezettségének érzi meggyötrésünk, ha a férjének olyan munkát tud adni amit pontos időkeret határozza meg, azaz pontosabban hétfőn fél hattól kilencig. És míg őket kérdezgeti az operatőrünk mi próbáljuk a legpontosabb verziójukat előadni, emiből a Robié a megfontolt, és Hárpié az, akin csak röhögni tudunk, minden megnyilvánulasa után.

-Én nem tudom, Robikám mit csinál ezekkel a táncosokkal, de az biztos, hogy nagyon érti a dolgát, nem csoda, nem is mennék hozzá akárkihez- imitál nyávogást Írisz, Hárpit utánozva, és még a kezével is hasonló mozdulatokat csinált, amiket alapjáraton Robival szokott, s mivel én vagyok Robi ebben a párbeszédben nem kellett volna meglepetésként érjen a hírtelen hasamat tapogató keze, amit próbán csak kockahas chek-ként emelegetünk, valahányszor bonchidai táncolás közben számolgassa a férje izmait...és ha még csak az övét számolgatná, de mivel picit elkalandoztam igenis felszöktem a váratlan érintésre

-Mondja, Róbert, önnek mi a véleménye, tényleg ennyire jó táncosai lennének, ahogy Harmatka mondja? És ha nem hangzik tolakodónak mit tud ön olyan jól, ami ilyen életrevaló fiatalokat csinál egy csapásra néhány gyermekből?- intézte az operatőrünk felém a kérdést, és míg a válaszon gondolkoztam, megfontolt arcot láttatva, ami Robit jellemzi, továbbá próbáltam szeretetteljesen eltávolítani Hárpi kezét, amit ő valószínüleg tényleg szeretetteljesen csinál, de ha én a helyében lennék, nem lehetne most itt Hárpi, max sürgősségin. Persze mivel Írisz volt aki számolta a jól rejtegetett kockáim nehezebb volt mindezt végbevinni, mert ha ő nem, akkor senki sem tudja pontosabban Harmatkát utánozni.

-Az igazat megvallva, itt csak olyan gyerekek vannak, akik ezt megédemlik - nyilatkoztam, és közben próbáltam lefejtegetni az ujjakat a hasamról, de túl akaratos volt Írisz, én meg túl finom- és ezt ők tudnák a legjobban elmondani, hogy bizony az, hogy valaki Harmatfüves nem egy leányálom- folytattam már kisse idegesen- De Harmatka szívem, ugyan már, vidd arrébb a retkes kezed- keltem ki magamból, és talán igenis nagy hangot adtam az igazi lényemnek, mindeközben rásóztam egyet ál "Hárpi" kezére, aki ennek következtében el kezdett jajjongni és sikítozni. - Az én türelmem sem végtelen életem szerelme, gyönygyöraranyom- próbáltam menteni a helyzetet, de ez már nem segített semmin.

Mire lejárt az egy perc idő ami szünetet adtunk magunknak szerepjáték közben, az előbb lezajlódott párbeszéd következtében mindhárman fulladozó röhögésbe tértünk át, de Lív feltette két levegővétel közt a következő kérdést, ami nem nagyon segített lecsillapodnunk, pedig már a Desiguel előtt voltunk, azaz gyors léptekben 8 percre a táncteremtől.