Harmatfű

2. fejezet

Teljesen vörösen inultam el a tükör előtti padunkhoz, nekiállni öltözni, hogy könnyítsem meg a fiúk dolgát, nehogy valamelyik megsajnáljon, már épp a hülye újan boxolt karaktercipőmet vágtam bele a zacskóba nagy mérgesen, mikor a nevem hasította át az egész termet, és ez csak egyet jelenthet...

Gyerekek, versenyben vagyok, és most még azért is megmutatom Harmatnak. Hogy rohadna le az a jeggyűrű az ujjáról, nem tudom, hogy Robi hogy foghatott ki magának egy ilyen piócát aranyhalak közül. Már az sem érdekelt, hogy ki marad pár nékül, elborzaszt, hogy még azt sem vettem észre hogy Lívnek nem lett párja, és így nem tudva mit tegyen, hogy megvárjon, vagy ne, elment vásárolgatni a mellettünk levő boltba. Még azt sem realizáltam, hogy ki az én "lovagom"aki istenuccse nem hagyott megrohadni a padon. Bár biztos voltam benne, hogy nem leszünk a három pár egyike, ha már elhatároztam, hogy Hárpit megtanítom felfigyelni másokra is, akkor anyai és apai is fog kelleni, nem érdekelve, hogy milyen társaságot nyújtok majd Tamásnak, mert mint kiderült az idegesítő osztálytársam kért fel, akit annyira nem bírtam, de legalább jól táncolt, és ez volt az egyetlen ami érdekelt és számított.

-Kezdhetjük végre, mi van itt, zsibvásár?- a kis Hárpi igazán jó példát mutat mit ne mondjak, azzal, hogy a ZHE-vel cseveg, tényleg előresegíti a próbát- Álljatok próbasorba, hogy lássak mindenkit, koreográfiánként cseréljük hogy melyik sor van elől. Az első akkor legyen saját táncunk, az Udvarhelyszéki.

Ez volt az a tánc, ami semmi nehézséget nem okozott senkinek sem. Egyes csárdás, kettes csárdás, összeszét, átdobás, öszeszét és átdobás kombó, majd egy pörgetés, oda, vissza és forgás. Hát aki ezt elrontja, az nem táncos. Az udvarhelyszéki egy tipikus olyan belsőlábas tánc volt, aminek csak a forgatós része felelt meg talán egy kis kihívásnak, de személy szerint annyira egyszerűnek találom ezt a táncot, hogy nem találok benne semmi csodára méltót, valami nehezet. De emlékszem általánosban, amíg 1-4 ben tanítottak nekünk táncot, egyeseknek ez is nehézséget jelentett, úgyhogy inkább nem nyilatkozom. Természetesen nem feledkeztem meg az énekről, meg a csujjogatókról sem, és a következő dallamkezdésnél el is kezdtem egyet "Egyik lábam Erzsébeti, másik lábam Keresztúri Hítehateha". Általában próbán vannak azok, akik egyáltalán nem csujjogatnak, meg énekelnek, sajnos lányok köréből sem és mivel nincs emiatt gyakorlatuk, most egy az egyben kizárták magukat a versenyből, mert az szent, hogy némán nem táncolhatnak egy antológián.

A következő percben felhangzott az utolsó sora a forgatósnak és a felvett anyagon lehúzták a zenészek, mi meg Marci dobbantását hallva meghajoltunk.

-Jólvan- kezdett el tapsolni megint Hárpi...hát nem tudom mi lett vele, talán kéne szóljak, hogy még mindig néptánc megy nem holmi tapsolós csípőringatás egy valami új tecnóra- most hogy szűköljön a játékosok száma egy pár megintcsak leülhet. Úgyhogy kérlek titeket, Olivér és Lilla, foglaljatok helyet, vagy menjetek haza.

És minden számításom beigazolódott. Lilla egyike volt azoknak a lányoknak, akik nem csujjogatnak, és nem énekelnek, így akármilyen jó táncos is leheg, segberúgta magát, de még mennyire.

-Kami, próbálj meg kérlek a felcsíkinél nem gyilkolni a tekinteteddel, a végén még kiejtetsz minket

-Na álljunk csak meg- kaptam egyből a fejem Tamás fele, aki nem sejtette, hogy ma nem igazán vagyok jó kedvemben- remélem nem azért kértél fel, hogy itt kötekedj velem, mert a végén még tényleg kiejtetem magunk, de csúfosan, és ne felejtsük el, hogy direkt- villantottam egy ezerwattos mosolyt felé, majd megfordulva rátapostam a lábára, és félvált visszanéztem, megeresztve egy halk, ártatlan "hoppát".

Amint felcsendült a kezes, amivel bizony a fiúk kezdtek kiálltunk lányokul a képből, és hátra vonultunk karéjokat alkotni. El is kezdtem egy újabb csujjogatót, nem emiatt akartam kiesni, ha próbákon is én viszem a prímet meg a ZHE, akkor ne most akarjanak leverni a pájáról "Annyit ér a hasam alja, mint az egész dorma alja"
Ez a tánc már valamivel nehezebb volt, mint az Udvarhelyszéki, stílusában is el kellett találni, és valljuk be, nem minde kinek ment ez.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a felcsíkiben van az egyik kedvenc dallamrészem, a medvés, ami annak idelyén lopta még be magát a szívembe, amikor elkezdtem táncra járni.
Hogy ne szaporítsam a szót, a cepper után még volt egy dobogtató, amit színpadról kimenet, visszafutáskor kellett dobogni, és ha jól hallottam bizony Ádámék mellé lepcsintettek, ami újabb kiesőket biztosít helyettünk Tamással.

-Te Kami, nem akarlak felidegesíteni, de...

-Hát Tamás drága, ezzel most pont felidegesítesz- vágtam a szavába, kezemmel meg Zoét utánozva, mint amikor kóruson a karmester elnémítva az énekkart ökölbe szorítsa a kezét.

- Hadd fejezzem be, utána keresztbe lenyelhetsz, ha ennyire zavar, hogy téged kértelek fel- kicsit elszégyelltem magam, mert végülis na, helyettem akármelyik ZHE-t is felkérhette volna, és egy aprócskát bólintottam, hogy mondja.

- Kérkel nézz már rám közbe, mert ha most Ádámék nem dobogtatnak férre Hari minket hajított volna ki, úgy megnézett közben.

-Oh, rendben- sütöttem le a szemem, csekély megbánással a hangomban. Nem vagyok én ilyen hárpia, csak néha ez a Harmat nagyon fel tud bosszantani. Ha nem Tamással állok most szenben, elkezdtem volna mentegetőzni, hogy miért voltam ilyen ellenszenves vele, de mivel Tamásról volt szó, egy emberről, akit Hárpi után utálok a legjobban, és ha hazaérek elmondon miért, ezért nem éreztem semmi kéztetést a bocsánatáért esedezni.

-Kérlek szedjétek össze magatokat, egy rakás szerencsétlenség között épp csak három négy pár van, akik tényleg tudnak valamit. Mindjárt meggondolom magam, és az eddigiekből nézve mondom meg a képviselőket- ezzel a kijelentéssel általános utálatot lobbantott fel a szemekben, és egy kicsit, ha mindenki a szíve mélyére néz, ez mind a ZHE felé irányult, és azokra a fiúkra, akik időben felmérték a helyzetet és lecsaptak a prédára. Érdekes módon párom arcán nagy megnyugvás volt, mintha már csomagolna az útra, nagyon biztosnak tűnt a továbbjutásunkba, ami valljuk be azért egy kicsit jól esett.

Még tíz tánc volt hátra, és most a Vajdaszentiványi következett.

Nagyon szerettem ezt a táncot, amíg egy óra alkalmával Hárpi belé nem kötött, hogy túl gyorsan fordulok meg, pedig a fordulásommal nem is volt baj, kivártam 4-nél azt a kis szünetet, erre aztán ő is rájött és újabb hibát keresve egy alkalommal sikerrel is járt, körülbelül egy éve. Azóta szerepléseknél vagy csak cserélős vagyok, vagy megfeletkeznek rólam teljesen. Nem volt az az időszak a kedvenceim egyike. Hogy mit kapott? Kitalálta, hogy amikor a fiú vezet át a másik oldalára bizony nem oldalirányt lépek, ezzel felkenve magam a fiúra, hanem előre egy kis félkört leírva, biztonságos távolságra nyomasztó szituáció helyzetektől.

Kiverve a fejemből indultam a táskám felé, imátkozva, hogy valamelyik zsebében legyen egy kendő, hanem végem. Szerencsére ott volt az egyik tánctábor alkalmával batikolt kendőm, amin igencsak furi minták sokasodtak, főleg ezért nem is használtam, de jobb mint a semmi alapon elindultam Tamás fele, és ekkor vettem észre, hogy kétségbe esetten jön felém Emma, mert nem volt kendője.

Néma csendben áltunk be a helyünkre, és Harmatka elindult ellenőrizni a kendőket, de mielőtt elindult kijelentette, hogy akinek nincs rendes, csak egy zacskóval, vagy valami más anyagdarabbal próbálkozik úgyis le lesz ültetve. Sejtem nem látta Emmát, mert ha így lett volna, biztos nem mond ilyet. Erről tanúskodott aztán halk sikolya is.

-Istenem Emma, miért nem vagy képes egy kendőt szerezni valakitől- suttogta maga elé, de én közvdtlen mellette épp elcsíptem egy két szót a mondatból, hogy értelmet nyerjen- Gyere ad...aranyom, ülj ide a gép mellé, kérlek akkor irányítsd te a zenét- hát, szinte adott neki kendőt, de időben észbe kapott, hogy mással nem lenne ilyen kegyelmes.

Azt a vajdaszentiványit sosem táncoltuk el, mert már megvolt a kieső, és ez nem csak a ZHE-t csaptam pofon, hanem mindenkibe egyszerre hasított a tudat, hogy még lesz egy pár, közülünk, pór nép közül.