mediocris dante/ Larry Stylinson ff. / Befejezett

🧚‍♂️🦷🧚‍♂️

Harry:

Üdv, kedves olvasó. A nevem Harry Styles, Amerikában élek, én vagyok az elnök személyi tolmácsa, illetve fordítója. Amikor ezt az emlékiratot írom 1985 május harmadika van. A jelenlegi elnök Mr. Ronald Reagen, helyileg pedig a Fehér ház ovális irodájában vagyok, éppen, mint azon az estén.
Itt kezdődik a mesém. Az egész az én kívánságom miatt következett be, és hogy megbántam e? Soha! De nézzük, mi is történt 1984 december harmincegyedikén pontban éjfélkor.

- Harold! Még ma éjjel be kell fejezni a tekercs fordítását! - lépett elém a harmincas éveiben járó Monika, az elnök személyi asszisztense.

- Természetesen! Akkor ma éjjel bent maradok!

- Nagyon jó! Szólok az őröknek, hogy ne zavarják a munkában! Ha végzett, vagy elfáradna, használja a pihenő szobát! De én indulok is, hamarosan éjfél, és a családdal ünneplünk! Boldog új évet, Harold!

- Köszönöm! Önnek is boldog új évet! 

Ahogy elhagyta a szobát, én leültem a sárgás tekercs elé, hogy megfejtsem a régi, szanszkrit írás rejtelmeit. Az elnök hobbija volt ugyanis, hogy kutasson a fekete mágia iránt, és hanem értett valamit, azt nekem kellett fordítani. Már hozzászoktam a furcsaságokhoz, hiszen olvastam már démonokról, átkokról, és most, nos... a fogtündérről. Okés. Szóval a szöveg szerint a szülők üzletet köthetnek vele, és fogakért cserébe pénzt ad a gyerekeknek. Ahogy írtam a szöveget, volt egy rész, amiben elakadtam. Ha így volt, olyankor hangosan olvastam azokat a mondatokat, és a fordítás jobban ment. 
Fogalmam sem volt, hogy a rész maga az idéző szöveg volt, és amikor elolvastam a két sort, a lámpa kialudt. Mivel az elnök asztalán volt két fekete viszból készült gyertya, így meggyújtottam azokat, remélve, hogy további fényt kapok. Később döbbentem rá, hogy ezzel nyitottam egy portált, amin átjött Ő. 

Tovább olvastam a verseket, majd egy kisebb dörgés hallatszott kintről, és a szoba közepén megpillantottam egy alakot. Nem volt időm felocsúdni, mert amint ránéztem a fekete bőr nadrágba bújtatott lábakra, majd a meztelen, tetovált mellkasára, és végül a szigorú, kék szemébe, örökre elvesztem. Leküzdhetetlen vágy kerített hatalmába, térdre borultam elé, hogy szolgálhassam őt. Az egész lényéből áradt a dominancia, és a felsőbbrendűség.

- Szóval? Miért hívtad apámat halandó? - kérdezte recés, magas hangon.

- Engedd, hogy kiszolgáljalak... uram... - a saját hangom is idegenül csengett.

- Ahh! Bazdmeg! Mindig elfelejtem, hogy ti emberek mennyire érzékenyek vagytok az aurámra! Várj! Először is, mi a neved szépség? 

- Harry... Harry Styles!

Tisztán emlékszem, hogy az, hogy szépségnek nevezett, mennyire elöntött boldogsággal. Talán sosem voltam még annyira feldobva, mint akkor. Aznap vesztem el végleg. 

- Szóval Harry. Miért is idézted meg apámat? 

- Olyan gyönyörű vagy, uram! 

- Ne, ne hívj uramnak! A nevem, az a ti nyelveteken kimondhatatlan, de talán a Louis adja vissza leginkább a hangzását. Válaszolj, kérlek! 

- Én nem szándékosan tettem... Csupán az elnök rám bízta ennek az íratnak a fordítását, és ha valamit nem tudok értelmezni, hangosan olvasom föl, és az segít. 

- Tehát pusztán a véletlen miatt hívtad ide a fogtündért?

- Igen...

- Értem. Hozzá teszem apám épp házon kívül van, ilyenkor én jövök helyette, bár most nem bánom annyira. - a mutató ujjával intett, hogy lépjek elé. Gyönyörű ajkain huncut mosoly villant, és én ott helyben letérdeltem elé. Nem éreztem illőnek, hogy magasabb legyek nála, és csupán az volt a célom abban a pillanatban, hogy bár sosem láttam hozzá hasonlatos lényt, mégis... szeressem legjobb tudásom szerint, és neki adjam mindenem.