Chapter 1

388 11 0
                                    

2020. Június 26. Magyarország-London

- Anya ezt már megbeszéltük, és ne mond azt hogy nem emlékszel! Már 1 éve ezt hajtogatom. - tettem egy újabb adag ruhát a böröndömbe.

- Én akkor sem emlékszem!Helyesbítek, nem akarok rá emlékezni! -vágta rá anyukám a vonal másik végéről.

- Na de anya, ez csúnya volt. - de legalább őszinte, gondoltam magamban.

-  Jó na, bocsánat, ha nagyon muszáj akkor megbeszélhetjük ha haza jöttél. Mikor indulsz? -kérdezte sokkal kedvesebb hangnemben.

- Pár óra és indul a gépem. Még elköszönök Tamarától. Végül is miatta jöttem ide, ezt te is tudod. Aztán megyek a reptérre. - forgattam meg kék szemeimet amit bár nem láthatott, biztosan gondolta, hogy ezt teszem.

- Igen tudom, ahelyett hogy velünk ünnepelted volna hogy végre megvan az érettségid, te elutaztál Magyarországra . - mondta korholó hangnemmel a telefonba.

- Jó anya, majd beszélünk nemsokára otthon leszek. Írok ha majd a gépen leszek puszi. - aztán kinyomtam a telefont megse várva, hogy elköszönjön,szeretem anyukámat de néha túlságosan magára vesz mindent. Párszor még végig néztem a hotelszobán hogy biztos mindent el tettem -e. Majd a böröndömet magam után húzva, vettem fel a táskám és hagytam el a helyszínt,ahol másfél hetet töltöttem. Pár hónapja érettségiztem le, igazából Londonban élek,a szüleimmel és a két testvéremmel. Azért jöttem Magyarországra, mert a legjobb barátnőmék családja visszaköltözött. Mivel nekem már szünetem van, úgy döntöttem meglátogatom. Neki még van 1 éve a suliban, de nagy meglepetés hogy idősebb tőlem pár hónappal. Hát igen, a költözésük ezt is megborította kicsit.

Sikerült elköszönnöm a 2. családomtól és a könnyeket megelőzve inkább a taxizást választottam a reptérig. Most nem tett volna jót a könnyes búcsú, lehet hogy a gépemet is lekéstem volna. De igy sikeresen elértem a járatot és mosolyogva hagytam el az országot. Aztán most kezdetét veszi a majdnem 3 órás utazásom haza. Dobtam egy üzit a szüleimnek, majd a kedvenc lejátszási listamat elindítva bambultam kifelé a végtelen messzeségbe.

Sikeresen landolt a gép amin utaztam. A cuccaimat összekapva haladtam a parkoló felé, szememmel keresve anyukám ezüst autóját. De sehol sem találtam. Két kör után a parkolóban meguntam az egészet és leintettem egy taxit, mert én biztosan nem szobrozok itt még órákat. Beültem az autóba, majd a címet bediktálva döltem a mögöttem lévő ülésnek. 20 perc múlva megpillantottam az óriási, ismerős, fehér kapukat és anyukám tökéletes levendula kertjét,közvetlen a kerítés mögött. Megköszönve és kifizetve a fuvart indultam be a kikövezett járdán. Majd az ajtóhóz érve, lenyomva a kilincset támadásban részesültem a kiskutyám által. Hát mondhatom, erre aztán most nem számítottam. Beljebb lépkedve próbáltam szabadulni, de nem nagyon szerette volna hogy levegyem a cipőmet. Három seggre ülés után megszabadultam a fehér csoda cipőmtől, majd elkiáltottam magam.

- Haloo, megjöttem. Még úgy is hogy nem jött értem ki senki. Igazi túlélő vagyok,nem? - nevettem saját magamon. De választ nem hallottam. A konyha felé indulva nem láttam senkit se ott, sem a nappaliban.A bőröndömért visszamenve indultam a szobámba, hogy lepakoljak. A szenvedésem után a lépcsőn, már tényleg ideges voltam,ezért nyitottam ablakot hátha a hideg szellő kicsit lenyugtat. Ehelyett nevetések zaját hallottam meg a kert felől. Mérgesen indultam le,hogy kérdőre vonjam a családot. Mi olyan vicces, hogy nem tudnak életjelet adni magukról? A kertbe kiérve, régen hallott de ismerős hang ütötte meg a fülem. Ez nem lehet igaz! Azt hittem a szemem káprázik, vagy talán csak álmodom? Valaki csípjen meg, mert ez biztosan nem a valóság. Ő nem lehet itt!

Egy év a cirkuszban F1 (Átírás)Where stories live. Discover now