Chapter 7

203 17 0
                                    

Július 5, Spielberg

Ma van a 2020-as forma-1 első versenye. Reggel korán keltem, hogy a bácsikámmal együtt érkezzek a pályára. Az elmúlt napok elég hamar elteltek, hiszen miután megérkezett Bucky beindult a buli a csapatban. Én is sokkal közvetlenebb lettem, aztán úgy ahogy Landoval is sikerült békét kötnöm. Szerintem elég jól kijövünk a Mclaren pilótájával, a kezdeti viszálykodás ellenére is. Sokat keressük egymás társaságát, sőt a legtöbb ilyen szobabulin már eléggé jókat szoktunk dumálgatni. Nyilván a többiekkel is meglett a közöshang de Lando Norris egy igen más tészta számomra. Azon kívül, hogy első kézből ismerhettem meg haragos oldalát, volt szerencsém találkozni a vicces, bolondozós és szenvedő énjével is. Na de elég ennyi arról a diliről, így is azt hiszi körülötte forog a világ. De mindenki tudja, hogy igazából körülöttem. Hehe.     

Tegnap, részt vettem az első  megbeszélésen, ami igazán lenyűgözött. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent és ilyen részletesen beszélnek meg. Ha csak egy sima, kisebb tanácskozáson ennyire komolyan veszik a dolgokat, akkor mi lehet a stratégiai összeüléseken?

Jelenleg a paddockban sétálok Buckyval, éppen a Renault istállójához sietünk, mert Daniel rám írt, hogy szeretne valamit adni az első versenyemen, még akkor is ha nem az ő csapatában vagyok. Tényleg nagyon igyekeztem, mert ezután jelenésem van egy interjúra a verseny előtt. Ám egyszer csak annyit veszek észre, hogy a kutyám póráza hirtelen ki csúszik a kezemből és Bucky eszeveszetten szalad valaki felé. És ez a valaki, nem más volt mint kedvenc narancssárga pilótánk. Akivel a napokban eléggé furcsa viszony alakult ki közöttünk.

- Hát helooo, pajtiii !! Látom, most már birod a fejem. Megérte neked megvenni azt a sok kacatot. -nevetett Lando miközben kutyámmal birkózott a földön. Persze, sok kacat. Forgattam a szemem, hiszen miután Bucky leteperte Landot az étkezőben, a fiú addig nem nyugodott míg a kisfiam megnem kedvelte. Ezért még aznap este beállított egy kosár új játékkal és pár zacskó jutalom falattal. Aztán mit ne mondjak, áruló háziállatomat, kilóra megvette. Azóta az este óta, tényleg barátok.

- Hogy lehet, hogy mindenki fejvesztve készülődik de a nagy hatalmas Lando Norris, pedig nyugodtan sétálgat a paddockban verseny előtt fél órával? - hangom  gúnyosan csengett, de azért egy ravasz mosollyal jutalmaztam a göndör hajú fiút.

- Hát drága Amelia - ejtette ki rendesen a nevemet, amit még az ő szájából nem hallottam ilyen kedvesen. - úgy érzem ez a nap, vagyis a verseny, valamit hozni fog számomra. És ezt a gondolatomat vagy érzésemet, nem szeretném elnyomni idegeskedéssel.-nézett fel egyenesen a szemembe, mellyel bevallom kissé megbabonázott.

- Áh szóval már jósnő is lettél.-nevettem fel -rendben Norris akkor várlak egy jóslásra a jól sikerült versenyed után. -szólaltam fel irónikiusan, na de ekkora egoval szemben, ki nem tenne így? Nem engedhetem meg magamnak, hogy elgyengüljek mellette.

-Tehát nem hiszel nekem? -húzta fel szemöldökeit és nézett rám huncutúl mire én bólogattam a fejemmel, hogy bizony, nem hiszek a jövendölésében. Pár perccel később a kezét nyújtotta felém- Rendben Hamilton, fogadjunk. Ha ma dobogóra állok, vagy esetleg megnyerem a gyorskört, akkor bikiniben futsz egy kört az én és a Lewis folyosóján. -nézett rám önelégülten.

-Hogy tessék? - sikantottam fel meglepődve. Kisebb visszakozás után magammal, megszólaltam- Legyen elfogadom! Ugyan milyen Hamilton lennék, ha egy ilyenre nemet mondanék. Viszont ha én nyerek akkor a következő héten, kocsi nélkül maradsz szivi, mert mit ne mondjak, oda meg vissza vagyok a rikító sárga autódért-kacsintottam rá, mire egy ravasz mosoly ült ki az arcára.- Oh igen? Ha megemlítetted volna hamarabb, már biztos, hogy túl lennénk pár körön.-kacsintott vissza rám, mire kissé pirosas arccal fejemet lehajtva, kezet ráztunk.

-Ugye tudod hogy semmi esélyed Norris,-próbáltam visszatérni zavaromból- készítheted a kocsikulcsod. -vettem fel kezembe kutyám pórázát hagyva faképnél őt, elindulva az eredeti célom felé, azaz Danielhez.

-Remélem csini bikinit hoztál magaddal, - halottam meg mögöttem jellegzetes hangját a fiúnak -mert ha nem akkor még vásárolni is elmegyünk. -ordította utánam, mire hátra se nézve bemutattam neki és haladtam tovább.

Már az interjút készítő hölgy felé tartottam, hogy mihamarabb visszatérjek a Mercedes garázsba, hogy Toto mellől nézhessem az év első futamát. Danieltől, Bucky egy citromsárga kendőt kapott, amit megígértem, hogy a következő versenyen feladok rá. Én pedig egy feliratos pólót kaptam, amin egy nagy 3-as van és az óriás mosolyú neve. Önbizalom problémák megsem kerülik a fejét, tényleg.

Időközben helyet foglaltam a 40-es éveiben járó nővel szemben, hogy megkezdhessük életem első nyilatkozatát. Kicsit izgultam, de megnyugtatott hogy Bucky a lábamnál heverészett a Lando-tól kapott egyik új játékát csócsálva.

-Nos üdvözlöm, én Jane Smith vagyok az Ego sportmagazintól. Egy pár kérdést szeretnék feltenni aztán mehetsz is. - mosolygott rám a hölgy. De valahogy éreztem, hogy ez nem valami melengető igazi mosoly. És úgy tűnik, hogy nem voltak rosszak a megérzéseim.

becca.hamilton

liked by: pierregasly,danielricciardo, landonorris, charles_leclerc, maxverstappen1 and 789 others

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

liked by: pierregasly,danielricciardo, landonorris, charles_leclerc, maxverstappen1 and 789 others

becca.hamilton: In da paddock😎
maxverstappen1 

lewishamilton: Na nézd meg, az ellenségel szövetkezik. Kitagadjalak?
  ->maxverstappen1:Majd mi befogadjuk a kiscsajt😉
->becca.hamilton: Én is téged🙄💞 és köszi Maxii, üzenem Kellynek is hogy puszilom

maxverstappen1: Ezt a képet kérem privátbaaan. Mármint amit te csináltál. Pusszancs💅
->landonorris: MAX EMILLAN VERSTAPPEN! Hát megcsalsz? 😭💔💔
->yukitsunoda0511:Lando szegény😭 átérzem, Pierre is folyton ezt teszi velem💔
->becca.hamilton: Jó fiúk elég lesz, ha ennyire fáj a szívetek akkor vehetnénk pár doboz jégkrémet😩
->danielricciardo: Tessék a bélpoklos is megérkezett🤓
->becca.hamilton: Figyu, ez az én komment szekcióm én mindig itt vagyok💀és nem tudom ki falta fel a tegnapi maradék sütit elölem🙄




Sziasztok, nagyon örülök hogy már ennyien vagyunk pedig még nem rég kezdtem. Ez az első hogy úgymond hozzátok is szólok😁 remélem tetszik nektek a történet szivesen várom a kommenteket. Aztán minnel hamarabb próbálom hozni a folytatást😌

Egy év a cirkuszban F1 (Átírás)Where stories live. Discover now