𝑳𝒐𝒗𝒆 𝑼𝒏𝒊𝒗𝒆𝒓𝒔𝒊𝒕𝒚 (18+) •//Befejezett\\•

1. rész

- Majd meglátod, nagyon jó lesz. Szerzel rengeteg barátot és minden jól fog menni. Minden hónapban fizetem a kollégiumot, illetve a tandíjat is. De egy valamit jegyezz meg! Ne hagyd, hogy bárki is közénk álljon! - mondta a pasim, Jason, akivel már 4 éve vagyok együtt. Most kezdem az egyetemet és ez valahogyan teljesen más, mint az általános, vagy éppen a gimnázium. Itt már nehezebben talál barátokat az ember, de csak bólintottam.

- Rendben - majd adott egy apró csókot, úgy, hogy a folyosón lévő összes ember látta (igen, felvállaljuk a kapcsolatunkat, mert nem érdekel minket mások véleménye) - Azért néha majd írj!

- Úgy lesz - mosolyodtam el.

- Szeretlek! - és egyre messzebb került tőlem, majd a folyosó végén jobbra lekanyarodva el is tűnt.

Beballagtam a szobába úgy, hogy még mindenki nézett és az ágyamba zuhantam. A mai napom hatkor indult, mert az egyetem kb. három órányi útra volt, de még előtte pár cuccot össze kellett még pakolnom.

És holnaptól kezdetét veszi a tanulás. Ismét. Médiatudomány szakon fogok tanulni, de még nem tudom mi akarok lenni. Talán híres rendező? Vagy újságíró? Netán riporter? Na mindegy is... Még van némi időm, ugyan nem sok, de van.

A szomszédos ágyra pillantottam, ahol egy basszusgitár pihent. A falon egy csomó rock banda poszter és egyéb miegymások. Bizonyára rocker lesz a szoba társam... aki az imént nyitott be.

- Csá, Luke vagyok! - nyújtott kezet és megráztam.

- Peter.

- Te milyen szakra mész? - kérdezte, mikor elővett egy szál cigit és kiült a nyitott ablakba füstölni.

- Média, és te?

- Szintúgy. Habár én rohadtul nem akarok. Én felsőfokon akarom tanulni a zenét, de a szüleim egyáltalán nem pártolják. Főleg nem azt, hogy rockot játszom. Nekik csak a komoly zene a jó.

- Értem. És eljátszol valamit?

- Most? - kérdezte felcsillant szemekkel.

- Ha nem gond - elnyomta a csikket és kezébe vette a gitárt.

- Van olyan szám, amit szeretsz?

- Van, a... Escape The Fate-től a Lightning Strike.

- Nagyon jó választás - bólintott és valami hihetetlenül kezdte pengetni a húrokat, méghozzá olyan gyorsan, hogy azt sem tudtam hol vagyok - Nos?

- Nincs bandád? Mert ez eszméletlen volt.

- Nincs sajnos, de kösz. Te is rock rajongó vagy?

- Nem, sajnos nem. De ugyanakkor nem vetem meg. Bármit elhallgatok.

- Ezt örömmel hallom, mert én is, de ugyanakkor mégis ehhez húz a szívem - feküdt el az ágyon velem szemben.

- Akkor válaszd ezt. Tudod, te döntöd el, hogy mit akarsz az élettől.

- Igen, tudom, de jobb, hogyha nem ismered anyáékat. Na, de veled mi a helyzet? Hogyhogy itt vagy? Te meleg vagy?

- Nos, biszex inkább, mintsem meleg. Azért vagyok itt, mert én itt akarok lenni. Erre nem erőszakoltak rá a szüleim. Csak arra, hogy a pasimhoz költözzek, miután megtudták.

- Sajnálom. Nagyon rossz lehet, ha kitagad a családod.

- Igen, az. De már hozzászoktam. Jason volt az, aki végigvezetett az úton, fogva a kezem, amit eddig senki nem tett.

- Ez valamilyen szinten jó.

- Igen - és ekkor berontott egy magas szőke hajú lány.

- Luke, jössz ma este zenélni a tóhoz?

- Először is: Te ki vagy?

- Én Ava vagyok. Majd csoporttársak leszünk. Szóval jössz vagy sem?

- Egy kis zenélésre soha nem mondok nemet.

- És te? - nézett rám nagy mosollyal.

- Hogy én? Hát... Miért is ne?

- Szuper, akkor hatra legyetek a tónál, mert este kilencig vagyunk csak szabadok - és már ki is ment.

- Extra a csaj, nem? - fújt egyet.

- Hát...

Eljött az este és már a tónál voltunk, ahol viszonylag elég sokan voltak.

Hatalmas tábortűz volt és mindenki nevetgélt. Biztos jó lehetett a társaság.

- Gyertek! Megjött Luke! - ordított Ava, mire mindenki a tűz köré rakott farönkökre ült. Velem szembe egy jó kötésű, velem egykorú, helyes srác ült és folyamatosan engem bámult. Mikor lenéztem a földre, hallottam és fél szemmel láttam, ahogyan suttog valamit a mellette lévő lánynak, majd a másik oldalon Ava-nak.

- Mi legyen a zene, amit hallani akartok? - kérdezte Luke.

- Legyen valami szomorú, de ugyanakkor szép szám - mondta a helyes srác nagy mosollyal felém kacsintva, amitől lehet, hogy egy kicsit elpirultam.

Mikor Luke elkezdett játszani, a tűzre meredtem. Mintha a tűz testeket öltött volna. A családom testét.

Mindig egy-egy kis részletet láttam a gyerekkoromból. Láttam, ahányszor megvernek. A sok fájdalmat. Terhet. Feszültséget. Szomorúságot. Aztán megláttam azt, ahogy elküldtek otthonról. Pontosan úgy "rajzolódott ki", ahogyan az megtörtént. Anyám csak úgy fogta és a ruháimat a sárba dobta. Ordibált, az egész utca hallotta, amint azt mondta, hogy: Takarodj innen, buzi!

A saját anyám lebuzizott.

- Hogy hívják a srácot?

- Peter.

- Peter! Peter! - mikor felnéztem, a srác kérdően nézett rám - Valami gond van?

- Vagy talán piromániás vagy? - kérdezte a tőle balra ülő lány, mire mindenki csak nevetett.

- Fogd már be, Aisha! - szólt rá.

- Nekem most mennem kell - súgtam oda Luke-nak, majd távoztam a körből.

Bementem az erdőbe, ahol korábban átvágtunk idefele jövet, és próbáltam valahogyan visszatalálni, de egyre sötétebb lett és a könnyeimet is hiába töröltem le, mindig jött helyette másik.

Egyszer csak egy valami hátra rántott. A fiú volt az.

- Jól vagy?

- Igen, igen... Csak most vissza kell mennem - hajtottam le a fejem.

- Akkor én is megyek veled.

- Nem, nem kell. Menj csak vissza a barátaidhoz.

- Dehogyis. A végén még eltévedsz. Az én lelkemen fog száradni, hogy eltűntél, mert hagytalak egyedül menni. Erre gyere! - lefordult balra én pedig követtem. Kevesebb, mint fél óra múlva a kollégium kapujában voltunk.

- Akkor itt is volnánk - mosolyodott el. De aranyos, amikor mosolyog.

- Köszi, hogy elkísértél. Hogy hálálhatnám meg?

- Nem tudom. Jelenleg még nem. De ha eljön az ideje, akkor szólok - kacsintott, majd elindult vissza a tóhoz.

- Egyébként, hogy hívnak? - most vagy kedves lesz és válaszol, vagy pedig titokzatoskodni fog.

- Jackson - és ismét kacsintott.