𝑳𝒐𝒗𝒆 𝑼𝒏𝒊𝒗𝒆𝒓𝒔𝒊𝒕𝒚 (18+) •//Befejezett\\•

3. rész

– Csá, Jackson! – pacsizott le vele egy láthatóan kosaras srác (egy sulis mez volt rajta, és csak kosár csapat van a suliban meglepő módon).

– Csá, Michael! Mi az ábra?

– Olyan hárompontost dobtam a Tigrisek ellen, hogy az csak úgy zúgott. Látnod kellett volna!

– Anélkül is tudom, hogy király vagy – nevetett Jackson. Esküszöm nagyon aranyos.

– Kösz, tesó!

Még egy csomó másik ember is feltartott minket a házban. És már kezdett olyan érzésem lenni, mintha a házuk vagy öt kilométer hosszú lenne, mert soha nem jutottunk ki a kertbe.

– És itt is vagyunk – vagyis de. A kertben volt egy nagyobb medence, amibe csak úgy ugráltak egymás után az emberek. A kert jobb végében a DJ nyomatta a pulton a zenét a hangfalokon át és minden asztal degeszre volt tömve, mivel mással, mint alkohollal.

– Gyere utánam. Van puncs is. Kifejezetten neked csináltattam.

– Nagyon figyelmes vagy – villantottam egy mosolyt.

Vettem is egy pohárral a pultnál és valami isteni volt.

– Ez az eddigi legjobb puncs, amit valaha ittam.

– Komolyan? – kérdezett vissza ragyogó szemekkel.

– Komolyan. Ez eddigiek, valahogyan...

– Jackson, nem jöttök sörpongozni? – ordított hozzánk egy magas vékony srác. Szerintem már be volt csiccsentve, de láthatóan bírja.

– Nem, Mason. Mert a társam nem bírja az alkoholt – fordult felém.

– Mi van? Én miattam menj. Biztos valaki a sok barátod közül játszik veled.

– De én csak veled akarok játszani – harapott az ajkába – Mármint sörpongozni.

– De szar egy társad van. Nem akar valaki kiállni ellenem és Joe ellen? – most komolyan azt mondta rám, hogy szar. Neki most annyi.

– Hé, te! – ordítottam fel, mire elhalkult a zene.

– Peter, mit akarsz tenni? – fordult felém Jackson.

– Sörpongozni!

– Ez az! – ordított fel a nép – Mutasd meg neki!

– Jól van, majd meglátjuk, hogy kibírja tovább a talpon – mondta Mason és Joe pedig dühösen nézett rám.

– Kezdjetek! – adtuk át az elsőbbséget.

Joe pattintott és pont az előttem lévőbe esett. A szemét...

– Figyelj, majd én megiszom helyetted, neked nem...

Késő, már fel is húztam. Keserű volt, de nem érdekelt.

– Ez az, Peter! – termett a hátam mögött Genevieve és vállon veregetett – Mutasd meg ki itt a főnök! Csak úgy jelzem, hogy elsős a gyerek!

– Peter! Peter! – kántálták a nevem.

– Ez nem semmi volt – jegyezte meg Jackson.

– Köszönöm, de most én jövök – pattintok és Mason poharába esik.

– Sima – és már felhörpintette. Ő dobott és Jackson itta a következőt. Majd Joe is. De Joe dobása nem talált célba, így én dobtam. Folyamatosan csak Masonra mentem, mert látható volt rajta, hogy már nem bírja sokáig. Beleesett a pohárba és lehúzta. Ez ment rengeteg körön át. Éppen Mason készült a dobásra, mikor már kezdett dülöngélni. Eldobta a labdát, de nem ment egyik pohárba sem.

– Jackson, Masont! – bólintott.

És épphogy, a pohár szélén futott végig a labda, de csak bele pottyant. Felvette a poharat, de már undorral nézett rá.

– Gyerünk, haver! – próbált segíteni neki Joe, de Mason ráesve elájult és Joe–ra borult a sör.

Mindenki hangos éljenzésben tört ki.

– Nesze neked! – ordítottam, és valami durva érzésem támadt. Szédültem és hányingerem volt–Jackson, hol egy mosdó?

– Utat! – tört utat és amikor felértünk egy szobába, bevezetett egy fürdőbe és a fejemet fogva a WC–be hánytam.

– Menj ki! – utasítottam, de nem akart kimenni.

– Dehogyis! – jólesett, hogy nem akart tágítani mellőlem, de nem akartam, hogy így lásson.

Kinyitottam a szemem és egy nagy fehér teret láttam.

– Peter, jól vagy? – magasodott fölém Jackson.

– Hát, nem mondanám. Még fáj a fejem, meg egy kicsit hányingerem is van.

– Hoztam fel gyógyszert. Ülj fel és vedd be!

A szobájában voltam, az ágyán fekve. Bevettem a bogyókat és ránéztem.

– Köszönöm, de szerintem már biztosan későre jár és holnap suli is lesz még.

– Nyugi, apám felhívta a kollégium egyik nevelőjét, hogy balul sült el valami. Ma nem tudsz visszamenni.

– Rendben. Akkor ezt is köszi.

– Viszont...

– Mi az?

– Attól tartok, hogy velem kell aludj. A vendég szobáink foglaltak lettek a hülye, részeg, szexre vágyó barátaim miatt – vakarta a tarkóját.

– Okés, semmi gond. Hisz mi amúgy sem... Mármint...

– Mindegy – nézett oldalra.

Hozott is egy másik takarót. Levetkőztem egy szál alsóba. Akárcsak Jackson.

– Te is így alszol? – nyeltem egyet.

– Naná – mosolyodott el – Ugye nem gond?

– Nem – takartam be magam kicsit zavarban.

Lekapcsolta a villanyt, bebújt az ágyba és felém fordulva engem nézett. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá.

– Tudom, jól, hogy van barátod. És azt is tudom, vagyis inkább érzem, hogy nem vagy olyan, hogy csak úgy ott hagysz valakit egy hosszú kapcsolat után.

– Jackson, tudom, hogy tetszem neked. Vannak füleim és látni és elég jól látok.

– Nos, hát igen. Lehet, hogy te nem leszel belém szerelmes, de én attól még ugyanúgy szeretni foglak és várok is majd rád.

Már nem tudtam, hogy mit mondjak. Inkább csak lecsuktam a szemem és vártam, amíg eljön a reggel. Kora reggel keltünk, hogy vissza tudjak menni a koliba. Átöltözni és felkészülni a sulira. Mindez alatt Jacksonék vártak rám a kocsiban.

Amikor a sulihoz értünk én voltam az első, aki kiszállt és bement.

~Jackson~

– Mit mondtál neki? – kérdezte Genevieve a kocsiban, miután befutott Peter a suliba.

– Én... Már magam sem tudom – persze, igenis jól tudtam, hogy mit mondtam. Az igazságot.

– Tudod te hiszen elég jól. Csak nem akarod elmondani. Miért? A tesód vagyok. Bennem megbízhatsz – ránéztem és lehajtottam a fejem.

–Jaj, öcskös! Ugyan csak három perccel vagyok idősebb nálad, de olyan, mintha az anyád lennék. Ismerlek és tudom, hogy színt vallottál.

Akaratlanul is sírva a vállára borultam.

– Minden rendben lesz! Meglásd! Na, de gyorsan sírd ki magad, mert be kéne menni annak a komor pasasnak az órájára, ahol semmi érzelem nem látszódhat. Mint egy orosz katona, az a vénember – nevettetett meg.