Változás

Part 2

Már 2 hete,hogy ide került a suliba Gaara, de egy normális mondatot nem tudtam vele beszélni. Amikor alkalmam lett volna rá, vagy az a hülye Naruto zavart meg,vagy rángatott el. Vagy éppen Gaarat  faggatták a többiek,kisebb nagyobb sikerrel. Ugyanis nem az a beszélgetős típús. Sőt,még a pillantása is ijesztő. De én mindig próbálok mosolyogni rá,amire egy megdöbbent pillantást kapok,majd elfordul. Egyik nap elhatároztam, hogy odamegyek hozzá és elhívom sétálni,mint osztálytárs az osztálytársát (persze az ő részéről hehe). Szerettem volna jobban megismerni,ha persze ő is ezt akarja..
Írtam is Narutonak és Sakurának,hogy mi is a helyzet,és hogy szerintük mit csináljak.

Így is történt. Aznap megvártuk az utolsó óránkat,majd Sakura terve szerint Naruto mindenkinek szólt,hogy meghívja őket egy ramenre,persze mindenki megörült ennek a felkiáltásnak. Kivéve Gaarat. Ő nem törődött ezzel,ezért gondoltam odamegyek aztán megkérdezem. Amint közeledtem hozzá,egyre gyorsabban dobogott a szívem,majd odaértem.
-S-Szia Gaara.
-Mit szeretnél?- kérdezte unott hangnemben.
-L-lenne kedved eljönni velem sétálni?-dadogtam zavartságomban.
Vállat rántott,majd azt mondta:
-Felőlem,nem halok bele.

Teljesen elvörösödtem,és szerintem ezt észre is vette,de nem törődött ezzel. Már majdnem kisétált az ajtón amikor azt mondta:

-15perc múlva a kapunál,ne késs el!-mondta ugyanolyan közömbös hangnemben.
-Rendben!-vágtam rá.
-SIKERÜLT!-ugrott rám Sakura,aki még nálam is jobban örült talán.

Gaara szempontja:

Fura,az a Yuka nevű lány elhívott sétalni. Őszintén,az egész osztályból a lányok közül ő keltette fel a figyelmemet egyből. Mindig mosolygott,amikor odapillantottam. Persze egyből elkaptam a fejemet,hisz zavarba jöttem,de próbalom ezeket nem kimutatni. De,nem tudom mi ez az érzés, idegesít néha,hogy más fiúkkal is kedvesen viselkedik,meg hogy rájuk is mosolyog. Nem fogom kimutatni az érzéseimet,főleg nem neki. Ugyanolyan rideg,és bunkó leszek vele is,mint másokkal.
5 perc és a kapunál kell lennem,basszus. El fogok késni. Na mindegy nem számít,kések egy kicsit,hogy azt higgye nem veszem olyan komolyan ezt. Addig megnézek pár percet egy sorozatból.

Yuka szemszöge:
Hamarabb jöttem,nehogy elkéssek. Már itt kéne lennie, de sehol sincs. Talán elfelejtette?, vagy csak,szimplán nem érdekli?. Motyogtam magamba kissé lehangoltan. Kb 15 perc után hallottam,hogy valaki szólt nekem.
-Megjöttem.-mondta közömbös hangnemben.
-Kicsit késtél-vakartam meg tarkómat.
-És?.-vágta rá a vöröske.
-Hisz te mondtad,hogy ne késsek.-mondtam neki felhúzott szemöldökkel.
-Talán valami baj van ezzel?-kérdezte lenézően.
-S-semmi..Menjünk inkább.- mosolyodtam el.

Körülbelül 10-15 perc után megtörtem a csendet.

-Egyébként nekem majd 7-re haza kell mennem. A te anyukád mikorra vár?.-kérdeztem.
Majd hirtelen megállt. Csendben állt és nézett a földre. A keze ökölbeszorult.
-Anyám meghalt.-mondta kissé haragosan.
-N-ne haragudj! Nem tudtam..
-Inkább hazamegyek.-mondta megszokott hangnemben.
-Várj, ne menj!- kaptam el a csuklóját
-Te csak ne próbálj meg visszatartani,idióta.-szidott le,majd ellökött magától,majd elestem.
Hát ezt is jól elkurtad Yuka!veszekedtem magamban. Na most legyél okos. Leültem egy fához,majd gondolkodtam.
Hogyan kéne bocsánatot kérnem? Levélben? Áh nem,már nem vagyok kisgyerek.
Üzenetben? Az meg bunkóság..
Majd holnap a suliba az utolsó óra után,hátha higgadtabb lesz már....
A nagy gondolkodásban észre sem vettem,hogy a kezemet elvágtam valamivel,és eléggé mély is lett a seb,ezért inkább fogtam magam,és még idő előtt hazamentem. Könnyeimmel küszködve reménykedtem,hátha nem haragszik már rám...

2.részt is megcsináltam,hátha valaki elolvassaxD