Mikor a felső és az alsó szemhéjam teljesen eltávolodott egymástól. Kitekerem a gerinc mozgató izmaim, felhúzom torkomba, a szeretetnyelvem. Halkabban, ha kérhetem. Ne akarj ennyire fülsiketítően szeretni engem. Ablakon keresztül, látom, milyen lettem volna nélküled. Félig kész, szeretet bölcső. Hegyomlás vagyok, eljátszom hogy tudom az életet élni. Létezés ez, és mily bús féllábú létezés. Felém kaptok mindannyian, legyek a ti változatotok is. Leszek hát, szajha, anya, banya, férfi is talán. Leszek minden, mi nem önmagam. Kérditek hogy vagyok, jól. Felkeltem ma is, és nem a híd tetején ért a pontban nyolc óra. A holnapról még nem nyilatkozom. Teljesítek hát mindent, mi nem önös érdekem. Felül múlom a tegnapi énem, és kétszer annyira erőszakolom meg magam, veletek. Felétek sem nézek, ti, én, mi? Akartok e, ti velem közösködni magamon?
