Black Roses

-two-

Harry átfordult az oldalára. Az éjjeliszekrényén álló óra még csak most ütötte a hajnali egyet. Sóhajtva fordult a másik oldalára. Igazán próbált aludni, de ebben a felizgult állapotban ez szinte lehetetlenségnek tűnt megtenni. Gondolatai vissza és vissza csavarogtak az előző estéhez.

'Az enyém vagy ugye tudod.' Még a hangja is olyan volt mint a szírének éneke csapdába ejtve Harryt, magához láncolta.

'Nem is tudom ki vagy.' Harry saját hangja magasnak és álmatagnak tűnt.

'A te érdekedben nem árulom el.'

Mit értett ez alatt? Hogy lehet Harry érdeke, ha nem tudja meg ki az az illető akiről szólnak a gondolatai nap mint nap? Aki megcsókolja őt? Ez az egész helyzet rendkívül frusztráló volt.

Feltekinett az ágya fölé varázsolt rózsákra. Bársonyos tapintásuk nem hanyatlott még órákkal később is. Hermione odavolt értük első pillantásra, szerinte, aki küldte őket egy egészen erős varázsló vagy boszorkány lehetett mert nem olyan egyszerű a növényekkel dolgozni mint aminek gondoljuk.

Harrynek ezek voltak az utolsó gondolatai mielőtt elnyomta volna a már várva várt álom.

'Hol vagyok?' volt Harry első reakciója mikor kinyitotta a szemét és a kék éggel találta szembe magát. Gyorsan felült és körbenézett. Tátott szájjal állt fel a vadnövényekkel teli füves mezőről. Amerre csak ellátott rétek és öreg tölgyekkel teli erdők vették körbe. Madarak fészkeltek dús, zöld lomjaik között és pillangók szálltak egyik színes virágról a másikra.

'Mégis, hogy kerültem ide?' Mikor már éppen elkezdett volna pánikolni egy hideg, fehér kéz fordította meg.

Fekete haj, vörös szemek és a napfényben csillogó hatást keltő éles szemfogak.

'Szóval mégis sikerült elaludnom...' Harry jobban szemügyre vette a vámpírt, az most lenge selyem ruhában állt előtte szokásos gyilkos mosolyával az arcán.

'Tetszik amit látsz? hangja ugyanolyan játékos és hívogató volt mint ahogy Harry visszatudott emlékezni az előző álmából. Szívesen elhallgatta volna tovább.

Közelebb lépett a fiúhoz és lehúzta egy gyors csókra. A vámpír most sokkal gyengédebb volt mint az előző csókjaiknál, láthatóan vigyázva a másik száján gyógyuló apró sebekre. Keze Harry nyakát cirógatta, majd pár másodperc után elszakították ajkaikat egymástól.

'Látom hiányoztam' A vámpír cinkosan mosolygott le Harryre míg az elpirulva nézett fel rá.

'Mond meg ki vagy' erre az idegen szemében lévő játékosság eltűnt, de mosolyát sikerült fenntartania. Sóhajtva nézett el a fák felé majd vissza Harryre. 'Bármit kérdezhetsz csak ne arról, hogy ki vagyok. Hidd el a te érdekedben teszem, hogy titokban tartom'

Harrynek lett volna mit mondania erre a kijelentésre, de jobbnak látta, ha csöndben marad most az egyszer. 'Akkor azt megmondod hol vagyunk? Álmodom egyáltalán?'

A másik halkan kuncogott 'Igen persze, hogy álmodsz. A tested kívülről nézve ott fekszik az ágyadban. Szóval az elmédben vagyunk. De ez a hely igazi, és én is álmodom. Az egész bonyolult, nem lehet teljesen megérteni neked.' erre Harry kiváncsian fürkészte a tekintetét.

'Te akkor, hogy érted ezt? Hogy csináljuk egyáltalán, ha egyikünk se tudja mi ez teljesen?'

'Én értem, de te ember vagy. Még ha el is magyarázom akkor sem értheted meg a vámpírok varázslatának a titkait.'