Gondolataim(18+)|✅|

9.

Zuhog az eső odakint. Melankólikus hangutatban bámulok ki az ablakon. Legszívesebben rá írnék, de haragszom rá. Megbántott.
Látni szeretném, vagy legalábbis megérinteni. Megölelni.
Könnyek szöknek a szemembe. Nem hiszem el, hogy nem láthatom.
Szeretem őt. Ha vele beszélek úgy érzem, mintha egy pillanat alatt köddé válna minden problémám. Ő az, akire az életem is egy pillanat alatt rábíznám. Ha egy gyilkos lenne, már az se számítana. Inkább legyek úgy halott, hogy szerettem őt, minthogy elengedjem.
.
.
.
Fél óra múlva a legjobb barátnőm átteleportált hozzánk.

- Tényleg ennyire szereted? - kérdezte fintorogva.

Bólintok.

- Amióta ismered, olyan más vagy, mint akit kicseréltek. Egyszerűen ragyogsz, néha meg a kutya segge alatt van a kedved. Róla beszélsz sokszor, amikor velünk vagy, akkor is irogatsz vele. Örülök, hogy ilyennek látlak. Nem gondolom, hogy azért kéne hisztizned, mert nem láthatod.

Igaza van. Felesleges hiszti az egész.

Könnyekkel teli arcom megtörlöm, és hosszan megölelem.
Viszonozza az ölelést, és pár percig úgy maradunk.
A csengő szakít félbe minket.

-Nyitom! - ordítom ki, de amint kinyitom az ajtót felsikítok.

Ő áll ott. Egyből megölelem, és nem is kérdés, minden problémám szertefoszlott...

Sziasztok!❤️
Elég nyálas rész tudom:/
Remélem azért tetszeni fog! A következő rész majd viszont tényleg tetszeni fog. 😜