Fattyak tragédiája

Lila sárkány

Egymagamban ébredek a szobában. Üresen tátong a padló, a párnákból mostanra kiveszett minden hő és átvette bennük az uralmat a magányos hideg. Naivan reménykedtem, hogy lesz még egy nap, amit társaságban tölthetek. Minek is áltattam magam, fölösleges volt. Némi csalódottsággal, ugyanakkor keserű elfogadással kászálódok ki a meleg paplan alól. Bevetem az ágyat, párnákat szorosan egymás mellé, a takarót ránctalanra simítom a matracon. Az eddig hordott ruházatomat is lecserélném, ám kellemetlen a felismerés számomra, hogy abból a néhány ingből és nadrágból, ami a szekrény egyik polcán pihentek egymásra pakolva mind koszosak voltak, vagy annyira lyukasak, hogy az már hasadássá nőtte ki magát. Átnézem a megsárgásodott ingeket, amik egykor hófehérek voltak. Nehéz döntés volt, melyik ing a legkevésbé rossz állapotú: Egy, a jobb mellkasi részénél meghasadtra cserélem a verítéktől szagosat, és egy barna mellényt húzok rá. A felhajtott gallért stabilan gúzsba kötöm egy kék és bordó színekben játszó nyakkendővel. Inkább hagyom a nadrágot, az még bírja. Végül a cipőket is felhúzom.

Nyikorogva üdvözöl az öreg lépcső, mikor keresztül baktatok rajta. A nagy faládának nyoma sem volt a konyhában, viszont az asztalon várt egy üveg tej, némi sajt és egy szelet kolbász konyharuhára pakolva. Valószínűleg szánalomból hagyhatta itt - borítékolom el magamban.

Étvágyam még nincs, dolgom annál inkább. Elkezdtem kihordani a megtelt vizes edényeket kiöntögetni Megcsillan a sáros, vizes földön az éltető napfény, ami októberi időhöz képest erősen szárítja a talajt.

A birtokot körülölelő almafákra terelődik a tekintetem: terméseik zöme leszakadt az ágakról, sárosan hevertek halom számra a talajon. Azok összeszedésére fogtam be a kiürült edényeket, mielőtt a bogarak és rovarok eleszik előlem a zamatos gyümölcsöket.

- Tom! - Fölegyenesedem az engem szólító hangra. Kétszer fordulok a tengelyem körül, de senkit nem látok. Csak képzelődöm - gondolom, és folytatom a munkát. - Tom! - Ezt már biztos nem képzelem. - Itt fent!

Vezetem a hang irányába a szemet, ami a tetőn állapodik meg. Chris még sem ment el, ahogy én azt hittem. Fogalmam sincs hogyan, felmászott a ház tetejére, ottan térdelve integetett le rám - ahogy látom - fültől fülig terjedő mosollyal. Kihullnak a döbbenet pillanatában az almák a kezemből és a lábam mellett puffannak.

A kéményhez kötött kötélen ereszkedik vissza a biztonságos talajra, majd elégedett ábrázattal törölgeti kezét nadrágja oldalába. Erős kíváncsiságtól hajtva hagyom ott az almákat. Ahogy a közelébe érek arcul csap a belőle áradó markáns testszag. Izzadtság cseppek kitüremkedő gyöngyei szóródtak szét a homlokán, amik közül néhány az arcán húzott nedves csíkot. Hiába a köztünk gomolygó savanykás légtér, nem érzem azt a bizonyos taszítást.

- Mit kerestél te a tetőn?

- Nem tudtam aludni, és hát gondoltam - rántja meg a vállát - befoltozom a tetőt.

- Hogy jutottál föl? Honnan volt anyagod hozzá? Miért nem ébredtem föl rá? - Elgondolkodva kapok a halántékomhoz, az idő visszapereg az elmémben, de egy alkalom se rémlik arról, hogy motoszkálásokra fölébredtem volna.

- Elismételnéd, de lassabban? - kérte. Gyorsan lemaradt a gondolatmenetemtől.

- Hogy jutottál föl? - kérdezem újra.

- A padláson keresztül.

- Honnan volt alapanyagod hozzá?

- A padláson találtam.

- Miért nem ébredtem föl rá? Bár erre nekem kellene tudnom a választ.

- Komolyan nem ébredtél föl? - meglepett barázdákba szalad a homloka. - Szép álmaid lehettek.