Ötödik rész

1.1K 9 7
                                    

Ekkor ránéztem Jessre, és láttam, hogy valami akar velem beszélni, ezért felültünk.

-Mindjárt jövünk!

Majd elfutottunk a fiúktól, és a szobámban kötöttünk ki, majd rátértünk a lényegre.

-Te beadod a derekad egy édes négyesbe? - kérdezte Jessica

-Nem is tudom. Ha a fiúk benne vannak, és te meg megadod a derekad, akkor igen!

-Én is így gondoltam.

Ekkor elkezdett előtted levetkőzni, és már csak meztelenül állt előttem. Ekkor a fiúk is feljöttek hozzánk, és meglátták Jesst ruha nélkül.

-Akkor egy édes négyes?😏 - kérdezte Jess.

A kettő fiú egymásra nézett, és azonnal elkezdtek vetkőzni. Mindkettőn már csak a boxer volt. Mivel hogy már csak rajtam volt ruha, ezért hárman rámnéztek, és közeledni kezdtek felém. Jac a derekamnál fogva magához rántott, majd a hátamnál széttépte a pólóm, eközben Jess a gatyámat ráncigálta le rólam, miközben Jamesen már boxer se volt. A barna hajú fiú elkezdte falni az ajkjaim, miközben hátul a melltartómat kezdte el kicsattolni, ami sikerrült is neki. Majd a kettő keze csúszott le a derekamra, de nem időzött túl sokat, hanem már vette le rólam az alsóneműmet. Nem bírtam elviselni, hogy van még Jacobon ruha, ezért letéptem róla a boxert is. Ezalatt James lefektette az ágyra Jesst, és elkezdett puszilgatva lefele menni, amit nagy sóhajokkal díjjazott. De ezt nem nagyon tudtam sokáig figyelni, mert Jac belemarkolt a fenekembe, majd rácsabott. Természetesen nem hagytuk abba a csókolózást, sőt, még nagyobb utat engedtem neki, amit ki is használt. A nyelvével vad mozdulazokat tett a számban, közben meg az egyik újját felfelé haladva húzta fel a gerincoszlopomon, de a másik kezével nem tért le a hátsófelemről. Majd egyszercsak kaptam levegőt, mivel hogy letért a számról, és egyre lefelé tért. A melleimnél megállt, és a nyelvével körkörös mozdulatokat tett a mellbimbóm körül, ami már beindított. De eközben hátradobtam Jessékhez egy óvszert, mert képes az ilyen dolgokat elfelejteni. A hátam mögül iszonyat nagy, és sűrű nyögéseket hallottam, de Jacob engem még csak mindig kényeztetett. És egyszer csak méglejjebb ment. A nőieségemnél járt, amit apró nyögésekkel díjjaztam. Sokáig csak simogatta, amikor elkezdte a csiklómat dörzsölni, és csipkedni. Nagyon kevés hiányzott ahoz, hogy elmenjek. Ekkor éreztem, hogy a nyelvével megtalálta a hüvelyemet, és ki-be tologatta a nyelvét. Már majdnem a csúcsponzon voltam, amikor abbahagyta, és felegyenesedett hozzám. Vad, és vágyteli csókolózásba kezdünk, amikor megéreztem magamban az egyik ujját, amit egy sikojjal erősítettem meg, hogy jól csinálja. Erre feleszmélt Jess és James is, és ők is jöttek engem kényeztetni, de azelőtt ledobtak az ágyra, és ott folytatták. Jac még mindig ujjazott engem, és a csiklómat izgatta, mikor megéreztem James kettő tenyerét a melleimen. Ekkor már szaporán vettem a levegőt, és nyögtem nagyokat, amikor megéreztem Jac még egy újját bennem. Szó szerint fel sikítottam. De hogy ne hallják ezt, Jess elkezdett csókolni engem. A testem már szinte remegett a gyönyörtől, sikítani tudtam volna, de Jess tett róla, hogy sehogy se sikerüljön. Éééés, jött a ráadás, amikor megéreztem még plusz 2 ujjat. Ekkor volt végem. Amit akkor éreztem, mesebeli volt. De egyszer csak nem ereztem semmit. Majd hallottam valami zacskó nyitódás. Persze Emily, nehogy azt hidd, hogy vége. Mosz jön a java. Megláttam, ahogy a barátom a farkára húzta az óvszert, majd óvatosan elkezdett belémhatolni. Enyhén szólva összerezzentem, mert már tényleg a csúcson voltam. Mikor már teljesen bennem volt, és várta, hogy jelezzek, akkor meg is tettem, és biccentettem egyet. Ekkör lökött rajtam egy nagyon. Végre Jess már leszakadt rolam, és folytatták édes kettesben mellettünk. Vagy, nem is. Éreztem, hogy James keze a csiklómat izgatta egyre gyorsabban, ahogy Jacob egyre szaporábban lökött rajtam. Itt már annyira nem érdekelt minket senki, hogy már mind a négyen nyögtünk. Mikor már elmentem volna, abbahagyta.

-Ez most komoly? - kérdeztem szenvedve.

-Micsoda? - perverz hangon jérdezett Jac. Természetesen tudtam, hogy vigyorog. Nem adtam neki választ, ezért már ketten szóltak rám.

-Micsoda Emily? -James is csatlakozott.

Még mindig nem válaszoltam, és a fiúk csak bámultak engem, úgy, hogy a kicsikéjük bennünk voltak.

-Szeretnél valamit Emily? - súgta a fülembe a kanos fiú, ami hallatán libabőrös lettem.

-Tőled szeretném hallani baba!

-Dugj meg! Csináld! Irányíts! Csak csináld!

Ekkor mégnagyobb bátorságot kapott, és eszeveszetlen tempót diktáltunk. Szapora nyögések hangzottak el, mikor a farka mellé éreztem még 3 ujját. Egyszetűen végem volt, amikor is megtörténz, amit vártam. ELMENTEM! De ahogy észre vettem, a fiút nem nagyon zavarta ezt, sőt, még bátorította is. Méggyorsabb lett, és mégnagyobtt lökött rajtam. Már szinte fájt a nemiszervem, de nem törődtem vele, mert élveztem. Ekkor kihúzta a kettő ujját, és lenyalta. Azt hittem, hogy végeztünk, de NEM! Éreztem, hogy még egy farok csatlakozott a meglévő egyhez. Akkorát sikítottam, hogy Jac befogta a szám, nehogy valaki meghallja. És már ketten diktálták a tempót. Úgy éreztem, hogy alul már lassan szétszakadok, mikor természetesen megéreztem Jess ujjait, ami szintúgy belém fértek. Kíváncsi voltam, hogy mikor gognak elmenni a fiúk is, amikor megéreztem, hogy mind a kettőből csak ömlik. Ekkor minden távozott belőlem, az óvszert levették. Itt már tudtam, hogy vége lesz. Ezért háttal leültem a fiúknak, majd az alsónemümért nyúltam, így négykézláb kötöttem ki. Na de ez az, amire nem gondoltam. Ekkor megint éreztem, hogy új óvszerrel hatol belém a kettő fiú. A hajamat megmarkolták, és úgy segítettek rá az ütemre. Kapkodtam a levegőt, a gyenge pontomnál megint megéreztem egy kezet, és még plussz 3 öklöt magamban. Majdnem elájultam a gyönyörtől és a fajdalomtól egyben. Ekkor James nemiszerve, és a keze, Jessével együtt távozott belőlem. Megkönnyebültem. De még mindig iszonyat jó tempót diktál Jacob, amikor éreztem, hogy mind a ketten elértük a csúcsot. A mellkasa a hátamhoz tapadt  majd egyszerűen nem bírtam magamat tartani, ezert lefeküdtem. De itt még semmi sem ért véget....


Mondtam, hogy sok 18+-os szó lesz benne a részben. Remélem tetszik mindenkinek. Helyesírási hibákat elnézni, és a szóismétlést is!😄😅

Elcsábít... (18+)Where stories live. Discover now