Oreós csokit karácsonyra {BEFEJEZETT}

1.

Nincs is jobb érzés, mint egy kétéves kapcsolat után egy plèdbe takarózva csokoládèfagylaltot kanalazva, karácsonyi dalokat hallgatni. Hát nem ironikus? A szeretet ünnepén, könnyáztatta szemekkel fekszem a mézeskalács illatú szobámban, s közben depresszióba esek. Szerintem megvan az esti rutinom. Az ablakból kinézve látom, ahogy a gyér fényekben megcsillannak a nagy pelyhekben hulló hópelyhek. Emlékszem, amikor még kisebb voltam, folyton az ég felé nyújtottam a nyelvem, és vártam, hogy a pihe-puha hópelyhek rá hulljanak. Kicsikènt ettől jobb kedvre derültem, idősebb fejjel már csak egy szép emlékként tekintek vissza rá. Visszatérve a jelenbe, muszáj voltam előhúzni egy papírzsepit, mert az érzékenységemnek hála eleredtek a könnyeim. Ez lesz az első karácsonyom Mateo nélkül, és jelenleg fogalmam sincs, mihez kezdjek nélküle. Nem szeretnék túl nyálas lenni, olyan, aki nem tud létezni az exe nélkül, de az igazság az, hogy rohadtul szerettem őt. És ha valakit igaz szívből szeretsz, azt nem tudod egyik pillanatról a másikra elfelejteni. Hiába mondják, hogy az idő az egyetlen gyógyír, nem. Az egyetlen gyógyír az Ő ölelő karjai között van.

Épp kaptam volna be a műanyag kiskanalat, amikor rezegni kezdett a telefonom. Felvont szemöldökkel oldottam fel a kódomat és nyitottam meg a Facebookot. Egy ismerősnek jelölésem érkezett, valami Caspian Thompson-tól. Nahát, maga a Kaszpi-tenger jelölt be! A profiljára kattintva alaposan szemügyre vettem. A profilképèn széles mosolyra húzva a száját, idétlen vigyorral néz a kamerába. A háttérben felrobbanó tűzijátékok színesre festették az éjszakai égboltot. Véleményem szerint egy vidámparkban készülhetett a kép, mivel a háta mögött észrevettem egy kivilágított óriáskereket és egy Goofynak öltözött, elmosódott alakot. A borítóképe pedig mily meglepő, egy tenger volt.

- Olivia -- nyitott be kopogás nélkül a kishúgom, amitől megijedtem, és véletlenül belájkoltam Caspian borítóképét.

- Basszus! -- mondtam elkerekedett szemmel, amikor felfogtam, hogy mit is csináltam. Heves szívdobogással gyorsan visszavontam a kedvelèst, amit valójában nem is szerettem volna kedvelni, aztán eszembe jutott, hogy így mégszánalmasabbnak tűnök, mert így is, úgy is azonnal értesítést fog róla kapni. Mindegy lett volna, ha úgy hagyom.

Egy erőltetett mosollyal néztem Isabelre.

- Isabel, neked már rég aludnod kellene. És Bejglinek is -- pillantottam rá, aztán a kezében tartott plüss kutyára, amit még tőlem kapott a hatodig születésnapjára. Annyira megtetszett neki a dalmata, hogy azóta minden éjjel vele alszik, sőt egyszer még magával is vitte egy bevásárlóközpontba.

- Tudom, de csinálsz nekem forró csokit? -- nézett rám hatalmas boci szemekkel és lebiggyesztett ajkakkal, amiknek nem tudtam ellenállni. Hiszen milyen nővér lennék, ha nemet mondanék egy kisangyalkának?

Kimásztam az ágyból, csupasz lábaimat a rénszarvasos mamuszomba bújtattam, majd Isabel apró kezecskèit megfogva, lábujjhegyen állva a konyhába settenkedtünk. Feloltottam a villanyt és a hűtőhöz csoszogva, kivettem belőle a tejet. Miután megtaláltam az étcsokoládèt, megpróbáltam a lehető leghalkabban darabokra törni. A tejet lassú tűzön melegítettem, aztán hozzá öntöttem a csokidarabokat. Ezt követően felforraltam, közben addig kevergettem, amíg a csokoládé fel nem olvadt benne.
Utána egy grincses pohárba öntöttem, és átadtam Isabelnek, aki fülig érő mosollyal és egy nagy öleléssel hálálta ezt meg.

- Te vagy a legjobb -- suttogta boldogan, és a szájához emelte a poharat - E...Ez fojjó!

- Azért forró csoki, mert forró -- mondtam visszafojtott nevetèssel, mire Isabel legyezni kezdte a nyelvét.

- Szerinted elég jó voltam ahhoz, hogy a Mikulás ajándékot hozzon nekem?

- Persze. Miért ne lennél? -- kérdeztem mosolyogva.