Oreós csokit karácsonyra {BEFEJEZETT}

5.

Caspiannal csak beszélgettünk és beszélgettünk. Szinte annyira belemerültünk a témákba, hogy észre se vettük, hány óra. Miután tudatosult bennünk, hogy mindjárt két óra, lassan felálltunk, felöltöztünk, majd az autóhoz sétáltunk, amibe a csípős levegőtől megszabadulva, megkönnyebbülve szálltunk be. Ahogy Caspian mellkasa minden levegővételènèl fel-le süllyedt, a száján keresztül kifújt lehelete csillogó bárányfelhőket képzett.

- Mondd, Olivia, lenne kedved nálam aludni? -- fordította felém a tekintetét Caspian, miközben az ujjaival a kormányon dobolt. Ezzel elárulta magát, ugyanis a dobolással próbálta leplezni kíváncsiságát, s enyhe idegessègèt. A sapkáján pihenő hópelyhek egy pillanat alatt vízzè olvadtak. Magamban elmosolyodtam. Kedves gesztus volt tőle. Egy belülről fakadó, őszinte melegség járta át a testem. Nem gondolkodtam, csupán a jelenben éltem. Hogy másnap milyen következményei lesznek, az nem érdekelt, úgy voltam vele, ráérek majd holnap morfondírozni rajta. Minek rontsam el ezt a kellemes hangulatot? Legyen az a holnap titka.

- Igen -- válaszoltam mosolyogva.

Caspian döbbent tekintettel nézett rám.

- I...igen? -- kérdezett vissza dadogva, mire elnevettem magam. Aranyos zavar ült ki az arcára. Vagy talán ő is csak Rudolfot próbálta utánozni? Mindenesetre zabálnivaló volt, ahogy a fűtött autóban ülve a gyér fényekben, piros orcákkal, amolyan komolyan gondolod pillantással nézett a szemembe. Mielőtt megerősíthettem volna a válaszomban, miszerint, igen, teljesen komolyan gondolom, egy hangos koppanás kíséretében a szélvédőre hullott valami. Riadtan odakaptuk a tekintetünket, aztán megnyugodva, hogy csak a felettünk lévő fenyőfának az ágairól hullott le egy nagyobb adag hó, normalizáltuk a légzésünket.

- Szerintem ez egy enyhe célzás volt a természettől, hogy húzzunk innen -- röhögött fel Caspian, majd lenyomta a kuplungot.

- Szerintem is -- csatoltam be a biztonsági övemet, és az ülésnek támasztottam a fejem. Az ablakból kinézve már-már szürreálisan hatott a látvány. A hajnali órákban autócskázni, a kivilágított, boldog hangulatú házakra pillantani, amikből szinte sugárzott a szeretet, az összetartás, a szánkók kacskaringós nyomai, az emberek kisebb-nagyobb lábnyomai, legvègül pedig maga a tudat, hogy karácsony van. Ezek mind olyan apró dolgok, mégis annál nagyobb értékkel bírnak a lelkünkben. Egyszerűen felfoghatatlan érzés volt itt ülni negyed háromkor. Volt benne valami varázslatos, amitől az ember szíve egy hatalmasat dobban. Valami, amiért megéri kockáztatni...

Kis idő múlva Caspian megállt egy ház előtt, aminek az udvarán egy tábla állt. Mielőtt feltehettem volna a kérdést, hogy miért van a házuk előtt egy tábla, amire rá van írva, hogy eladó, Caspian megelőzött.

- A gyerekkori házam -- biccentett a ház felé - Szerettem volna még egyszer visszajönni ide, s visszapörgetni az elmúlt időt. Vagyis...szerettem volna még egyszer, utoljára itt lenni, mielőtt a házból nem marad más, mint por, amit majd a szél messzire fúj.

Caspian szavai hallatán eleredtek a könnyeim. A legtöbb, amit tehettem, hogy megfogva a kezét, beléptem a házba. Felkapcsoltuk a villanyt, kiszellőztettünk, majd amíg Caspian bekapcsolta a fűtést, addig én a kopottas kanapén ülve vártam rá. Kissé nyomasztó volt a lakásban lenni úgy, hogy alig maradt itt valami egy kanapén és pár bútoron kívül.

- Nem fázol? -- jött vissza Caspian - Hoztam két plèdet, ha netalán fáznál.

- Ó, köszi.

- Ha szeretnéd, hazavihetlek. Nem gond...

- Caspian -- állítottam le mosolyogva - Itt szeretnék lenni. Veled.

Caspian mintha mondani akart volna valamit, végül az ő ajkai is mosolyra húzódtak. Leült mellém, én pedig a vállára hajtottam a fejem. Akárcsak egy mesében lettünk volna. Idegenekből barátok, s barátokból lelki társak.

Nem tudom, mikor aludhattam el. A reggeli madárcsicsergésre keltem fel. Felültem a kanapén, és megdörzsöltem a szemem. Azt hittem, még mindig álmodom, ugyanis nem hittem a szememnek. A tegnap még üres helyiségben egy feldíszített karácsonyfa állt, alatta egy borítékkal és oreos csokival. Caspian.

- Boldog karácsonyt, Rudolf! -- lépett be a nappaliba Caspian, mire a szívem őrülten kezdett verni.

- Neked is boldog karácsonyt, Casper! -- ugrottam fel meghatottan a kanapéról, és a boldogságtól pirosló szemekkel, szorosan megöleltem.

Vége