Impossible

3.Fejezet

Közli, majd sebes léptekkel elviharzik. 2021.09.04.

-----------------------------------------------------------

Jimin pov.

Amint kiér a helységből újból eltűnik a szokatlan érzés, ami körbevesz amikor közelemben van, de ezúttal erősebben érződik. Most erősebbnek érzem magam. Tudom, hogy megígértem, hogy nem lépek le, de mégis felállok. Elindulnék kifelé, de lábaim nem mozdulnak. Azonnal leülök, és próbálok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, de valahogyan érzem, hogy Jungkook nagyon mérges lesz. S ekkor megpillantom gondolataim főszereplőjét közelíteni, csakhogy ruhája nem úgy fest, mint mikor elment.

Vörös színben játszik, és néhány helyen csöpög róla a piros nedű, mi beteríti egész öltözékét, de még testét is. Teljesen lefagyok, arcom falfehér színt vesz fel, és igyekszem magam minél kisebbre összehúzni magam.

-Oh Jimin-ah, én szóltam, hogy ne merd fel emelni a segged arról a kibaszott padról.

Vérben forgó szemekkel közelít felém, s mikor elér akkorát csattan keze arcomon, hogy bőröm azonnal felveszi a paradicsom színét. Gúnyámnál fogva könnyedén felemel, és hajít el a másik oldalra. Mikor földet érek mozdulni nem bírok a fájdalomtól, de hamarosan kéne, mivel óriási léptekkel közelít meg. Gyorsan felálok, de ez nem segít. Nem vagyok eléggé magamnál, mert a félelem megbénít, így nem tudok kitérni a felém tartó kard elől, mit a feketeség nemrég vett fel, csupán arra marad időm, hogy arrébb mozduljak. Szívem helyett ball vállamba repül bele. Hirtelen ólmos nehézséget érzek, majd óriási fájdalom nyilal karomba. Automatikusan a belőlem kiálló tárgyhoz nyúlok, összeesem, s többet már nem akarok felkelni. Viszont Jungkook sebesen közelít, így lüktető karral, és fejjel próbálok arrébb kúszni, hogy távolabb kerüljek a fiútól. A köztünk lévő párlépésnyi távolság, egyre csak kisebb lesz, majd meg szűnik létezni. Szívem kihagy egy ütemet. Próbálok menekülni, rúgok a semmibe, ficánkolok, de ez nem elég. Ruhámnál fogva felránt a földről, és nem érdeklik fájdalmas nyögéseim. Könnybe lábadt szemmel rángatózóm hiába, viszont csak egy csókot kapok. Durván tépi ajkaim, bele harap, mitől az vérezni kezd, én pedig szabadulni próbálok mind hiába.

Kegyetlen csókja olyan, mintha mérget ízlelnék, én pedig jobb ötlet híján, mikor megpróbálja le nyomni nyelvét torkomon, bele harapok. Kissé meg tántorodik, de csak még dühösebb lesz. Fölém tornyosul, egy ördögi mosolyt villant, majd kezeit nyakam köré helyezi. Könnyedén felemel, és durván nyom a falhoz. Szemeim egy ideje csukva tartom, nem merek rá nézni.

-Nyisd ki a rohadt szemed!

Förmed rám, viszont ezzel csupán azt éri el, hogy erősebben szorítom össze szembogaraimat.

-Nyisd ki!

Kezei megremegnek a mérhetetlen dühtől, ujjai pedig erősebben szorítják torkom. Könnyeim patakokban folynak végig arcomon és hiába törekszem levegőhöz jutni, oly keményen markol, hogy megmozdulni sem bírok. Ráadásul mintha szét akarna roppanti, olyanfajta kíméletlenséggel szorongat. Orromon sem áramlik oxigén tüdőmbe a rengeteg takony miatt, ráadásul fuldoklásomat nem könnyíti meg az az érzés. Az a szorítás mellkasomban, ami figyelmeztet, még nem késő, még nem késő élni.

Így hát kinyitom szemem, és bele bámulok övéibe. Viszont ekkor szemem elé tárul legrosszabb rémálmom. Ugyanis Jungkook tűzvörös szempárral mered rám, viszont nincs időm megszemlélni. Nagy puffanással terülök el a padlón majd négykézlábon rázkódok, hol a köhögőroham, hol a velőmig hatoló rettegés jóvoltából. Tüdőmbe sebesen áramlik be a levegő, alig bírom rendezni légzésem. Most már öröm könnyeim szántják végig bőröm, s halkan érnek földet. Zihálva fekszem le a talajra teljesen megfeledkezve Jungkookról, és behunyt szemmel pihenek, egészen addig, míg meg nem hallom a feketeség lépteit. Érzem, hogy megáll közvetlen előttem, de elhagyott minden erőm, szóval csak fekszem, és várom, hogy mi fog történni.

-Jimin... - szól magabiztosan azon a mély hangján. -Gyere.

-Nhem... - mozgatom meg kissé fejem, hogy egyértelművé váljon számára, nem megyek vele sehová.

-Jimin. - mondja enyhén nyersebben.

-Kinek a vére? - motyogom elfúló hangon.

-Mi?

-Kinek a vére?

-Jimin gyere már! - ragadja meg kezem, és annál fogva kezd el húzni. Rögtön fájdalmas üvöltés szakad fel toromból, mivel sérült karomat ragadta meg.

-Kinek a vére?!

Összeszedem minden erőmet, majd kirántom csuklómat markából, s ordítom teli torokból. Jungkook megpróbálja megfogni karom, de elrántom előle.

-Oh bazmeg! A királyé, apádé! Megöltem! Így most jobb?

Kiált, majd könnyedén felkap vállára, és így cipel ki otthonomból. Forró könnycsepp perdül ki szememből, s csordul végig sápadt bőrömön, hogy aztán államról lecsöppenve hulljon a porba. Sosem volt jó a kapcsolatom atyámmal, de nem is kívántam halálát. Főleg nem e képpen. A sós cseppektől újból elkezdek köhögni, s olyan gyengének érzem magam, mint életemben még sohasem. Könnyektől homályos tekintetem hirtelen kitisztul, acélos pillantással, mereven bámulok a távolba. Elhatározom magam. Tudom, hogy Jungkook bármikor véget vethet törékeny életemnek, de ha még csak nem is küzdök szabadságomért, a maradék férfiasságom is elveszik.

Agyam mintha ki kapcsolna, lábam előre lendül, s izomból rúgom meg tüdejét. Úgy látszik még sem vagyok gyengébb egy lánynál, így a vörös szemű össze görnyed, én pedig kihasználva az alkalmat, addig rúgdosom, még el nem ejt. Amint lábam a talajt érinti, rögvest futni kezdek, egyszer sem nézek vissza. Nem tudom kicsoda, pontosabban micsoda Jungkook, de az biztos, hogy nem szeretném közelebbről megismerni. Minden egyes másodpercben felrémlik előttem haragtól elváltozott arca, vörösben ragyogó szemei, s az a gyilkos ajak görbület. Ahogyan így rágondolok nem érzek semmit, csupán haragot és vágyat. Valami vonz ördögi valójához, de nem tudom megmagyarázni.

Hirtelen megbotlok egy utamat álló kőben, és ügyesen elterülök a porban. Megpróbálnék felállni, ám ekkor két izmoktól duzzadó kar visszanyom a földre. Ösztönszerűen cselekszem, s ütlegelni kezdem, ficánkolok hátha elenged, de csak rontok helyzetemen. Lefogja kezeimet, és úgy fordít, hogy ne láthassam támadómat. Fejemet bele nyomja a piszokba, majd kifeszít mintha tengeri csillag volnék. Hátamnál fogva tart lent, viszont keze helyén érzek egy kis bizsergést, mi végig fut gerincem mentét, s eljut testem minden porcikájába. Hirtelen elálmosodom, de annyira, hogy nem tudom sokáig nyitva tartani pilláimat. Utoljára szemem el tárul ördögien jóképű, markáns arca, szemébe hulló fekete tincsei, s pirosló ajkai. 

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vajon Jungkook miért nem ölte meg Jimint, és miért nem engedi el?

Szisztók bogyók!  Bocsánat, hogy későn publikálom a részt, de elnéztem az időt. Köszönöm, hogy itt voltatok, legyen szép napotok :)