Élet Vagy Halál

Negyedik rész

- Hol van Harry? - kérdeztem, amint kiléptünk a vonat kabinjának ajtaján. Amióta kissé összekaptunk Harryvel nem láttuk a fiút, pedig azóta eltelt ¾ óra.
- Szerintem már leszállt - vonta meg a vállát Ron - Menjünk!
Aggódva bár, de követtem Ront, majd miután leszálltunk a vonatról az izgatott elsősök között elhaladva eljutottunk a Roxfortot örző nagy kapuig. Mr. Frics utasítására egy hatalmas csomag kupacra tettük a táskáinkat, majd kérdőn néztünk az előttünk álló Flitwick professzorra.
- Nevük? - kérdezte a szemüvege alól fel sem pillantva ránk.
- De hát tanár úr, tudja kik vagyunk... - hezitáltam.
- Ó Mrs. Granger, ezekben a sötét időkben nem lehetünk elég óvatosak - mondta sejtelmesen, majd miután bediktáltuk a nevünket, felültünk a thestrálok által húzott kocsik egyikére és elindultunk a Roxfort felé.
Egész úton össze-vissza cikáztak a gondolataim. Aggódtam a szüleim miatt, Harry miatt és az összes itteni barátom miatt is. Gondolkoztam Ron és a köztem lévő dolgokon és a hirtelen jött érdekeltségen Draco Malfoy iránt. Nem akartam magamnak bevallani, de mintha valami megindult volna bennem, mióta láttam őt az Abszol úton. Ezeket a gondolatokat hamar elhessegettem a fejemből és inkább a közeledő tanéven kezdtem el rágódni, amikor is a kocsi megállt: megérkeztünk. Sorba leszálltunk és elindultunk a Nagyterembe. A folyosón azonban hirtelen eszembe jutott valami.
- A könyvem! - kiáltottam fel, mire Ron megtorpant és kérdőn nézett rám - Otthagytam a kocsin! - és már rohantam is vissza, le a  lépcsőkön. Ahogy fordultam be az egyik sarkon hirtelen nekiütköztem valaminek. Vagy inkább  valakinek.
- Nézz már a lábad elé! - hallottam Malfoy hangját, amint felállva leporolja éj fekete ingjéről a koszt.
- Én nézzek a lábam elé? - kérdeztem hirtelen felindulásból, azonban nem jutott semmi jó visszavágás az eszembe. Ilyen még soha nem történt velem, de teljesen leblokkolt az agyam, ahogyan a tejfölszőke fiút néztem. Szürke szemeiben látni véltem valami érdekeset, de nem tudtam kifürkészni mi lehetett az. Düh, bánat, félelem vagy mind a három? Amint észrevette, hogy őt bámulom, gyorsan elkaptam róla a tekintetemet és kikerülve őt elindultam a kijárat felé. A kocsikhoz érve örömmel konstáltam, hogy a könyvem ott maradt, ahol hagytam, így megfogtam és visszaindultam a Nagyterembe. Szemeimmel még mindig Harryt kerestem, de sehol nem találtam. Vajon hol lehet?
Miután leültem Ron mellé körbenéztem a teremben. A sok új elsős megszeppenve vagy épp izgatottan ült a helyén és várták a besorolás ceremóniáját. A többi asztaltól is hangos beszélgetések és nevetések hallatszottak. Mikor a mardekár asztalára tévedt a szemem észrevettem Pansy Parkinsot, ahogy éppen Malfoy öleben ülve belesúg valamit a fülébe, mire a fiú egy félmosollyal ajándékozza meg a fekete hajú lányt. A jelenetet nézve elfogott az undor érzése, így inkább ismét Harryt kerestem a teremben. Ekkor elkezdődött a beosztás. Minden új diákot besorolták a saját házába, majd miután a süveg elmondott egy bátorító, ösztönző beszédet kezdődhetett a vacsora. Ron egy hatalmas tállal mert magának mindenből, amit megkívánt és jóízűen hozzá is látott. Erre hitetlenkedve és kissé dühösen ránéztem, mire ő nem zavartatva magát folytatta az evést.
- Nyugi már, mindjárt megjön - mondta, miközben újból belekanalazott a második desszertjébe, mire én felkaptam a könyvem az asztalról és indulatosan ütni kezdtem vele.
- Hagyd már abba az evést! Eltűnt a legjobb barátod! - kiabáltam vele, mire ő meglepetten nézett rám, majd a hátam mögé pillantva így szólt.
- Igen? Nézz hátra, te szadista - mondta ki, majd Ginnyvel együtt megfordultunk. Harry és Luna igyekezett az asztalunk felé, miközben a fiú próbálta... elállítani az orrvérzését.
- Már megint csupa vér - nézett rám Ginny aggódva. - Miért keni magát össze folyton?
- Ez most a saját vére - mondta Ron meglepetten, mire én azonnal faggatni kezdtem a még asztalhoz sem ült Harryt.
- Hol maradtál eddig? - súgtam oda neki - Mi történt az arcoddal? - jött a következő kérdés, amire a válasz csak egy fejrázás volt a fiútól.
- Hagyjuk. Volt valami? - terelte a témát és beleivott a töklevébe.
Nekem ez nagyon gyanús volt. Harry szemeiben is ugyan azt az érzéseket vettem észre mint... Azonnal átnéztem a mardekár asztalához és találkozott a tekintetem a szürke íriszekkel. Még mindig düh és félelem keveredett benne és kíváncsian nézett felénk. Biztos vagyok benne, hogy Harry hallgatózott Malfoy után, ezért vérzik most az orra. Malfoy megleckéztette. A hófehér arcbőrű fiú Harryre pillantott, akit éppen Ginny ápolt, mire egy elégedett mosolyt engedett meg magának. Azon kaptam magam, hogy a fiút bámulva én is elmosolyodok, mire gyorsan elkaptam a tekintetem és reméltem, hogy nem vette észre. Hiszen ő egy rémes ember Hermione!
- A legszebb estét kívánom nektek - szólalt meg Dumbledore nyugodt hangja, mire halálos csend lett a teremben és mindenki az ősz szakállú varázslóra pillantott.
Ezután az igazgató bemutatta Horatiust, az új bájitaltan tanárunkat, valamint bejelentette az idei sötét varázslatok kivédése tanárunkat, Piton professzort. Ennek a hírnek leginkább a mardekár asztala örült a legjobban. Odapillantva észrevettem Malfoyt, amint az asztalra könyökölve bámul a semmibe, még Pansy nyomulását is kizárva mereng. A lány nem hagyta annyiban és mikor egy csókot akart volna adni, Malfoy úgy ellökte magától, hogy majdnem leesett a padról. Erre halkan elnevettem magam és tovább figyeltem Dumbledore intő szavaira, azonban a gondolataimban továbbra is egy tejfölszőke hajú, szürke szemű fiú arcképe villant fel.