Egy csepp vér [Itteki no Chi] 2. A történet folytatódik.

Visszaemlékezés /1.

Chi szemszöge:

Érdekes álmom volt az egyik éjjel. Álmomban ott álltam Ryuu-val szemben. Azon az esős éjjelen, amikor először találkoztunk. Tisztán emlékszem mire gondoltam mikor rájöttem mi is ő valójában.

(...)

A Port maffia hírhedt mészárosa Akutagawa Ryunosuke. Csak ő állhat előttem. De... De még neki sem sikerült az, amire vágytam.

- Pedig azt hittem, hogy te képes leszel rá... - sóhajtottam és elkeseredetten hajtottam le a fejemet.

- Mi van? - hangján hallottam, hogy egyáltalán nem tudja követni a fonalat.

Elkeseredtem. Karjaimat az ég felé emeltem. És úgy kiáltottam fel valakinek. Bárkinek, aki képes megtenni azt, amire már olyan régóta vártam.

- Miért nem képes senki sem megölni engem?

(...)

Rossz visszaemlékezni arra, hogy akkor még a halált kerestem. De ha nem így cselekedtem volna, akkor talán sosem találkoztam volna azzal, aki megmentette az életemet. Sosem gondoltam volna, hogy milyen érzéseket fog támasztani bennem. Felidéztem milyen volt először a karjaiban lenni.

(...)

Melegséget éreztem. Nagyon jó érzés volt, amit már évek óta nem éreztem. Egyik kezemmel belekapaszkodtam a ruhájába. Magamba szívtam a köpenyének illatát. És egy kicsit még közelebb is bújtam hozzá. Ahogy ezt megérezte kicsit máshogyan kezdett el verni a szíve és még jobban átkarolt. Amitől nekem is gyorsabban kezdett odabent dobogni az ütő.

- Jól vagy? - kérdezte a szokásostól eltérő hangon.

Beleborzongtam abba, hogy mély hangja csak centikre szólalt meg a fülemtől.

(...)

Nem tudom, hogy azon a délutánon aggódott-e értem. De azt tudom mikor láttam tényleg valódi aggodalmat a szemében. Amikor annyira felbőszítettem, hogy rám támadt.

(...)

A mérgében indított támadás kijózanította ugyan, de már későn. A fekete démon ismét átszúrta a mellkasomat, én pedig összeestem.

- Chi! – kiáltotta és hozzám rohant.

Letérdelt a tócsába mellém, óvatosan felemelt és egyik kezével hátam alatt megtartott. Aggódóan nézett rám. Hol a szemembe, hol pedig a sebet nézte.

- Chi!

- Shhh... Nyugodj meg... Semmi baj. Mindjárt meggyógyulok.

- De –

- Nem halok meg. Minél súlyosabb a sérülésem annál hamarabb indul be a gyógyulás. Nem kell aggódnod értem... – nyúltam fel megérintve az arcát mire összerezzent.

Éreztem, hogy kicsit remeg is. Az aggodalom nem múlt el a szemeiből. Még sosem láttam ilyennek. És szerintem senki más sem. Nem engedte meg senkinek, hogy ilyennek lássák. De velem mégis kivételt tett. Aggódott értem. Ahogy simogattam az arcát szabad kezével megfogta az enyémet. Kicsit megszorította és becsukta szürkés szemeit.

- Gomenne... - suttogta.

- Nincs harag Akutagawa. Én provokáltalak. De megtanultam a leckét. Nem teszek ilyet megint... - erre megint kinyitotta szemeit.