Egy csepp vér [Itteki no Chi] 2. A történet folytatódik.

1. Utolsó nap a szünetből:

Akutagawa szemszöge:

Chi ajkai annyira édesek! Nem tudok betelni velük. Legszívesebben egész nap ágyban maradnék vele. Hogy ne kelljen kikerülnie a karjaim közül. Ez az utolsó napok egyike, mikor még 24órát tölthetünk együtt. Mindjárt itt van az iskolakezdés. Tudom mennyire nincsen kedve megint járni. Ezért ki kell élveznünk most minden pillanatot.

Nagyon kell koncentrálnom, hogy ne tegyek kárt benne. Olyan kis törékenynek tűnik. De szerintem tudja, hogy most legszívesebben levenném a ruháit. Nem lehet! Még nem. Chi még kiskorú. Várnom kell. Bár tudom, hogy engedné. Nem haragudna, ha elkezdeném kicsomagolni. Tartom távolságot, csak azt nem tudom, meddig bírom magam visszafogni.

Ahogy most csókolóztunk felette voltam és nem feküdtem rá. Piszkosul ki tud fárasztani ez, de megéri. Minden alkalom, amikor megérinthetem és megcsókolhatom. Tudom, hogy az enyém. Ő egyedül az enyém!

Forró csókokat váltottunk miközben simogattam az oldalát csak egy nagyon kicsit, de a hasánál a pólója alá is nyúltam. Felsóhajtott mikor megtettem, de azonnal ugrott vissza az ajkaimhoz. Egyik térdét felhúzta, így kerültem a lábai közé. Annyira nehéz megtartanom az ígéretemet miszerint nem érek hozzá. kívánom! Nem is kicsit! Nem emlékszem semmire, amit ennyire akartam volna, mint őt! De éppen ezért tudnom kell várni is! Még csak most jöttünk össze! Nem tehetem!

Zihálva a kifáradás miatt kapkodva vettük a levegőt mikor elengedtük egymás száját. Ez a lány annyira jól csókol. Nehéz nem az ajkait érinteni 5 percenként. Simogattam az arcát és ő azokkal a csillogó kék szemekkel nézett rá. Meseszép. És egyedül az enyém!

- Chi... – emeltem fel egyik kék tincsét és csókoltam meg azt is.

Ebbe is belepirul. Nem tudom, miért mikor csinálok vele ennél zavarba ejtőbb dolgokat is. De talán köze van ahhoz, hogy az egyik könyvében is ilyet tesz az egyik szereplő. Beleélheti magát abba a helyzetbe.

- Ryuu mit művelsz már megint?

- Szeretlek... Mi mást csinálnék.

Nevetett, azon a csilingelő élettel teli hangján. Belegondolva hogy mikor megtaláltam őt akkor mennyire halott volt a hangja még a kacaja is. Olyan jó hogy sikerült őt megmentenem.

- Kifáradtál? – érintette meg arcomat és egy a homlokomon kiserkent izzadságcseppet el is törölt a bőrömről.

- Miből gondolod? – csókoltam bele a tenyerébe.

- Csak egy megérzés. Fárasztó lehet ebben a pózban lenni. De ugye tudod, hogy nem kell tartanod tőlem ezt a távolságot.

Nem nagy csupán pár centinyi távolság. Nem érnek össze a testeink. Olyan volt, mintha fekvőtámaszt csináltam volna, vagy 100-at. Tényleg fájtak volna a karjaim a Rashomon nem segít egy kicsit benne. Sejtettem, hogy feltűnik neki. Nagyon éles szemű lány.

- Nem illik ilyet tennem veled Chi... – néztem félre pirosodó fejjel.

- Ugyan Ryuu. – fordította vissza arcomat az ő irányába - Már a kedvesed vagyok. Annyira közel lehetsz hozzám, amennyire csak akarsz, mint eddig még soha. De te mégis távolabb vagy tőlem, mint mikor még csak udvaroltál nekem. Miért csinálod ezt?

- Chi... én...-

- . Ne távolodj tovább! Nem akarom, hogy messzebb legyél tőlem! Érezni akarom. hogy a tiéd vagyok!

Megragadta a pólómat és lerántott magához a karom összecsuklott ráfeküdtem Chi-re. Kihagyott egyet az ütőm, mikor testeink egymáshoz simultak. De igaza volt. Már nem egyszer aludtam úgy rajta, hogy a fejem a keblein pihent. Teljesen egymáshoz bújva is vészeltük már át az éjjeleket. Voltam már ennél közelebb hozzá testileg! Akkor most miért ne érinthetnem meg őt bárhol?