Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy az előző résznek ilyen hirtelen vége lett, csak lefoglalt valami és igen ... De folytatom onnan ahonnan abbahagytam mert miért ne.
Milyen zsniális ötlet. Alvás.
Miután kibeszékgettük magunkat, elindultunk a villamosmegálló felé, ahonnan a lányok eggyütt mentek tovább, én még egy másik másik irányba mentem tovább.
A hazafeléút csöndes, nyugodt és magáyos volt. Otthon ebédeltem, majd elvonultam és azt csináltam amiről egész délelőtt álmodoztam, olvastam és közben zenét hallgattam.
Éppen Bebe Rexha I'm a mess című számában ment amikor anya megzavarta békés antiszockodásom:
- Élsz még? és fennhangon kijelentette, hogy "el kéne mennem a kutyával sétálni!"
Milyen vicces kérdés 'Élsz még?' igen ... Sajnos, vagy nem tudom. Erről az egyik osztálytársa, jut eszembe aki ezt a kérdést mindig érezte, én mindig ezt válaszolom, hogy: "nem basszus egy halott sétál előtt" ezzel általában le is zárom a beszélgetés kezdeményezését. Na de vissza a valóságba.
"3 perc múlva kezdek készülődni és akkor utána megyek!" ordibáltam kedvetlenül a szobámból. A tükröt gondosan szükségve feldötöttem a hajam és felvettem egy térdnadrágot mert abban sokkal kényelmesebb menni a semmi közepes.
Mielőtt elindultam volna sajnos valahogy a tükör elé került és ott ragadtam egy ideig, bár tudom, hogy nem lesz jó vége. Szerencsére most az kötött le, hogy zenét hallgattam és halkan énekeltem a szöveget. A hangom nem a legszebb de ez már biztosan nem érdekel, szeretek énekelni, bár a többiek nem igazán élvezik ha éneklek.
A kutya neve Sirius, egy 3 éves csokibarna labrador. Szegénykével nincs elég időm foglalkozni de azért igyekszek vele mindennap sétálni. A sétáltatást megnehezíti, hogy nem igen fogad szót és nincs kiivartalanítva, nem is lesz úgyhogy a szukák után megy. Az embereket nagyon szeretik és barátságos játékosok.
A pórázt végre sikerült rákapcsolnom az izgatott ebre és elindulunk. Lassan sétálok, szinte ő húz élőre, tudja az utat. Mindig egy helyre szoktunk menni, a mezőre. Ott vincsenek kutyák, emberek, senki csak mi. Meg a vadnyulak akik ott élnek. Meg a fácánok. Csak a szokásos.
Ahogy odaértünk elengedem és látom, hogy boldogan szaladgál és fedezi fel újra és újra a mezőt. Amikor odaértünk a mező közepére én leültem és néztem, mint futkározik. Elmerültem a gondolataimban.
Úgy elmondtam volna valakinek amik a fejemben zajlottak. Azt akartam, hogy mikor valaki megkérdezi azt, hogy jól vagyok-e és én azt mondom igen akkor az a valaki tudja, hogy nem és beszél. Azt akarom hogy valaki figyeljen. Hogy valaki igazán meghallgason és foglalkozzon velem. Lehet hogy ezért vagyok ennyire antiszoc. Figyelmet akarok, szükségesm van rá. Ez egy ilyen jelzés akar lenni csak senki nem veszi észre. Vagy senkit nem érdekel.
Egy fél éve harsány voltam és úgy versengtem az emberek figyelméért. Ez nem igazán vállt be ezért most pontosan az ellenkezője történik, bár nem tudatosan.
Figyelem ... Azt hittem hogy ezen a problémán már túlvagyok. Az osztályommal egész jóban vagyok, ma is találkoztam 2 osztálytársammal, meg egy párral irogatunk az interneten. A szüleim figyelméért már nem versengek, azt feladtam. Bár mindennap beszélek anyának valamiről de nem igazán érzem, hogy meghallaná.
Apa nagyon ritkán van itthon. Amikor itthon van akkor is bunkó viccei és beszólása vannak, többnyire az alakomra. Apa egy vállalkozó építőiparban, és egész nap oda van. Az utcánkban épített egy csomó házat és nagyon sokat beszélget a munkásokkal meg a többi emberrel, a kicsiny soha nem segít semmit nem szokott itthon lenni. Ha itthon van akkor kint van a kertben és ott csinál valamit.
Már egy jó ideje gondolkozom és feltűnt hogy nincs meg a kutya
"Szuper, egy kutyával kevesebbel megyek haza" mondtam saját nyomoronban kétségbeesetten.
Mindig ezt csinálja Sirius, elmegy majd egyszer látható. Többnyire rám szokott vigyázni amikor sétálunk és látjuk távolságon belül marad. De ezeken mindig kiakadok. Pont mindig az után jön vissza, miután már kezdtek aggódni és szomorú leszek.
"Te is elhagysz Sirius?" ordítottam Hangszan. Itt senki sem hallja szóval azt csinálok amit akarok.
"Hát akkor menj a gyászba! Feladom!" kiáltottam kétségbeesetten és mérgesen.
Nemsokkal a kiáltásom után megjelent Sirius és én sírva ráhajtottam a fejem. Dühös voltam és szomorú. De nem rá. Hanem arra a baromra aki képes volt volt összejönni a legjobb barátnője testvérével, magamra. Hogyan rontsunk el mindent is egy nap alatt? Ha bárkiben felmerül a kérdés forduljon hozzám vagy csinálja azt amit én.
Szegény Sirius nem értette mi bajom, de boldogan vette fel a párna szerepét. Én meg teljesen összetörtem. Nem akartam hazamenni. Nem akartam kérdéseket. Nem akartam látni őket. A jelenlétükben lenni. Csak arra tudtam gondolni hogy milyen sok dolgot tönkretettem. Hogy miért nem kellett volna összejönni Vele és hogy mennyire igazuk van a filmeknek hogy a legjobb barátok tesztvérei tabuk. De nem, nekem ezt nem kellett elhinnem és most itt vagyok. Ő meg nem képes rámírni, én meg nem akarok beszélni nagyon senkivel, vele sem.
Kemény 20 perc önutálat után elidultam haza mivel kezdett hideg lenni. Szerencsére amikor hazaértem a többiek nem voltak otthon, sétáltak. Adtam a kutyának vacsorát és lezuhanyoztam. Idő közben hazajöttek a többiek.
"Milyen volt a séta?" kérdezte anya
"Jó volt, Sirius kevesebb fél órát szaladgált csak a végén eltűnt én meg megtemtem, de aztán visszajött. Ennyi" estem túl a beszámolón.
Visszatettem a fülembe a fülhallgatót és folytattam a zenehallgatást. Közben kipakoltam a mosogatógépet, bár senki nem kért meg rá, de szeretek zenehallgatás közben pakolni. Olyan relaxáló. Tudom fura vagyok. Viszont most hogy kipakoltam később már nem kell, mivel öres szóval hamarabb fognak békénhagyni.
Még mindig zenét hallgattva készítettem egy görög salátát, mivel csoda történt és volt itthon minden hozzá. Anya is kért szóval utólag még kellett felvágnom dolgokat, de nem zavart mert senki nem szólt hozzám.
Vacsora után lepakoltam az asztalról meg a konyhapultról és elvonultam. Folytattam az olvasást. Egy fanfictiont olvastam, és a vége nem happy end lett mint azt mindenki várná, hanem a főszereplő meghalt. Na pont ez kellet nekem a nap végére, az amúgy is 'szuper' hangulatomat mégjobban 'feldobta'.
Csalódottan tettem fel a telefonom és fülhallgatóm töltőre és döntöttem az alvás helyett az önutálat helyett. A mai napom legjobb döntése. A fejemben folytattam a fanfictiont, csak it most boldog véget igyekeztem kitalálni ... Nem igazán jött össze.
Ez lenne a következő fejezet, eddig 3 ember elolvasta, több mint gondolat de remélem tetszett nekik. Ha kommentben leírnátok hogy tetszik e nektek megköszönném, szeretem a kommenteket, úgy érzem hogy jól csinálom ezt az egészet tőlük.
