Utolsó mondat [BEFEJEZVE]

1.

Békésen sétálgatok az utcán. Egy úljabb tanév, amikor egy barátom sem lesz. Elvileg jön egy új srác az osztályba, de tuti le se fog szarni.

[Time Skip]

- Jó reggelt osztály. Új osztálytársatok lesz. Szeretném, ha nem járna úgy, mint Kurayami. Kérlek mutatkozz be. - amint ez a mondat elhagyta a sensei száját egy durván 195 cm magas, vörös hajú csávesz lépett be a terembe. Tudjátok, vannak azok a tipik "Az egész iskola odáig van érte" tipusú srácok. Na, ennek is ilyen beütése volt.
- Shi Kamida vagyok. - az osztály azon része, akik csillogó szemekkel nézték a srácot, megrökönyödve ültek a padjukban, amit emberünk észre is vett. - A nevem ellenére, nem vagyok egy verekedős és kötekető ember. Nem vagyok híve a konfliktusnak, de persze, ha kell megvédem magam. - vakarta meg kínosan a tarkóját. Tuti, hogy ez a srác a külseje miatt nem jut arra sorsa, mint én.
- Kérlek ülj Kurayami mellé. - mivel nem tudta ki vagyok feltettem a kezem. Kedvesen mosolygott, majd helyet foglalt mellettem. Ezt követően a sensei elkezdett pofázni az évről, meg az ilyenekről.

Amikor kicsengettek, mindenki ment a dolgára, mint ha újdonsült osztálytársunk nem is lenne. Értetlenül nézett rám, mire csak sóhajtottam.
- A neved. "Gonosz" és "Ilyesztő" neved van, ezért, csak akkor barátkoznak veled, ha nevet változtatsz. Egyébként kifejezetten könnyű hozzászokni ahhoz, hogy nem állnak szóba veled. Rám még csak, rám se néznek, de mivel te az átlag szerint jól nézel ki, megfognak bámulni, de hozzád szólni senki nem fog. További sok sikert a magányhoz. - azzal felálltam és kifelé vettem az irányt, de megállítottak. Hiába vagyok 178 cm magas, hozzá képest egy törpe vagyok.
- De te sem fogsz velem szóba állni? - kérdezte aggódva, mire ismét sóhajtottam.
- Egy barátom nem volt még és rohadtul, de nem értek a barátkozáshoz. Szóval, ha barátokat akarsz, rossz emberrel kezdtél. - ismét elindultam VOLNA, de megint megállítottak.
- Shi-kun. - néztem fel rá unottan.
- Mi a teljes neved?
- Kurayami Tamashī. - nyújtottam neki kezet, amit meglepő módon mosolyogva elfogadott.
- Nos, Kurayami-san. - itt meglepődtem, mert senki nem hívott még így. - Megtanítalak barátkozni éééééééssss...
- Ki ne mond! - szakítottam félbe mosolyogva, ami miatt egy enyhe pír jelent meg az arcán.
- De...
- Ha jófejnek gondollak, akkor talán, mondom TALÁN lehetünk barátok. - ajánlottam fel.
- Rendben!  Akkor megtanítok neked mindent a barátságról. Átmehetek hozzád? - kérdezte félve, mire meglepődtem. Nekem a város laborának a vezetőjének a lakása az otthonom. Nem vihetem fel a főnökömhöz.
- Anyukám nem szereti, ha idegen jönnek át. - feleltem a legelfogadhatóbb válasszal.
- Akkor megyünk hozzám! - azzal karon ragadott és elindultunk egy számomra ismeretlen ház felé.

Nem sokkal később már Shi lakásában voltunk és nagyban a barátságról dumált már vagy egy órája. Mivel a laborban csináltak valamit az agyammal egyből megjegyeztem mindent és amikor megkért, hogy mondjak vissza MINDENT hibátlanul elmondtam, mint egy verset.
- Elég késő van. - néztem a faliórára. - Ideje indulnom. - feltápászkodtam és elindultam.
- Nem alszol itt? Nagyon sötét van. - el kezdtem hangosan nevetni.
- Én vagyok a sötétség gyermekeeeee. - mondtam ilyesztő hangnemben. - Én a sötétben érzem jól magam. - váltottam vissza normál hangra.
- Ragaszkodom hozzá, hogy itt aludj! - megszólalt a mikrofon a fejemben és arra késztetett, hogy egyezzek bele.
- Rendben. Itt maradok, de csak ma este. - azzal ledobtam magam a földre és megtettem az első lépést. Beszélgetésbe elegyettem Shi-kunnal, aki ma megkért, hogy hívjam simán Shi-nek, de azt nem engedtem, hogy ő Kurayama-nak hívjon, -san nélkül. Rendeltünk pizzát és neki álltunk filmezni.
Egyébként rengeteg dolgot tudtam meg Shi-ről. A nagyszüleit nem ismeri, az apukája és az anyukája, meg autó balesetben haltak meg 3 éve. Azóta a nagybátyja küldi neki külföldről a pénzt, hogy eltudja magát tartani. Én is a már jól betanult szövegemet mondtam el neki. A nagymamám utál, a nagypapám meghallt a születésem előtt, apám egy pszichopata állat, aki jelenleg is elmegyógyban rohad, anyám meg emiatt nem engedi, hogy idegenek jöjjenek fel, szóval kicsit örül, hogy nincsenek barátaim. Sosem mondja ki, de tudom, hogy így van.

Hajnali negyed egy van és nem bírok aludni. Shi már régen alszik, de én nem tudok. A gondolat, hogy egyszer meg kell ölnöm ezt az embert, hányingert kelt bennem.
- Miért nem alszol? - hallottam meg egy álmos és mély hangot magam mellől.
- Ne, haragudj, ha felkeltettelek, de új helyeken nem tudok aludni az első éjszaka. - mosolyogtam rá kínosan.
- Bújj be. - mondta, majd a falhoz húzódott és felemelte maga mellett a takarót. Meglepetten néztem rá.
- Gyere már! - parancsolt rám, mire bemásztam. Felé fordultam és a szemébe néztem. Fáradtan elmosolyodott, átkarolt, magához húzott és elsuttogott egy "Jó éjt". Jól esett, hogy törődik velem. Az egyik kezem a fejem alá tettem, míg a másikkal átöleltem a derekát és belenyomtam a fejem a mellkasába. Elkezdett gyorsabban dobogni a szíve, ezért ránéztem. A hold sugarai megvilágították az arcát így láttam, hogy totál vörös a feje.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle, de tudtam a választ.
- I...Igen. Mi...Miért?
- Dadogsz. - hajoltam hozzá közelebb, hogy húzzam az agyát. Gonosz vagyok? Lehet. És megtörtént, amire számítottam. Nem bírta tovább és letámadta az ajkaimat. Érzékenyen csókolt, de mégis szenvedélyesen. Amikor rájöttem mit művelek, elhúzódtam tőle.
- Ezt nem szabad. - láttam, hogy mondani akar valamit, de leintettem. - És nem csak azért, mert osztálytársak vagyunk vagy, mert ma ismerkedtünk meg.
- Akkor? - kérdezte értetlenkedve.