Utolsó mondat [BEFEJEZVE]

2.

- Több oka van, mint gondolnád. 1. Nem ember vagyok. Vagyis egykor az voltam, de mostmár nem vagyok az, mert kiszedték a lelkem. 2. Az én családom, a belvárosban található laborban dolgozó emberek, azon része, akik engem alkodtak újra. Amit mondtam neked a családomról, egy belém programozott szöveg volt, hogy mit kell ilyenkor mondanom. 3. Azért vagyok, most itt, mert küldetésem van. Nem akarom végre hajtani, de, ha nem teszem meg magamtól, akkor átveszik a testem felett az irányítást, utána meg megölnek. 4. Azért maradtam itt veled, mert azt mondták. A fejemben van egy apró hangszóró és egy mikrofon, amin keresztül tudnak velem komunikálni, ha nem vagyunk egy légtérben. Ezen eszközön keresztül utasítottak a maradásra. 5. Az engem készítő embereknek az útjában állsz és azért kellett barátkoznom veled, mert meg kell, hogy öljelek. - itt nagyon megilyedt, amit meg is értek. - Nem akarlak megölni. Aranyos vagy, kedves és előtted az élet. Az én életemnek már lőttek, de megszeretném menteni a tiédet. Mint mondtam, csak szeretném, mert ugye tudnak irányítani, szóval, ha az elmém nem is, de a testem meg fog ölni. - láttam rajta, hogy ez túl sok neki egyszerre. - Sajnálom. Én nem akarom, de nem én döntök. Ellenkezem, ahogy eddig is, de úgyis mindketten meghalunk. Te azért, mert erre lettél ítélve, én meg azért, mert önszántamból nem akarlak megölni. - hozzásimultam a mellkasához és megcsókoltam. Minden sajnálatom próbáltam bele tenni, de közben a kezem, már egy tollat keresett, amivel kiolthatom élete lángját. Egy idő után, mikor észlelte, hogy igazat beszélek visszacsókolt, jelezve, hogy várja a halálát. De mielőtt megölhettem volna elvált tőlem és a szemembe nézett, ami nem az eddigi tengerkék színében pompázott, hanem vörösen csillogott a sötétben.
- Szerelmes vagyok beléd, Kurayami Tamashī. - még egyszer utoljára megcsókolt, majd nyakon szúrtam a tollal. Ekkor újra én irányítottam a testem és a szemem visszakapta az eredeti színét. Érzelem mentes arccal húztam ki a gyilkolásra használt eszközt áldozatom nyakából, majd leápoltam a sebet.
- Hogy lehetsz ennyire hiszékeny és hülye? - kérdeztem magamtól a hulla felett ülve. - Elfogadtad a sorsod és vártad a halálod, ahelyett, hogy leütöttél volna az ágy mögötti baseball ütővel és át adj a kékeknek. - néztem a kipattant szemeibe. - Bár mondjuk jól csókoltál. Shi Kamida. - eresztettem meg egy félmosolyt, majd az ablakon át távoztam a lakásból. Elindultam a laborba, hogy leállítsanak és örök álomba ringassanak. Sok, sok szenvedés után

VÉGE

Legalábbis azt hittem...