Elvesztett múlt

1.

2023.  

Öt év.  Öt évig voltam halott. Ennyi ideig hitte a férjem és a kislányom, hogy meghaltam. Még egy csodaszép temetést is rendeztek. Hát nem abszurd ez? Felvételeket nézni a saját temetésünkről? Nézni, ahogy a családom darabjaira hullik a szemem előtt, miközben a világ is a feje tetejére állt? Amikor visszatértem a férjem már tovább lépett, a csodaszép kétéves kislányomból pedig egy első osztályos copfos gyermek lett, akinek hiányzott az első két tejfoga és aki furcsán, sőt idegenként tekintett rám. Ez az öt év sok mindent elvett tőlem, de másoktól is. Azok akik itt maradtak nem értették, miért ők maradtak életben Thanos csettintése után? Mi különböztette meg őket azoktól, akik hamuvá váltak? Ők következnek ezután? Érthetetlen volt, ahogyan a visszatérésünk is. Tony Stark és a Bosszúállók sokat tettek azért, hogy visszatérjünk és, hogy az élet ismét normális legyen, ám hatalmas áldozatok árán érték ezt el csupán. Túl sokat veszítettünk ahhoz, hogy mindenki maradéktalanul boldog legyen. A világ a feje tetejére állt, a határok elmosódtak, nem csak az országoké, a normáké, az erkölcsé, a jogé. Minden megváltozott. Ez az öt év mindenkire hatással volt. Élőre, holtra, hősre és ellenségre. Mindenkire. 

- Kate, kérlek hozd be nekem Mr. Edwards aktáját.- Szóltam ki az irodámból az asszisztensemnek fáradtan. Már több, mint kilenc órája a rendelőben voltam és a szokottnál is több papírmunka gyűlt fel. Azt hittem, hogy nem lesz gond, ha a társam szabadságra megy és átveszem néhány betegét, de túl vállaltam magam. Az akták tucatszámra sorakoztak az asztalomon és attól tartottam, hogy figyelmetlenségből valakinek elszúrom a terápiáját vagy esetleg rossz gyógyszereket állítok be. Azonban nem tehettem mást, vagy maradok itt, dolgozom és annyi kávét iszok amitől szívnagyobbodást kapok vagy haza megyek az üres lakásomba, ahol nem vár senki és a magányomon gyötrődöm. Nyolc hónappal ezelőtt, amikor visszatértem azt hittem, hogy könnyen vissza szerzem a családomat. Ám a férjem új felesége - aki mellesleg gyűlöl engem, de fantasztikusan bánik a lányommal- megnehezíti az összes ébren töltött órámat. Nem kizárt, hogy ő az egyetlen aki gyűlöli Bruce Bannert azért, mert visszahozott minket. Bár az ex férjem - mivel fél éve kimondták a hivatalos válásunkat- nyílvánvalóvá tette, hogy vele szeretne maradni mégis szörnyen ellenségesen viselkedik velem. Hogy őszinte legyek ez engem nem zavar, Luke és én már csak történelem vagyunk. Persze nem mondhatom, hogy nem töltöttem az utóbbi hónapokat egy szörnyű mély gödörben a házasságunk megsemmisülése miatt, de sokkal jobban fájt az, hogy a lányom nem ismer engem. Luke és a felesége Emily mindenképp teljes felügyeletet szerettek volna a lányom felett, amiért minden sejtem utálta őket. A bíróság szerint hagyniuk kell, hogy újra összemelegedjek a lányommal csak ezek után dönthető el a felügyeleti jog aránya. Hetente kétszer vacsorázom náluk, hétvégente néhány órát együtt töltök Liviával a lányommal, de ez számomra nem elég. Tudom, hogy nem ismer fel, túl pici volt amikor elmentem, de tudnia kell, hogy szeretem őt és mindent megtennék a boldogságáért. 

Néhány órával később már teljesen elegem lett és odakint is besötétedett így úgy döntöttem, hogy haza megyek. Még beugrottam egy kínai étterembe vacsoráért, aztán haza érve felhívtam a lányom, hogy halljam a hangját, mivel neki nem volt telefonja így kénytelen voltam Luke-ot tárcsázni. Néhány csengés után fel is vette.

- Szia Miranda.- köszönt halkan.- Livivel szeretnél beszélni?

- Szia!- köszöntem én is.- Igen, ha még ébren van akkor nagyon szeretném hallani a hangját.

A saját hangom szinte könyörgő volt, én magam is észre vettem.

- Egy pillanat, Emily bent van nála épp olvas neki, de ha gondolod akkor oda adom neki és mesélhetsz te a telefonon keresztül.- mondta.

- Nagyon hálás lennék!- nyögtem elszorul torokkal. Olyan régen meséltem neki utoljára, akkor még talán a szavaimat sem fogta fel.

Csak halk mormolást hallottam egy ideig a vonal másik végéről, majd mintha valaki felemelte volna a hangját. Nem kizárt, hogy Emily nem örült az esti telefonhívásomnak, ám a bennem éledezni készülő harag azonnal elhalkult amikor meghallottam egy vékonyka, álmos hangot a vonal túlvégéről.

- Szia Miranda!- szólalt meg a kislányom én pedig összeszorítottam a szemem. Az első szó amit kiejtett a száján az a Mami volt, az, hogy Mirandának hívott engem egy ostorcsapásként ért mindig.

- Szervusz kedvesem.- mondtam tettetett jókedvvel.- Hogy vagy ma?

- Jól, képzeld voltunk apával akváriumot nézni a halacskáimnak. Tom és Jerry már túl nagy ahhoz a pici gömbhöz apa szerint.- csacsogta, mire elmosolyodtam. Luke mindigis szeretett volna egy állat duót akiket Tomnak és Jerrynek nevezhet. 

- Ez nagyszerű picim, mit gondolsz mesélhetek ma este én neked?- kérdeztem reménykedve.

- Persze!- válaszolta és láttam magam előtt, ahogy felhúzza a bal vállát.

- Rendben, melletted van Kanári úr? - tudakoltam.

- Igen!

- Be van takarva a lábujjad?- folytattam a kérdezősködést, csak hogy biztos legyek benne, hogy minden készen áll a mesére.

- Igen, Miranda.

- Fantasztikus akkor kezdem is. Ha jól tudom szereted a lovagos meséket, engedd meg, hogy elmeséljem a kedvenc lovagomról szóló mesét...- kezdtem.

A mese tényleg egy lovagról szólt, bár amikor az én anyukám mesélte akkor még királyfi volt. A lovag megmentette az egész királyságot azzal, hogy három próbát állt ki. Verset írt, sárkánnyal küzdött és ő táncolt a legügyesebben az egész királyságban. Livia élvezte a mesét, ám egy idő után nem jött reakció és én is elhallgattam. Néhány pillanat múlva meghallottam a lassú, egyenletes szuszogását, amitől könnybe lábadt a szemem. Olyan rég láttam őt aludni, vagy a pizsamájában. Hiányzott a kisbabám, hiányzott a lányom.

- Livia elaludt.- mormolta a telefonba Luke. - Ha jól hallottam tetszett neki a mese.

- Igen, szerintem is.- mondtam.

- Jó éjt Luke és köszönöm!

- Jó éjt!- mondta ő is, majd bontotta a vonalat. 

Néhány pillanatig néztem magam elé aztán letettem a telefonomat az asztalra. Megvacsoráztam, majd gyorsan letusoltam, ugyanis tudtam, hogy holnap hosszú napom lesz ismét.