Larry Stylinson Oneshots

Summer nights

Egy meleg, nyári este volt. Nem az a tikkasztó, forró, párás levegő, hanem kellemesen langyos. Nincs fent senki ilyenkor. Úgy döntöttem, elmegyek egyet sétálni. Nem sokra a házunktól egy hatalmas rét húzódik. Oda terveztem a kisebb kiruccanásom. Egy pokrócot magamhoz véve indultam el a tisztás felé. Kétségkívül ilyenkor a legbékésebb. Nincs nyüzsgés, nincs a barátom és az idegesítő viselkedése, nincsenek aggodalmak, csak én és a gondolataim. 

Csendesen sétáltam az úton. Lopakodtam, mintha bárki is meghallaná, és esetleg szóvá is tenné, hogy Louis Tomlinson hajnali fél egykor egy pokróccal a hóna alatt settenkedik ki a faluban lévő rétre. A fülhallgatómat bedugtam a fülembe, hogy meghallgathassak pár szomorú melódiát és hadd érezzem egy kicsit legalább sebezhetőnek magam. Fáj minden, amit Harry mondott, még ha nem is mindig mutatom ki. Utálom, hogy ilyen könnyen meg lehet bántani és utálom, hogy hiányzik. Hiányoznak az érintései, a csókjai, ölelő karjai, a göndör loknijai, az édes kacaja és a kedves szavai. Bár az utóbbiból nemigen kaptam sokat tőle mostanában.

Út közben jól esett a meleg szellő, ami néha az arcomnak csapódott, vagy be-befújt a pólóm alá. Lassacskán megérkeztem a rétre. Tücskök ciripeltek és szentjánosbogarak világítottak. Egy fa alá telepedtem le. Gondosan leterítettem a piros-fehér kockás plédet és hanyatt feküdtem rajta. Az augusztusi éjjelek mindig gyönyörűek. Ilyenkor lehet látni a legtöbb hullócsillagot az égen. Ha ilyenkor kimész, akaratlanul is látni fogsz egyet-kettőt. Karjaim a fejem alá gyömöszöltem, úgy kémleltem az apró világító pontokat a sötét égbolton.

Anyukám mindig azt mondta, hogy ha látunk egy hullócsillagot, bármit kívánhatunk és az előbb-utóbb teljesülni fog. Gyermekkoromban általában egy tortát kívántam. Nagyon szerettem az édességet, de édesanyám egy idő után csökkentett a cukormennyiségen, amit bevittem a szervezetembe, mert már egészen túlléptem az egészségtelenség vonalát is. Persze utána hihetetlenül örültem, hogy teljesült a kívánságom, mert két húgom is ebben a hónapban született és születésnapjuk alkalmából mindig ehettem tortát. Felhorkantam a gyermeteg vágyaim emlékére, de mikor meglátom az első hullócsillagot, kötelezőnek éreztem, hogy kívánjak. Nem hagyhatom elveszni azt az egy kis kívánságot sem.

- Bárcsak megbeszélhetnénk a dolgainkat Harryvel - suttogtam magam elé.

Csendben ízlelgettem a szavakat, amiket kimondtam. Igen, erre vágyok a legjobban. Jó lenne, ha minden a régi lenne köztünk. De nem az. Mindig csak veszekszünk és úgy érzem, jobb neki nélkülem. Meg lenne rá a lehetősége, hogy elmenjen és itt hagyjon, de ezt még nem mondta ki úgy igazából, a szívemet pedig darabokra szaggatja ezzel.

Egy újabb hullócsillagot pillantottam meg az égen.

- Bárcsak megölelhetném Harryt. Hiányzik.

Próbáltam visszapislogni a könnyeimet, de ebben a helyzetben ez nem igazán lehetséges. A bánatom kövér könnycseppek formájában gördült le az orcáimon. Még ezek a gyönyörű csillagok sem tudják fölülmúlni a göndör szerelmem szépségét.

Ekkor óvatos léptek zaja verte fel a fűben szunnyadó apró rovarokat. Már egészen közel hallottam magamhoz a lépéseket, amikor kinyitottam az eddig lehunyt szemem. Úgy gondoltam, hogy ha ez az ember éppen egy gyilkos, hát legyen az. Ha meg akarna ölni, nem ilyen hangosan lépdelt volna felém. Amint megláttam az ismerős arcot, hirtelen egyből felültem, hátha csak képzelődök, de nem.

- Lou? - kérdezte elcsukló hangon.

- Hazz? Mit keresel itt?

- Én... én nem tudom - rázta meg a fejét. - El akartam jönni otthonról, hogy kicsit egyedül lehessek.