Don't Leave Me - VKOOK [Befejezett]

13.rész

Jungkook lefagyva állt az ajtóban, s bámulta őt.

Taehyung nem törődve senkivel, edzett szüntelenül. A fiú érezte magán mások tekintetét, ám teljesen hidegen hagyta őt. Megszokta, hogy bámulják. Bár a fiú nem értette miért nézik, másik azonban tisztában voltak Taehyung adottságaival, s képtelen voltak nem megcsodálni a fiú szépségét.

Ütései és rúgásai arról árulkodtak, hogy tapasztalt. Méghozzá nem is kicsit.
Kook ámulva nézte ahogy a fiú izmai megfeszülnek ütesei közben. Testén lassan folydogált le izzadsága, ám a fiút cseppet sem zavarta. Felfrissültnek érezte magát.

Kook úgy érezte olyan akar lenni, mint a vele szemben lévő. Felnézett a fiúra, ki oly törékenynek tűnt az utolsó találkozásuknál, ám most viszont töretlennek, erősnek és dominánsnak tűnt. Szinte uralta a termet. Kisugárzása miatt sokan inkább elhagytak a termet, s menekültek. Hogy mi miatt azt Kook nem értette. Bár félelmetkeltőnek néz ki Taehyung arca, mely rezzenéstelen s érzelemmentes volt, ütései pedig nem barátságosságról árulkodtak, Kook mégis inkább elmosolyodott a fiút nézve, mintsem megijedt.
Bár ő is jó volt harcművészetekből, közel sem volt olyan, mint Taehyung. Az idősebb fiú eddig is elkápráztatta a fiatalabbat, ám most szive kiáltozott a másikért, teste remegett, tenyere izzadt, légzése pedig egyenletlen volt. Nem tudta minek a jelei ezek, de furcsálta. Nem is kicsit.
Szíve kiáltozta, hogy ne tegye, ám lábai akaratlanul is elindultak a fiú felé. Tudta megfogja bánni, hisz megígérte legjobb barátjának, hogy elkerüli Taehyung, de testének nem tudott parancsolni.

-Sz-szia. - köszönt félénken.

Taehyung nagyot sóhajtva állt meg, s nézett a fiúra.

-Nem tudom emlékszel-e rám, de én Hoseok egyik legjobb barátja vagyok és...öhm...- hadarta zavartan, s hirtelen megállt, gondolkodni, hogy hogyan folytassa.

-Tudom ki vagy. - felelte mély hangján, melytől Kook egész testén végig futott a libabőr.

-Megtanítanál verekedni?! - kiáltotta, s összeszorította szemeit félve a választól.

-Nem. - felelte a fiú, majd hátata fordítva a másiknak, elsétált.

Kook lefagyva áll ugyanott, ahol a fiú hagyta, majd megköszörülve torkát, elindult edzeni.

Mellkasa bizonyos okok miatt szorított, torka száraz volt, akár a sivatag, szemei pedig mintha csíptek volna. Ő maga se értette miért viselkedik így. Ő nem ilyen személy. Sose sírt ilyen jelentéktelen dolgok miatt, mint hogy visszautasítják, ám most legszivesebben zokogna. Kook ez szánalmasnak gondolta. Talán az is volt. Nem tudhatta, hisz nincs mersze elmondani bárkinek is. Inkább megtartott mindent magánam. Egyszerűbb, s megkíméli önmagát. Nem veszíti el a rossz fiú, a.k.a fuckboy imidzét.
Számára az imidzse nagyon sokat jelentett. Mások tisztelték. Legalább is ő ezt hitte, ám valójában féltek tőle. Félelmükben egy cseppnyi tisztelet sem volt.

Hírneve mindenhol hallható volt, s azt bizony Taehyung is hallotta. Undorodott tőle. Azt hitte, a fiatalabb fiú örömét leli mások bántásában, s félelemben tartásában.

Mindketten téves gondolatokat tároltak egymásról, s fogalmuk sem volt mennyire nagyot tévednek.

Kook kifulladva terült egy a földön, s kapkodott az éltető oxigén után. Csalódott volt, ugyanis az edzés, amit csinált közel se volt olyan intenzív, mint régebbiek. A teste teljesen elszokott, mégha csak pár hét is volt amíg pihent. Biztos volt abban, hogy ezek után izomláza lesz. Már a gondolattól sírhatnék lett, ám nem fogja feladni. Azt akarja, hogy kockái újra, tökéletesen látszódjanak, s eltudja csábítani velük Taehyungot, vagy legalább is elérje, hogy Taehyung ne nézze le.

~

Másnap suliban Kook aligha beszélt. Nem azért nem tette, mert nem volt kedve, csupán annyira fáradt volt, hogy inkább csendben szenvedett.

-Miújság Kook? - huppant le Hoseok legjobb haverja mellé.

-Fáradt vagyok, haldoklom, fáj mindenem, haza akarok menni... - motyogta becsukott szemmel, míg elfeküdt a padon.

-Ez még csak az első óra! - felelte Hoseok kuncogva, majd elkezdte masszírozni a fiú hátát, ki jól esően nyögdécselt a kényeztetés hatására.

~

Taehyung amikor tegnap haza ért köszönt családjának, mely nem megszokott volt, ezért mindannyian ledermedtek.

Maga Taehyung sem tudta miért tette, ám újra megtette ma reggel.

-Jó reggelt. - köszönt érzelemmentesen, majd leült az asztalhoz, hogy egyen.

-Tae, tudom hogy egyébként sok diplomád van, de nem akarsz a sulimba járni? - kérdezte Hoseok miközben kanalazta magába a müzlijét.

-Miért tenném? - felelte egyik szemöldökét felhúzva.

-Nem unatkozol itthon? - kérdezte aggódva.

-Munkát keresek. Tanulni később is tudok. - dőlt hátra székében, egyenesen a fiú szemeibe nézve.

Várta, hogy a másik adjon egy indokot ami elérné nála, hogy átgondja az ötletét.

-Minek-...Akarom mondani miért szeretnél dolgozni? Bármit megveszünk neked, hisz egy család vagyunk! - mosolygott rá Jin, ám viszonzást nem kapott.

Taehyung csupán felállt az asztaltól, s szobájába ment. A szónélküli, rideg "válasz" elkeserítette Jint, ki igyekszik megfelelni a fiúnak, kit saját fiának tekint, ám nem tud.

-Ne aggódj hyung, veled is össze fog barátkozni! - mosolygott rá apjára Hoseok, ám a mosolya nem volt igazi.

Taehyung őt is megbántotta tettével, ám hibáztatni se tudják. Az előző nevelő szülei bántalmazták, a valódi szülei pedig kitudja mit tettek a fiúval. Lelke sebzett, így persze, hogy nem fogad csak úgy el egy új családot. Talán pont a család kifejezésétől retteg a legjobban. Hoseok reméli előbb-utóbb megnyílik majd neki Taehyung, s elmondja a dolgokat melyek nyomják szívét.

Remélem tetszett. Köszönöm, hogy elolvastad!
Bye