A saját átkomba esve /Tom Riddle FF/

1. (Rövidebb,mint az átlagrészek lesznek)

Reggel van...a redőny kis lyukacskáin halovány napfényt látok beáradni,a sötét szobánkba. Saját verítékemben fekszek,a takarót markolászva. Hamvasszőke hajam a méregzöld párnácskámra omlik,olyannyira fáradtan,mint én vagyok. Az este nem sokat aludtam,ugyanis egy visszatérő rémálmom gyötört,ami hetente legalább háromszor bemászik a fejembe. Álmomban a zöld mezőn vagyok,önfeledten futkosok,hátamon pedig a kígyós címerrel ellátott talárom lobog,követve lépteimet. Ám a boldog időtöltésemet egy,a távolban feltűnő magas alak szakítja félbe. Találjátok ki kicsoda...Tom Marvolo Riddle. Igen,a hatalmas Tom szerepel a rémálmaimban,"főgonosz" szerepben.

Álom
-Szia,Daisy.-Szólal fel vidáman,mosolyogva,majd elindul felém.
-Ne...-Én csak ennyit tudok reagálni,hisz tudom hogy ez egy álom,minek szörnyű vége lesz.
Ekkor Tom,nem is hagyja,hogy több szó kiszökjön a számon,csak gyengéden magához ragad,majd a magas fák közé vezet. Mikor elegendő távolságra vagyunk a "külvilágtól",szenvedélyesen egy fának nyom,majd megcsókol. Nem tudok neki ellenállni,ezért egy pillanat alatt visszacsókolom. Ám nem sokkal később Tom arca egy zöld,orratlan figura lesz,aki ördögien nevet rám,és pálcáját előrántva egy halálos átokkal sújt le rám,mindezután élettelen testem a földre hullik,majd pár szemhunyás múlva elporlad.

Valóság
Mikor végre összeszedem magam,karikás szemekkel elmegyek felöltözni,majd összepakolni a mai órára kellő dolgokat. Ezután cipőm hangos kopogásai közepette leszaladtam a nagyterembe,ahol szokásos helyemre dobva magam tettem tányéromra két vaníliás kalácsot. Majd mikor majszolgatni kezdtem,magam mellett egy ismerős alakot véltem felfedezni ragyogó tengerkék szemeimmel. Tom Riddle...
-Jó reggelt,Das.-Arca kifejézestelen volt,még annyira se méltatott hogy rám nézzen. Én csak lenéztem az asztalra,és figyeltem,ahogyan lapoz egyet a könyvében. Azokkal a kezekkel,amikkel az álmomban megragad,mintha mindig is erre vágyott volna. Ám ezt a gondolatot hamar elhessegettem,ugyanis tudtam hogy nem jönnék ki jól a helyzetből.
-Jó reggelt,Tom.-Köszöntem vissza teliszájjal,ugyanis időközben mégegyet haraptam a kezemben szorongatott kalácsból. Majd pár pillanat múlva Gengar-t véltem felfedezni a másik oldalamon,azaz a legjobb barátnőmet.
-Jó reggeeeeeelt!-Köszöntött vigyorogva,nagy hanggal,fékezhetetlen boldogsággal.
Pillantásom hamar bugyutává vált,ugyanis nem értettem,hogy mire fel lehet ennyire boldog. Nem tudtam semmi olyan eseményről,ami ennyire befolyásolhatná a napi kedvünket.-Jó reggelt!-Haraptam be a kalácsom utolsó darabját,majd öblítettem le friss,lédús sütőtöklével.-Mire fel ez a nagy vidámság? Jó,tudom nem vagy szomorkodó típus,viszont ez még a megszokottnál is furcsább.
Ekkor felvont szemöldökkel,és egy amolyan "Nem lehet komoly kérdés" pillantással nézett rám. A következő percben a fülemhez hajolt,majd belesuttogott.-Ma van,Tom születésnapja,Destiny!
Oh hát persze...Olyannyira szét vagyok csúszva,hogy még ezt a dátumot is elfelejtettem,pedig ez még a sajátomnál is fontosabb. Megértettem,hogy Tom miért nem méltatott annyival,hogy rámnézzen,és miért volt még a szokásosnál is visszahúzódóbb. A köszönése is olyan rideg volt...na meg ahogy lapozta azt a könyvet,egyenesen beleborzongtam,és ez csak most fordult elő,eddig még soha. Tomra néztem,majd szemeim egy pillanat alatt felcsillantak,mikor tekintetem arra a göndör barna hajkoronára vetődött. Azt éreztem,minden egyes porcikáját magaménak akarom. Ám annyi más lány oda van érte,tudtam hogy esélyem se lenne velük szemben. Mindannyian olyan tökéletesek,én pedig csak egy átlagos lány vagyok.-Hey,Tom.-Böktem vállon,mire ő csak zordul felém fordult,és láttam szemeiben,hogyha nézéssel ölni lehetne,már a földön heverne hullám...vagy egy halálos átok következtében,mint az álmomban.-Boldog születésnapot!-Néztem rá,egy halvány,mégis édes mosoly kíséretében.
Erre ő csak idegesen az arcomhoz hajolt,már majdhogynem az ajkaimhoz. Hallottam,ahogy közvetlen előttem veszi a levegőt,ennek következtében az én lélegzetvételeim is sokkal mélyebbek lettek.-Fogd be a szádat! Senki nem tudhatja meg hogy szülinapom van. Ha mégis,téged foglak kicsinálni,ugyanis neked jár el mindig a szád.-Azzal összecsapta a könyvét,és a talárja meglobogott. Ő felállt,majd az előbb említet könyvet talárja alá bújtatta,és azonnal kiviharzott. Én csak szomorúan,csalódott tekintettel néztem utána. Magamban csalódtam,hogy képtelen vagyok bármit is tenni a közelében,viszont egyszerűen ezt hozza ki belőlem. Minden másról elvonja a figyelmemet,mintha szándékosan csinálná,hogy ő legyen a figyelmem középpontjában. Ám ő azt nem tudja,hogy ezek nélkül a drámai kirohanások nélkül is ő a figyelmem középpontja. Eltolva magam elől a tányért dobtam fel talárom kapucniját,majd hangos léptekkel rongyoltam ki a hatalmas teremből.