Az Élet kerekasztala

Kétszínűség, transzfóbia és egyébb finomságok.

Azt mondják a hajnal három a művészek órája, akkor születnek a rendkívüli ötletek, akkor száll meg minket az ihlet. Számomra ez este 11 órakor szokott bekövetkezni, nem tudom milyen időzónában élek. Talán az is közre játszik, hogy az az ötleteim sokszor egy bizonyos beszélgetés után születnek, és középiskolás diák létemre, valamint a beszélgetőpartnereim valószínüleges hasonló helyzetére tekintettel igazából este tudunk csak beszélni, hiszen egésznap dolgunk van. Elképzelem ahogy az olvasónak most megesik a szíve a szegény, szerencsétlen gimnazisták sanyarú sorsán.

Mindenesetre, egy sajnos eléggé egyoldalú, azonban annál érdekesebb beszélgetést folytattam egy illetővel, akinek a személye védelmében egy álnevet fogunk neki használni, mégpedig azt, hogy Felhő. Miért? Mert kedvelem az ironizálást, és az illető alig egy fél órája fejtegette nekem indulatosan, hogy ő nem fog valakit felhőnek hívni. De ne szaladjunk előre. A „felhő" névvel remélem eléggé semlegessé tudtam tenni az illető nemét, életkorát, és úgy anblock a kilétét.

Ahogyan én illedelmesen elköszöntem, partnerem pedig megtekintette ezt az üzenetet, azon gondolkoztam, hogyan tudnám ezt az élményt szövegbe foglalni, és közönség elé tárni. Hiába a művészi szabadság, nem önthetem ki az agyamban lévő gondolatokat egyetlen agyagtálba es a közönségem elé vetni. Nem, ezt gyönyörűen, művészien tálalnom kell, porcelán tálkába, ezüst evőezközzel. És most szeretnék az olvasónak jó étvágyat hozzá kívánni.

-Mivel kapcsoljam össze ezt a gondolatmenetet, mivel asszociáljam ezt a sehova igazán nem illő történetet? -morfondíroztam magamban izgatottan, mert már majd kiugrottam a bőrömből, hogy papírra vethessem, ami a fejembe járt.

Aztán beugrott. Egy pár nappal ezelőtt a barátnőm egy magyar házi feladat ellenőrzése során felolvasta az ő megoldását, egy szöveget a kétszínűségről.

-Ez az! Megvan! Ez a témám! -tapsikoltam örvendezve, de halkan, mert nekem elmélkedő szövegek írása helyett elvileg aludnom kéne. Na igen. Apró örömök az életben. Kinek a benzin árának a csökkenése, kinek az írói ihlet.

Megpróbáltam felidézni barátnőm szövegét. Szövegében említi, ahogyan arról panaszkodik, milyen kétszínű egy ismerőse, maga is rádöbben, hogy ő maga is az, hiszen nem közölte nemtetszését, amit az illető magatartása váltott ki belőle, és úgy tett, mintha kapcsolatuk ugyanolyan felhőtlen lenne.

Izgatottságomat azonnal feledve kicsit magamba szálltam, és elgondolkoztam jómagam is.

-Én kétszínű vagyok?

Az első válaszom, amit 15 évnyi önismeretségem váltott ki, azonnal rávágta a nemet.

-Én? Az egész világ arról ismer, hogy meggondolatlanul, makacsul mindig kimondom, amit gondolok, akárki szemébe. Na meg a nyelvtani hibáim is elterjedtek az összes nyelvtanárnál, akinek valaha diákja voltam...

Viszont visszaemlékeztem arra a dologra, amit már 397 szóval ezelőtt el akartam mesélni. Egy (pár)beszédre, ahol egyáltalán nem magamat adtam, hogy elérjem a célom.

-Hm. Talán egy kicsit mégis. A másik karakterisztikám, amit talán nem kéne ennyire büszkén vállalnom, hogy van rá tendenciám, hogy manipuláljak embereket saját érdekem szerint. Ehhez pedig szükséges a kétszínűség. -ismertem be magamnak félhangosan, mert még mindig aludnom kéne.

-Az isten verjen már meg Eszter, kiböknéd azt a fantasztikusan fenomenális párbeszédet végre? -unta meg a jobb agyféltekem a másikat. Vagy fordítva.

-Jól van na.

Az egész úgy kezdődött, hogy készítettem egy videót, amit aztán a közösségi médiára is feltöltöttem, amiben azt fejtegetem, miért kell az úgy nevezett „neopronoun"-okat elfogadni. A neopronoun egy olyan személyes névmás, ami nem a megszokott, she/her, he/him, vagy a manapság már egyre elfogadottabb, nem -binárisok által használt they/them személyes névmás. Általában egy élettelen tárgy, fogalom, de létezik teljesen kitalált és önmagában értelmetlen neopronoun. Mint esetünkben a felhő. De mi ez a hagymázas baromság és ez kinek jó? Olyan emberek számára, akik nem szeretnének beleilleszkedni a szociálisan elfogadott két nem egyikébe sem, mert nem érzik magukat se férfinek, se nőnek. Tehát csupa olyan ember, aki nem cisznemű, tehát nem azonosul a születési nemével, mint nemi identitás. Fontos kiemelni, hogy gyakran használják őket neurodiverzitással élők, mint például az autisták. Ha tiszteletben tartjuk ezeket a számunkra talán furcsa személyes névmásokat, egy kellemesebb környezetet biztosíthatunk ezeknek az embereknek. Ezt magyaráztam, úgy gondolom, értelmesen.