Fekete Kapucni // Befejezett

harmadik

A következő este Csontos nyomozó már este hétkor a parkkal szembeni kisbolt előtt állt és várta, hogy megérkezzenek a fiatalok. Tudta, hogy nagyon korán érkezett, de úgy érezte, muszáj hamarabb eljönnie az őrsről, különben megőrül. Bent állt a bál, ráadásul neki még azt is ki kellett találnia, milyen üggyel szállítja be a bandát.

Egy ideig nyomkodta a telefonját, olvasta a napi híreket, sőt még a közösségi oldalakon is körül nézett, hogy kivel mi történt. Fél tíz körül aztán lezárta a képernyőt és egy nagy nyújtózás után belekortyolt a már kihűlt kávéjába. A sötét kocsiban kissé lehúzta az ablakot, hogy járjon a levegő, így néha megcsapta őt a hideg, őszi szél. Megborzongott, majd feljebb tekerte a fűtést és bekapcsolta a rádiót. A hangerőt azonnal a lehető leghalkabbra állította és keresgélni kezdett az adók között.

Annyira bele volt mélyedve a rádió nyomkodásába, hogy fel sem tűnt neki a banda érkezése. Csupán arra lett figyelmes, hogy a kissé lehúzott ablakon át meghallotta a srácok nevetését. Egy mozdulattal kinyomta a rádiót, majd a kulcsot kihúzta a helyéről és már a kilincsen volt a keze, amikor feltűnt neki valami. Összeráncolt szemöldökkel dőlt hátra az ülésen és alaposan szemügyre vette a kamaszokat. A szokásos hat helyett csupán öten voltak és Csontos nyomozónak egyből szemet szúrt, hogy ki hiányzik. A sorból kilógó gyerek.
Vajon észrevett tegnap este? – tűnődött el magában, majd összefonta két karját és úgy döntött, vár még egy kicsit, hátha csak késve érkezik a banda utolsó tagja, akire ő személyszerint nagyon kíváncsi volt.

Húsz percet várt, aztán be kellett látnia, hogy nem várhat rá többet. Ha ő nem jön, akkor legalább a másik öt legyen meg. Egyébként is lehet, hogy majd a többiek elmondják, ki az utolsó tag és akkor ő személyesen fogja felkeresni a sorból kilógó gyereket.

Kiszállt a kocsiból, majd becsapta maga után az ajtót és egy gombnyomással be is zárta az autóját. Kezeit lazán zsebre tette és úgy indult a pulcsis társasághoz. A srácok nem figyeltek rá, talán azt hihették, valami környékbeli járkál ilyenkor, így Csontos teljesen nyugodtan tudta megközelíteni a társaságot.

– Elnézést, fiúk! – szólalt meg mély hangján, amikor Vonatos mögé ért, mire a fiúk egy pillanatra ránéztek, majd futni kezdtek.

A nyomozó azonban gyors volt és a mellette álló Vonatos karját megragadva pisztolyt fogott a fiú fejéhez, majd a rohanó kölkök után kiáltott.

– Én nem tenném a helyetekben, fiúk!

A srácok egyszerre álltak meg, majd miután meglátták Csontos kezében a fegyvert, azonnal visszasétáltak. Bár fogalmuk sem volt arról, kivel állnak szemben, mégsem mertek elrohanni a helyszínről.

– Irány a kocsihoz! A szürke az, a bolt előtt.

Pisztolyát visszarakta a helyére, majd fejével az autója irányába biccentett.
A biztonság kedvéért Vonatos kezét szorosan fogta, miközben a másik négy megindult előtte a kocsi felé. Amikor kinyitotta, négyet hátra tessékelt be, a kezében tartott egyet pedig az anyósülésre ültette.
Megkerülte a járművet, majd ő is beszállt és első dolga volt bekapcsolni a gyerekzárat. A kulcsot bedugta a helyére, de mielőtt elfordította volna, belenézett a visszapillantóba.
A négy fiú kényelmetlenül fészkelődött hátul, Erik pedig mosolyogva biccentett egyet, majd beindította a kocsit és kikanyarodott az útra.

Egész úton érezhető volt, hogy szeretnék tudni, hova viszik őket, de egyik fiúnak sem volt annyi bátorsága, hogy rákérdezzen.
A hátul ülő Csoki egyszer elővette a telefonját, aminek erős fénye azonnal feltűnt az elöl ülő nyomozónak és anélkül, hogy hátra fordult volna, megszólalt.