Fekete Kapucni // Befejezett

tizenegyedik

Mikor Karamell, azaz Éva lenyugodott, amikor már nem remegett és nem bőgött, Csontos nyomozó bemehetett hozzá.
Főnöke szerint túlságoan duvra volt a lánnyal, Erik mégsem érezte ezt. Azt gondolta, végre egy lépéssel közelebb került az ügy lezárásához és nem érdekelte, hogy eközben a lány min megy keresztül.

– Hoztam vizet – közölte a férfi, a lány pedig egyből érezte, hogy ezt aztán egyáltalán nem hatja meg semmi, nem is foglalkozik azzal, milyen érzéseket vált ki a másikból.

A lány dühös lett. Elkapták, bezárták, faggatták, leleplezték és még kegyetlenül is bánnak vele. Elege volt. Azt akarta, hogy véget érjen ez a szörnyű álom, hogy ismét elfelejthesse, ami a múltban történt.
Kezét elvette az arca elől, vörös szemekkel nézett fel a férfira, aki ott állt és várta, hogy igyon aztán haladhasson tovább az üggyel.
Megfogta a poharat, majd váratlanul felállt és már rá is öntötte a férfira a vizet. A nyomozó idegesen és meglepetten törölgette le magáról a folyadékot, majd káromkodva ismét elhagyta a helyiséget.

A lány visszaült, úgy érezte, minden ereje elhagyta. Tudta, hogy magyarázkodnia kell majd, de nem akart magyarázkodni. Nem akarta ennél is jobban feltépni a régi sebeket.

Erik miután az irodájában lecserélte az átázott inget, visszatért a lányhoz. Leült vele szemben és ismét kérdésekkel bombázta.
Mi történt a szüleivel? Miért ölte meg őket? Miért menekült el?
A lány nem válaszolt, rezzenéstelen arccal hallgatta végig a rengeteg kérdést, miközben belül ordított a fájdalomtól. Minden egyes kérdést megválaszolt magában, némán és közben egyre mélyebb lett az a seb, amit az imént felnyitottak.

– Erik, gyere ki! – szólította a férfit a főnöke.

Ahogy a nyomozó elsétált mellette, a lány fellélegzett. Utálta ezt a férfit. Utálta, amiért elkapta, behozta és bezárta őt ide, de a legjobban akkor gyűlölte meg, amikor felfedte valódi énjét és ezzel együtt a múltját is. Ez a kettő olyan dolog volt, amit magában már mélyre temetett és sosem akarta ismét felszínre hozni őket.

Néhány perccel később Erik főnöke lépett be a kihallgatóba. A lány emlékezett rá, hiszen már találkoztak. Ugyanolyan undorodó fejet vágott, mint az előző férfi érkezésekor.

– Molnár Éva – kezdte a férfi. A lány elnézett a férfi mellett. A fehér falat bámulta, miközben a férfi is kérdéseket tett fel a múltról.

Aztán amikor a lány nem felelt, a férfi pedig megelégelte a hallgatását, megvádolta a szülei megölésével.

– Én nem vagyok gyilkos! – kiabált a lány, a kintről figyelő Erik pedig elmosolyodott. – Tizenhárom voltam, bassza meg! Mit gondolnak maguk, hogy egy kibaszott tizenhárom éves kinyírja a saját szüleit?

– Nyugodjon meg, kisasszony! Szeretném tudni, hogy pontosan mi történt aznap.

– Miért nem hagynak békén? Az ügyet lezárták, nem? Nem tudja, nekem milyen nehéz volt lezárni, erre most erről faggatnak! Végignéztem, ahogy a szüleimet megölik! Hagyjanak már békén!

A férfi meglepődött azon, hogy a lány milyen hevesen reagált az őt ért vádakra, de érezte, hogy nem mond valótlant.

– Ki ölte meg őket?

– Ő – felelte sokkal halkabban, fájdalmasabban, mint az előbb.

– Ki az az ő?

– A bátyám – mondta ki szinte suttogva, mire mind a vele szemben ülő, mint az ablak mögül figyelő rendőr megdöbbent. A lány sóhajtott egyet, majd a száját elhúzva beszélni kezdett. – Az apámnak volt a fia. Tizenkét évvel idősebb nálam. Utálta, hogy az apám elhagyta, egy ideig nálunk élt. Folyamatosan bántott engem, testileg, lelkileg. Az anyámat állandóan fenyegette, apám előtt pedig állította, hogy én és az anyám utáljuk őt.

A két férfi csendben hallgatta a lány beszámolóját.

– Aznap szörnyű volt. Nem vagyok rá képes, hogy elmondjam, mi történt. Nem akarok rá emlékezni sem!

A lány olyan megtört volt, hogy a férfiak megsajnálták, azonban a vele szemben ülőnek volt még kérdése.

– Honnan tudhatom, hogy igazat mond?

A lány lehajtotta fejét, erőt gyűjtött. Utálta ezt csinálni, de meg kellett tennie, hogy higyjenek neki. Szorosan lehunyta a szemét, míg felhúzta az ujján a pulóvert. A szemeit csukva tartotta, de ahogy láthatóvá váltak a vágások, amiket Ő ejtett rajta, a könnyek ismét megjelentek.

A férfi csak nézte a sebeket, a kint álló Erik pedig őszintén ledöbbent és mégjobbam megesett a lányon a szíve.
A lány visszahúzta a pulcsija ujját, úgy gondolta, elég ideig hagyta szabadon a csúnya hegeket.

– Ezeket ő csinálta. Minden egyes alkalommal, amikor dühös volt, bántott. Ezt tette velem, amikor az apám nem látta. Aztán egyszer meglátta – közölte, miközben összefonta maga előtt a két karját. – Meglátta és összevesztek. Ez történt aznap, azelőtt, hogy láttam volna, hogy hal meg az a két ember, akit mindennél jobban szerettem a világon.

A kihallgatóra néma csend borult. A lány befejezte a beszédet, a férfi pedig képtelen volt bármit is mondani. Sokat látott nyomozó volt, mégis ledöbbentette, amit megtudott a lánytól.
Egy idő után aztán távozott a férfi, majd percekkel később a lányért jöttek.

Választhatott, hogy hazamegy és a nyomozó vele marad, megy a nyomozóhoz, vagy marad a külvilágtól elzártan, biztonságban. Bár igazán nem volt ínyére, hogy maradjon, nem akart az ellenszenves férfival elmenni, így a cella mellett döntött.

Napokon keresztül vallatták, hátha tudja, hol van a bátyja, pszichológust küldtek hozzá, hogy fel tudja dolgozni a történteket.
Erik bocsánatot kért tőle, de nem tudott neki megbocsátani. Teltek a napok, a szürke, sötét, cellában töltött napok, egészen addig, amíg egyik nap olyan hírt nem kapott, hogy ráleltek a bátyjára. Miután pontos leírást adott róla, könnyű dolguk volt a nyomozóknak és egy héten belül, öt nap alatt a nyomára bukkantak.

Azt mondták a lánynak, hogy bizonyíték nélkül nem hozhatják be. A lány erre azt kérdezte, hogy akkor őt miért hozták be. Választ nem kapott, Erik elterelte a szót. Közölte, találkoznia kell a férfival, hogy behozhassák őt. Ellenkezett. Nem állt rá készen, hogy találkozzon azzal az elmebeteg, embernek nem nevezhető lénnyel, aki annyit bántotta őt.