Új lány Beacon Hills-ben

Transzban...💭

Még aznap össze is hívtuk a falkát, hogy megtárgyaljuk a történteket,és kitaláljunk rá valami megoldást. Ahogy szép lassan megérkezett mindenki bele is kezdtünk a tanakodásba.
- Miért nem mondtátok korábban, hogy Vikinek rémálmai vannak? - kérdezte Scott. Egy pillanatra megfagyott a levegő. Én nem szólaltam meg, mert úgy véltem, hogy nem az én tisztem ezt megosztani, és ahogy Lydiara pillantottam láttam, hogy ő is hasonlóképp vélekedik. Ekkor Viki sóhajtott egy nagyot, és belekezdett.
- Figyeljetek Srácok, volt most annyi gondunk, és ezt a problémát én nem ítéltem olyan szintűnek, hogy szóljak bárkinek is.
- Még nekem se mondta el. - mondta Lydia. - Ezért szóltam Dereknek, hogy segítsen.
- Ezt még megbeszéljük. - morogta Viki a rokonának.
- Mit lehetne csinálni? - kérdezte Stiles.
- Valamilyen módon transzba kell ejteni Vikit, és így megtudni a pontos infókat a helyről, a testről és amikről csak lehet.
- Mi a kockázat? - kérdezte Scott.
- Nem tudok kockázatról. - feleltem.
- Mindig van kockázat. - mondta Malia. - Nem tennéd ki neki Vikit, ugye?
- De én kiteszem magam, mert ha Brett mégis életben van, tartozunk neki annyival, hogy megteszünk mindent, hogy ez így is maradjon. - mondta a kis hibrid.
- Ki tudja, hogy kell transzba ejteni? - kérdezte cinikusan Stiles.
- Lydia?
- Megpróbálhatom. - ekkor ő elkezdett lassan mormolni valami szöveget, és közben Viki előtt mozgatott egy órát, mint a bűvészek.
- Ez így nem fog menni. - mondta. Ekkor valaki kopogott. Scott nyitott ajtót. A doki volt az.

Dr. Deaton szemszöge:
- Valami azt súgta, hogy rátok fér a segítségem. - mosolygott. Kapott egy gyorstalpalót a történetből és az elképzelésekről. - Ez lehetséges, viszont egyedül kell hagynotok vele. - elindultak kifele, csak Derek időzött még Viki mellett. - Lydia, te maradj! Kelleni fog a segítséged.
- Rendben!
- Derek, kérlek fáradj ki. - mondtam neki. Ő adott egy csókot Viki homlokára, majd kiment. - Nos Viki, felkészültél?
- Fájni fog? - kérdezte.
- Nem. Csak ne akarj küzdeni ellene. Mehet?
- Igen.
- Rendben, akkor kérlek helyezd magad kényelembe. - elhelyezkedett, majd bólintott, hogy megvan. - Most lassan hunyd le a szemed. - amikor láttam, hogy lecsukta szemeit, elkezdtem a transzba ejtés folyamatát.

Lydia szemszöge:
A doki elkezdett mormolni valami mantra szerűt, amivel megkezdődött a transzba ejtés folyamata. Viki kezdett elmélyülni. Olyan volt, mintha már vagy 10 órája mélyen szunyókálna. Dr. Deaton lassan kezdett el beszélni hozzá.
- Viki, hallasz? - kérdezte, amire Ő csak bólogatott. - Rendben, mondd el, mit látsz?
- Egy sötét helyen vagyok. Mintha egy végtelen útvesztő legsötétebb folyosójában kóvályognék.
- Merre mész?
- Egyenesen. Nincs elágazás.
- Mit látsz még?
- Mintha valami méregzöld színű venne körül, mint valami óriási sövény. De ez durva, és szúr. Sszz.... - szisszent fel.
- Most mi történt?
- Neki mentem. És megvágott. Nagyon fáj. - mondta. Ekkor megpillantottam a kezén egy frissen vérző csíkot.
- Dr. Deaton! Nézze! - a doki odakapta a fejét.
- Ez nem tudom, hogy történhetett.
- Kockázat...
- De ennyi nem fog neki ártani hosszútávon. - majd visszafordult hozzá és folytatta - Viki, mit látsz még?
- Itt van a megkötözött test....
- Hogy néz ki?
- Tiszta seb, és véraláfutás... A szája be van ragasztva szürke szalaggal... És a teste... a teste..
- Viki, mondd mit látsz! - kérte finoman a doki.
- Dr. Deaton nem megy.. jön valami.. közeledik ... - ekkor elkezdett zokogni, amit egy sikítás követett.
- Lydia, menj ki. Nyugtasd meg a többieket.
- De hogy ha én se vagyok az...
- Csináld!!! - majd kimentem.
- Lydia, mi folyik odabent? - kérdezte Scott.
- Transzban van.
- De ennyire?
- Ez ment minden este, éjjel, hajnalban, délután. Mikor melyik napszakban aludt. Mindig így sikított, kiabált és sírt. Iszonyatos volt... És a legijesztőbb, hogy fogalmam sem volt mi teszi ezt vele... Mert nem mondta el, hogy mit álmodik.

Dr. Deaton szemszöge:
Viki már sikított és zokogott. Nem tudom, hogy hol járhat, vagy mit láthat. Iszonyatosan fájt ilyen állapotban látni Őt, de meg kellett tenni.
- Viki, beszélj, mi történik most körülötted?
- Semmi. Mindig ez van. Támadnak, fájdalmat okoznak, de mégse látom, hogy mi jön. Csak hallom, hogy itt van, aztán lecsap. De nem látom, és nem is tudok védekezni ellene. Ilyenkor következik az, hogy menekülök.
- Most nem menekülhetsz el! Szemügyre kell venned a testet. Mesélj még róla.
- A teste teli van vágásokkal. Néhol egy egy mélyebb vérző seb, többségében pedig kisebb karcolások. De nem gyógyulnak... Az arca túl sebes.... De érzem, hogy Brett az. Az elveszett lélek...
- Van még valami?
- Jön.. Közeledik megint.Érzem. Dr. Deaton, ne hagyja, hogy bántson, könyörgöm! - sikított. Ekkor elmormoltam a mantrát, és megszakítottam a transzállapotot. Viki zihált és teljesen kiverte a víz. Én kimentem.
- Bemehet valaki hozzá?
- Be.
- Menj Derek! - mondta Lydia. - Nyugtasd meg. - azzal be is ment.

Derek szemszöge:
Benyitottam, és Viki ott feküdt. A pulzusa az egekben volt, és könnyek patakzottak az arcán.
- Hééé... Sssss.. - ültem mellé, és magamhoz húztam. - Itt vagy. Elmúlt az álom. Nyugodj meg, már vigyázok Rád! - szorítottam magamhoz. Elkezdett lejjebb menni a pulzusa, kezdett megnyugodni.
- Szeretlek! - suttogta a mellkasomba. Én csak még jobban szorítottam magamhoz. Sose éreztem még ennyi melegséget, és boldogságot.
- Komolyan mondod? - kérdeztem vissza bizonytalanul...
- Igen. - nézett fel rám, éreztem, hogy elveszek a tekintetében.
- Szeretlek! - majd lassan elkezdtünk közeledni egymáshoz, majd ajkunk egy csókba forrt össze. Amikor elváltunk egymástól ő édesen elmosolyodott. Miután Viki teljesen oké volt, kimetünk a többiekhez.
- Megvan a hely! Tudjuk hol lehet! - ujjongott a kb. 10 perccel ezelőtt érkezett Lori.

Sziasztok!❤
Nagyon szépen köszönöm a rengeteg kommentet, csillagocskát és a türelmet! ❤
Meghoztam az új részt, és remélem elnyeri majd a tetszéseteket!🥰
Vigyázzatok Magatokra, Puszy!😘