végre együtt

vallomás

Már vagy 2 napja hogy reggelente rosszul vagyok de délutánra mindig jobban leszek. Eszembe jutott valami hogy mi lehet úgyhogy most a gyógyszer tárba tartok. Remélem nem az amire gondolok, félek hogy arra még nem állunk készen...

Otthon rögtön mentem a fürdőszobába. Csukott szemmel, kezemben egy terhességi teszttel. Lassan kinyitom a szemem, pozitív. Elővettem egy másikat csak hogy biztosra menjek. Az is pozitív. Ezt hogy mondom el Kageyamának? Mi van ha annyira nem akar gyereket hogy elhagy? Arra nem állok készen.
A világ megváltó gondolkozásomból végül egy kopogás zökkentett ki.
-I-igen?- teljesen megfeledkeztem arról hogy éppen elfoglalom a fürdőt.
-Hinata megint rosszul vagy?- hallom Kageyama hangját.
-Nem, dehogy egy pillanat- szólaltam meg a tőlem telhető legnyugottabb hangon.
Gyorsan betettem a teszteket egy zacskóba azt meg a táskámba és már ki is mentem. Kageyama még mindig ott állt az ajtóba és rám várt.
-Biztos minden rendben?- ölelt magához a derekamnál fogva.
-Pe-persze, semmi baj- dadogom.
-Hinata láttom hogy van valami...- emeli meg az állam hogy a szemembe tudjon nézni.
-Tényleg jól vagyok, inkább vacsorázzunk- indultam meg az ebédlő felé.
A szerelmem elindult utánam. Szedett mindkettönknek vacsorát aztán helyet  foglaltunk egymással szemben. Jó ideig csak ültünk egyikőnk se szólt semmit. Talán jobb lenne túl lenni rajta.
-Kageyama- szólalok meg halkan.
-Igen?- nézett rám.
-Beszélnünk kéne valamiről...- folytatom félve.
-Persze, mond csak, mi a baj?- láttam rajta hogy aggódik.
-Hát ezt már korábban el kellett volna mondanom de hát sose került szóba és furcsa lett volna csak úgy kimondani és izé- hadartam össze vissza.
-Hinata csak mond már- kérlelt.
-Omega vagyok, és azt hiszem elfelejtettünk védekezni- hajtom le a fejem.
Csukott szemmel vártam hogy reagáljon. Hallom ahogy az evő pálcája a tányéron landol, erre kicsit össze rezzentem és még jobban összeszorítottam a szemem. Közeledik felém, lassan lépdel egyre közelebb. Vajon mi lesz a reakciója?
-Hinata- szólal meg hallkan mellettem.
Lassan kinyitom a szemem és a mellettem állóra nézek. Nem tünt dühösnek inkább meglepettnek.
-Ez azt jelenti....?- fogja meg a kezeimet.
-T-terhes vagyok- mondom égő vörös fejjel.
Egy könny csepp gördül le az arcán. Szorosan magához ölel. Ez azt jelenti hogy örül? Nem fog elhagyni?
-Nem vagy dűhös hogy nem szóltam arról hogy omega vagyok?- kérdeztem könnyeimmel küzködve.
-Dűhös? Hiszen apa leszek- szólalt meg boldogan- amúgy is veled terveztem a jövőm, csak kicsit hamarabb eljönn mint terveztem.
-Szeretlek Kageyama- öleltem át szorosan.
-Én is szeretlek...Shoyo.
Most tényleg Shoyonak hívott? Életem legjobb napja. Már csak valahogy a szüleinknek kéne elmondani hogy unoka lesz.
-Kageyama, va-vagyis Tobio -javítottam ki magam- mikor mondjuk el a szüleinknek...?
-Hamarosan amúgy is mentünk volna látogatóba Miyagiba majd egy vacsorára összehívjuk őket és elmondtjuk egyszerre -vázolta a tervet- de ami fontosabb, holnap elmegyünk az orvoshoz. Nem hagyhatom hogy bármi bajod legyen vagy neked vagy a gyereknek.
-Rendben- mosolyogtam rá.
Nem is tudom mért aggódtam, nagyon is jól fogadta. Sőt jobban nem is tudta volna. Még elmosogattunk aztán elmentünk fürödni. Én voltam az első szóval most ott ülök Tobio ágyán és rá várok, aki nem sokkal később meg is jön.
-Nem kellett volna meg várnod -törölte meg vizes haját.
-Tudom de akor lemaradok erről a látványról -mondom vörös fejjel.
Lekapcsolta a lámpát majd befeküdt mellém. Lassan csókolt mikőzben egyik kezével támaszkodott a másikkal pedig az arcomon volt.
-Jó éjt -lehelte az ajkamra miután elváltunk.
-Jó éjt -mosolyodtam el.