Sixth member

1. A kezdet

Izzad a tenyerem, és remegnek a térdeim az idegességtől. Pedig még csak el sem indultunk! Felveszem a szürke kardigánom, és a bokacsizmám, de kezd rámjönni a szédelgés, így le kell ülnöm az előszobában. Anyáék még készülődnek, azt mondták, hogy menjek ki a kocsiba, várjak ott.

- Hannah! Mielőtt kimész, segíts egy kicsit nekem! - hallom meg testvérem kiáltását a fürdőből. Gyorsan lekapom a cipőmet, és átszelem az apró házat, majd erőteljesen berontok a helyiségbe. Éppen a haját próbálja kibogozni, természetesen sikertelenül.
Elejtek egy apró mosolyt, és kiveszem a kezéből a fésűt.

- Énekeld el nekem mégegyszer azt a dalt, biztos, ami biztos! - kérlel a tükörben nézve rám. Nem nézek a szemeibe, inkább csak lehunyom a sajátjaim, és vakon fésülöm a hosszú, fénylő barna haját. Lassan kúszik a dallam az agyamba, és önkívületi állapotba kerülök.

- Your lipstick stains, in the front lobe of my left side brains...
I knew I wouldn't forget you
And so I went and let you blow my mind... - éneklem halkan, majd ahogy közeledünk a refrén felé, annál hangosabban és tisztábban hangzom, végül a fürdő csodás akusztikájának segítségével kezdek neki a legjobb résznek. - Hey, soul sister!
Ain't that Mr. Mister on the radio, stereo
The way you move ain't fair you know
Hey, soul sister
I don't wanna miss a single thing you do tonight!

- Biztosan sikerül. - édesanyám hangját halljuk meg az ajtóból, ahogy könnyes szemmel néz rám. Mindvégig mondta, hogy könnyűszerrel bejutok, de egyszerűen nem hiszem, hogy menni fog. Örülök, ha legalább az első fordulón továbbjutok, de mi lesz majd a táborban? Annyian esnek ki ott!

- Köszönöm, Hanny! Nagyon szép lett. - ölel magához a testvérem, s szinte röppenve szaladt ki felöltözni. Lassan letettem a fésűt, visszavettem az időközben levett kardigánom, s kisétáltam az előszobába, újfent. Teljesen felöltözve, szélesre tártam az ajtót, a melegebb levegő beáramlott a szobába. Nincs olyan meleg, de hideg sincs, olyan semmilyen az idő. Mintha azt sugallná, amit érzek. "Talán."

Percekkel később az autó leghátsó ülésén ülve, bámultam ki az ablakon, kételkedtem magamban. Mi lesz, ha elmegy a hangom? Ha elfelejtem a szöveget? Ha elromlik a zene, és nem tudom folytatni?
Egy tenyeret érzek a sajátomba fűzödni, oldalra pillantok és Avery-t, a középső nővéremet látom. Bíztatóan rámmosolyog és megszorítja a kezemet. Mindig azt mondta, hogy nem ígérgeti nekem, hogy úgyis sikerülni fog, hisz bármi megtörténhet. De azt mondta, hogy bármi történjen is, ő velem marad, jóban rosszban, könnyek közt és nevetve. Mindig.

- Ezek a szerencsétlenek! Menjetek már! Ezt nem hiszem el, nézz ide drágám, mi ez a sok idióta itt? Pont most! - a vezetői ülésen ülő apukámat hallom meg, biztosan a közlekedést szidja. Ilyenkor anya ráteszi a kezét a vállára, és suttog neki valamit. Gondolom azt, hogy nyugodjon meg, vagy hogy megfőzi a kedvencét vacsira, csak maradjon csendben. Sosem tudtam, de jobb is, hogy inkább képzelődöm, mintsem megkérdezzem. Jobb a fantáziavilágomban élni.

- Hé, Hannah! Ha elcseszed, akkor vígasztalásként meghívlak egy szendvicsre, mit szólsz? - néz hátra Jacoby a legidősebb bátyám, gúnyolódik rajtam. Megforgatom a szemem.

- Csak a hasadra gondolsz, te féleszű! Ne mondj ilyeneket Hanny-nak, te bolond! - húzza fel magát Alya, aki mellette ül, még a fejére is ráhúz egyet, amin az egész kocsi kuncogni kezd.

- De most miért? Én adnám azt a szendvicset! - szólal meg, kivételesen először, Anthony, majd rámkacsint és azt tátogja az első ülésről, hogy csak akkor vesz nekem szendvicset, ha nyerek. Rámosolygok és leokézom. De szeretnék én már ott lenni, hogy azon aggódjak, nyerek-e vagy sem. Csak az első fordulón jussak tovább! Csak három igent szerezzek!