Versek

Összefolyt Minden

S a végére minden összefolyt,
A csend, a szavak, s az értelem.
Magam ezek közt némán,
Néha nem keresem.

Csak folyik minden mi van,
Lassan elöregedő kezemből.
Tenni ellene hasztalan,
Egyszerre rémisztő.

Valami lágy ballada,
Mi végét jelenti fájdalmamnak.
Duruzsol a mély sötét,
Elszívva lelkem elegyét.

Tán tudhatom, hogy mi az ok,
S az érzelmek völgyéből egyszer kilábalhatok.
Minden újra nyugodt lesz,
S picit az idő is vissza vesz.

De addig rohan,
Meg nem áll a fényig.
Mi betöltheti a némaságot,
S a szavaknak újra értelmet add, reményt hoz s boldogságot.

De addig a sötét,
Annyira felemészt.
Teljes lémyem árnyéka leszek,
Egy aprócska töredék.

Mely még lát reményt,
De csendben tűri mit hoz neki az élet.
Nem harcol dacból,
Csak vár addig míg végleg,
Az út porában csak lábnyom.
Nevem mindenki feledje,
Én nem bánom.
Legalább nem kell félnem,
Hogy életem fontos,
Meg tehetnék bármit,
Hisz senki nem keresne,
Hiányom az űrt nem tágitva,
Lelkem békére lelhetne.