Mentős álom

11. fejezet

"Én hiszek ebben a világban és az emberekben, akikért a barátaim az életüket adták. Hiszek benne, hogy az embereket érdemes megmenteni."

LEVENTE

Amint beléptem az építménybe, ködszerű felhők egyre sűrűbben gyűltek felém. Társaim alig láttam szinte már csak rádión hallottam őket, ami recsegni kezdett. A plafonra nézve kúszó, sötétszürke színű füst terjedt tovább. Tudtam ennek sosem jó a kimenetele. Az ajtók forróak voltak, mégis lakásról-lakásra járva kutattam a bajba jutottak után. A pattogó tűz hangja lassan elnyomta a rádióm recsegését. A repedő fa hangja, padló nyikorgása egyre riasztóbb volt. Éreztem, hogy a tűz forró csápjai berángatnak a lángok közé. Gyermekkori esemény jutott az eszembe, ami után eldöntöttem én is tűzoltó leszek ha felnövök. Egy régi építésű bérházban laktunk, egyik éjszaka égett szagra ébredtem, és köhögni kezdtem. A szüleim szobáját még elértem, viszont a bátyámét nem tudtam a tűztől megközelíteni. Rettegtem az előszobában, még egy erős kéz meg nem fogott és ki nem vitt az utcára. Szememmel szüleimet kerestem a sok idegen lakó között. Egyedül éreztem magam, hat évesen nem tudtam mi fog történni velem. Most, hogy újra hasonló tűzben vagyok, ismét előjött a rossz érzés: szédültem, hevesebben kezdtem venni a levegőt, a pulzusom is magasabb lehetett. Nem igazán tudtam megnyugodni, a szívem, és pár év tapasztalat vitt előre, hogy ne rohanjak ki a házból. Tűzoltó társaim és az egész laktanya a második családom. Az ember pedig, amit tud megtesz a családjáért, így összeszedtem magam és továbbindultam. Kisgyermekként nem mertem szembe szállni a hatalmas lángokkal. De most több év eltelte után megmutatom, hogy a narancs, piros színű lángok nem erősebbek tőlem.

--Ricsi! Bálint! Merre vagytok? A nagy füstben alig tudok tájékozódni és azt hiszem csapdába kerültem. Az ötödik és a negyedik emeleti lépcsőfordulóban. Velem van egy nő akit ki kellene vinnetek. - nyúltam a rádiómért mikor egy pillanatra a figyelmem lankadt, és megbotlottam az utolsó előtti lépcsőben.

Éreztem kiment a bokám, de az ösztönöm nem hagyta, hogy a fájdalomra koncentráljak.

--Levi, jól vagy? - segített fel azt hiszem Bálint.

-- Megmaradok, vidd ki a nőt! Én lemegyek, van pár lakás amit a tűz hamarosan elér.

Hatalmas robbanást hallottam, az eddig biztonságosnak tűnő padló megremegett. Tartófalak és mennyezet hullott fentről. Egyre forróbb volt a levegő, a tűz pedig süvített. Kerestem egy kijáratot de a törmeléktől, vagy lángoktól esélyt sem láttam. Bevetési ruhám nem tudtam meddig bírja a magas hőfokot. Biztonságosnak tűnő lakás után kutattam, de nem tudtam megközelíteni egy ajtót sem. Újra eszembe jutott a gyerekkorom. Reméltem ismét a segítségemre fognak sietni.

--Segítség! Halló srácok! Hall valaki? A negyedik emeleti folyosó közepén ragadtam. Mindjárt kifogy az oxigén palackom. - próbáltam a rádión üzenni társaimnak. De csak néma csend fogadott a másik oldalon.

Szüleim és a két kistestvérem gondolata járt a fejemben. Nem szerettem volna, ha anya a bátyám után engem is elveszít. A két húgom pedig nem érezheti át azt a fájdalmat, amit én éreztem. Mielőtt elájultam rájuk gondoltam...majd minden sötétbe borult.

---------------------------------------------------------------------------------------

Erős hipo szagra ébredtem. Ahogy lassan, fokozatosan szokott fényhez a szemem fehér falakat, különböző konektorokat láttam. A bokám nagyon fájt és éreztem valami nehéz is van a lábamon. Megdörözsölve a szemem jobban szétnéztem a szobában: öt ágy, mindegyiken fehér ágynemű, az ajtó mellett egy csap, világosbarna színű szekrények a fallal párhuzamosan. Rajtam kívül még két hely tűnt foglaltnak. Pár perc elteltével eszméltem rá, hogy kórházban fekszem. Fenébe, sosem szerettem az egészségügyi intézményeket. Szerencsére orvos is ritkán látott, leginkább az éves kötelező alkalmassági vizsgálatok ideje alatt.

-- Jó estét! Látom felébredt. Tudja mi történt? - jött be egy szőke hajú ápolónő. Kezében tálcával, amin talán a vacsora lehetett.

Nem sok kedvem volt beszélgetni, csak minél előbb haza akartam menni. nCsaládi körben a gyógyulás is gyorsabban menne.

--Jó estét! Arra emlékszem, hogy egy égő házban vagyok...utána minden elsötétült. - fogtam meg sajgó tarkóm.

--Elvesztette az eszméletét, de szerencsésen megúszta. Megkeresem az orvosát ő részletesen elmond mindent. - ezzel letette a tálcát és újra csend telepedett a kórteremre.

Nem tudtam anyát hívták-e mi történt velem? Voltak- e bent ők vagy bárki más még nem tértem magamhoz. Ki mentett meg és hogyan? Rengeteg kérdés kavargott, az egyébként is lüktető fejemben. Zömök, őszes hajú orvos társaságában tért vissza a nővér.

--Szép estét! Kacsa Roland főorvos vagyok. Én láttam el önt miután behozták. Hogyan érzi magát?

Nem tudtam mi lenne a helyes válasz erre a kérdésre. Ha azt mondom úgy éerzem magam, mint akin átment egy úthenger pár napig bent tart. De még teljesen jól sem voltam.

--Önnek is doktor úr! Fáj a fejem, de jól vagyok.

--Agyrázkódást szenvedett, mikor egy törmelékbe beverte a fejét. A laktanya mentősei viszont profi munkát végeztek. Szerencsére a bokája sem tört el csak kificamodott. Fekvő gipszet kapott rá. Egy hétig mindenképp kímélnie kell. A fejfájására pedig hamarosan kap egy fájdalomcsillapítót.

--Köszönöm. A szüleim értesítve lettek? Talán más meglátogatott még nem voltam magamnál? - tettem fel azokat a kérdéseket, amiről még semmit sem tudtam.

--Kórház értesítette az édesanyját, megilyedt de tájékoztattuk, nincs komoly baja. Egy Elizabeth nevű hölgy pedig sokáig maga mellett volt. - mosolygott az orvos. Mennem kell, vár a többi betegem! Viszlát és pihenjen!

--Mindent köszönök!

Megpróbáltam pihenni, de a gondolataim tovább zakatoltak. Liza bent volt nálam úgy, hogy alig ismer. Zoé ismét megmentette az életem. A mentős csajoknak hatalmas köszönettel tartozom.

Sziasztok! Tudom, hogy egy kicsit későn de ismét meghoztam az új fejezetet. Hatalmas köszönet és hála @blackrose0316 nak aki segített jó pár érzést leírnom és megfogalmaznom. Lassan készül a 12. rész is, de ha írtok időpontot, hogy milyen időközönként hozzak nektek friss részt azzal engem is motiválnátok egy kicsit jobban. Jó olvasást és várom a véleményeteket is!!