Kedves Düh, téged arra kérlek, engedd, hogy végre felszabaduljon a szívem köré tekert, fekete füst felhő.
Kérlek, hogy vidd innen messze az összes indulatot és meggondolatlan cselekvést, akiket mint gyermekeidet őrződ és magaddal hordozod mintha hozzád volnának láncolva.
Ne emézd lelkem és szívem mert nem elég erős hogy kibírja az ennyire masszívan tartó rákot amit a testembe ültettél. Egyre csak növekszik amíg elevenen felfal.
Nem kérem hogy felperzseld az alvó sötét folyadékot ami életet, meleget ad minden ember, állat számára.
Kérlek ne ébrezd fel a vulkánban szunnyadó lávát.
Kérlek ne ébreszd fel a nyelvem amit felvágsz a késeddel. Emberek életét és később a saját lelkemet teszed tönkre a meggondolatlan szavakkal.
Kérlek csak menj innen és ne maradj tovább itt.
Nem látunk szívesen.
(Hallod én drága és egyetlen agyam? a düh most nem pálya.)
